A 12. hónap...

Az újabb eltelt egy hónap nagyon mozgalmas, vagy inkább mozgékony volt. Kis lurkónk már nagyon intenzíven kúszik, kapaszkodva jár, kergetés hatására körberohan a járókájában, de néhányszor már a kanapé mellett is. Volt néhány esés belőle, de ez a tanulás ideje... mi pedig rohangálunk utána, amennyire lehet.

Vannak tiltott zónák, ezek valamiért különösen érdekesek Andris számára - ilyen a számítógép és környéke, ahol lehet madzagokat lerángatni az asztalról. A másik a hálószoba, ott sok könyv van, és a papír egyébként is érdekes anyag...

Az éjszakák többnyire nyugodtak, esetenként nyöszörgéseket lehet hallani, amikre fel is lehet kelni, de egyébként látványosan gyarapodnak a csendes, nyugodt és átaludt éjszakák száma - ami mindannyiunknak előnyére válik...

Étkezésekkor mikor már kezd tele lenni a bendő, egyre több minden kerül le a földre, főleg összerágott ételmaradékok. Ugyanez a helyzet a játékokkal is: legjobb játék a gravitáció tesztelése, ami eddig kiválóan bizonyított. Eddig még minden leesett, ami erre a pályára lett állítva, szóval nem kétséges a létezése.

Andris - illedelmes kisfiúként - intenzíven integet az utóbbi időben. Számára mindegy a címzett kiléte, a mancsát kedélyesen lengeti. Feltétel nélkül lehet integetni az embereken kívül galambnak, fának, autónak. A legérdekesebb számára azonban a légymintás légyfogó papíron dögledező vagy már döglött legyek jelenléte a szobában a lámpán lógva. Ezt naponta nagyon sokszor szemrevételezi, meg is szoktuk nyugtatni hogy igen, megvannak még a cimborái... rengetegszer nézi a papírt a dögökkel, mosolyog és integet. Nem tudom, hogy a döglött legyek látványa deríti jókedvre vagy az egyedi minta, mindenesetre rendszeresen tart ellenőrzést a szemeivel.

Andris fokozott érdeklődéssel közelít az alábbi tárgyak felé: mobiltelefon, számítógép, fényképezőgép. Ha ezek egyike sincs a közelben, akkor jöhetnek szóba a másodlagos játékok: mindenféle zenélős - csörgős kellék, előbbieknél még működik a zenét kikapcsoló gombocska, amit időnként használnunk kell. A csörgést - zörgést nem szabályozzuk, különben is ezekre nagyon eredeti és egyéni hanghatásokkal reagál e kis gyermek, ami sokszor megnevettet bennünket.

Egészségileg minden rendben van, a soron következő 9. és 10. fog kezdi megmutatni magát egyre intenzívebben, de talán nem teszi nyűgösebbé a kis lurkót, legalábbis nekem eddig nem tűnt fel. "Nem zajosabb, mint szokott lenni"...

Az első születésnap...

Anya és apa egész nap nagyon furcsák voltak. Nagyiról nem is beszélve. Amikor délelőtt elaludtam, a szemem sarkából láthattam, ahogy anya és nagyi kiosonnak a konyhába. A többire nem emlékszem, mert nagyon álmos voltam és elaludtam.

Felébredés után anya valami írtó sok ideig szöszmötölt a konyhában, apa és mama pedig addig lefoglaltak. Persze, azt hitték, semmit sem sejtek, pedig olyan illatok szálltak mindenfelé, hogy rögtön kitaláltam: nemsokára enni fogunk!!!

Anya aztán néha beszaladt és valami nagy furcsa izébe döfködött egy szúrós, hegyes valamit. Amikor odamentem megnézni, a hegyes szúrósat mindig arrébb tette és megsimogatta a buksimat. Aztán, amikor már nagyon sötét volt, és már alig tudtam nyitva tartani a szemem, apa végre elővette a kiskádat és én tudtam, hogy elérkezett a nap fénypontja. Végre egy jót fürödhettem a kacsákkal! Szép tiszta pelust és pizsamát kaptam, meg hálózsákot. Nem értem, mért is kell ilyen sok mindent felvenni, meg hogy miért szól rám mindenki, amikor a hasamra fordulok közben, pedig ott sokkal kényelmesebb!

Utána nagyon csodálkoztam, mert nem raktak aludni az ágyikómba, hanem apa és anya énekeltek nekem és imádkoztak. Ezt onnan tudom, hogy a végén azt mondták: ámen. Azután nagyon sötét lett és apa vett az ölébe. És akkor hozta be anya azt a félelmetes és világítós valamit. Inkább csak néztem, amíg ki nem derül, mi az. Apa ölében jó biztonságos volt... valamiért egyszer csak fújt egyet anya és apa és eltűnt a fény. Lett helyette nagyobb. Akkor már jobban szemügyre is vehettem azt a barna - fehér kerek játékot. Meg is lehetett fogni és akkor eltűnt róla a fehér. Anya a kezemet a számhoz emelte és akkor valami finomat éreztem. Beleharaptam és jó volt, csak az orromat csiklandozta kicsit az a valami. Anya nem szólt rám, úgyhogy lehetett a földre is dobni belőle. Nagyon érdekes volt, ahogy leesett!!! De a legjobb az volt, hogy a számba vehettem és senki nem vette el.

A szép tiszta hálózsákom is olyan barna lett, de nem baj, mert utána újra megtisztítottak. És akkor kaptam meg azt a sok kerekű, nagy autót, meg a teknőst, aminek a tetején lila gomb van. Nagyon jó volt nyomogatni. És amibe anya a szúrósat döfködte délután, az is ott volt és meghúzhattam a sörényét, nyomogathattam a szemét. Nagyon - nagyon jó volt. Nem is akartam már aludni menni, csak aztán valahogy mégis az lett belőle, és amikor anya megsimogatott és jó éjszakát kívánt, nagyon elégedett voltam. Azért nagyon jó érzés egy évesnek lenni. Majd el is mondom anyának, de előbb meg kell tanulnom beszélni.

Az első év...

Pontosan egy éve volt. A sötét éjszakában csak feküdtem az ágyban és járt az agyam. Felfoghatatlan volt számomra mindaz, ami körülöttem történik. Nem bírtam megemészteni, elképzelhetetlen volt, hogy ez az én életem, velem történik mindez. Hajnalban azonban vége volt mindennek: Andris, első gyermekünk megszületett... sokáig továbbra is felfoghatatlan volt, de már ott volt ő, láthattuk, érezhettük, így is éreztetve velünk a valóságot.

Az első tíz nap nehezen indult ebben a kis életben. Aggódtunk érte, féltettük, de minél többet imádkoztunk ismerőseinkkel együtt, annál inkább vette le Isten a vállunkról mindezt. Tudtuk, hogy minden az Ő akarata szerint történik. Lesz ami lesz, Ő az Úr, és mi az Ő gyermekei vagyunk.

Születése után a 12. napon hazajött. Együtt lehetett a család végre; ugyan nem felhőtlenül, mert kezdő szülőkként még inkább nem tudtunk semmit a dolgokról, mint most, de a lényeg, hogy Isten meghallgatta imádságainkat, és együtt lehettünk. Persze nem volt zökkenőmentes a betanulás, a beszokás. Nagyon sok éjszaka lemondással járt olyan értelemben, hogy nem lehetett végigaludni. Nagyon sokszor nehéz volt, fárasztó, kimerítő. De Isten ezeken keresztül is átvitt bennünket.

Ma, ha a fiamra nézek, Isten kegyelme és az Ő csodálatos alkotásai jutnak eszembe. Kegyelme, hiszen Neki az volt kedves, hogy megtartotta számunkra Andrist. Az első napokban, de inkább már az első órákban is meghalhatott volna, hiszen levegőt sem kapott rendesen, az emésztése sem indult be. Ma pedig egy egyéves, nagyon kedves aranyos kis lényt láthatunk benne, aki minden nap elhalmoz bennünket a szeretetével, rajongásával. Megvidámítja a mindennapjainkat, és a legnehezebb pillanatainkban is tud örülni, mosolyogni. Isten alkotása ez a gyermek; a szervezete, a kis élete, a fejlődése, ahogy egyre több mindenre képes, egyre több mindent elsajátít. Eleinte csak fekvő helyzetben volt, így sírt és persze aludt. Nagyjából negyed év múlva elkezdett mosolyogni, később a fejét emelgetni, forgolódni egyik oldaláról a másikra, kúszni, felülni, felállni, és mostanában már járni próbál. Csodálatos dolog látni a fejlődését, a küzdelmeit és a sikereit. Isten csodálatosat alkotott: minden ember egy nagy csoda... még ha nem is így látjuk magunkat vagy embertársainkat. Isten teremtményei vagyunk!!!

Hálás vagyok Istennek, hogy sok - sok csodát átélhetek, megláthatok Andris által is, és hogy az Ő útjain járhatunk; hogy Benne bízhatunk, és nem kell félnünk semmitől, mert az Övéi vagyunk; tudhatjuk, honnan jövünk és hova megyünk. Szeretnénk, és imádkozunk is azért, hogy Andris is így növekedjen, Istenbe erősen kapaszkodva...!