Most éppen Nagytarcsán anyuméknál pötyögöm az újabb beszámolót kicsiny fiunkról (aki már annyira nem is aprócska). Ezenközben ő természetesen már az iménti nagy bevásárlás fáradalmait pihegi a kiságyban - jelenleg vacsora és esti pelenkázás nélkül, mivel az autóban hazafelé oly erősen nyomta el a buzgóság, hogy kabátja és cipőcskéje levételénél többet nem tűrt el, csupán aludta tovább az igazak álmát. Hát azon éhesen, félig teli pelussal letettem a kiságyba, amit jóleső sóhajából és szuszogásából ítélve értékelt a kis drága.

Ha eddig nem szerettem volna, most különösen is kedvelném Andrist. Csoda kedves kis egyénisége van, roppant szeretetreméltó és rengeteg szeretetet ad már most az őt körülvevőknek. Nagyon büszke voltam rá, amikor megérkeztünk, mert mindenkit megismert és mosollyal, integetéssel üdvözölt (múltkor még azért szerintem pár arcot nem tudott helyre rakni), reggelente is boldogan mosolygott nagyszüleire, keresztapjára meg Csengére. Persze rám is (és hát bizony nekem jutott az a különleges mosoly, amely csak az anyáknak jár). Napközben hosszan játszott a játékaival meg az itthoni érdekességekkel, s nagyokat kacagott, amikor rászóltunk a gesztenyék szájába vételekor, hogy: "FÚÚÚÚJ!!!", s élvezettel leste, mikor hallja ezt megint, szájához emelve a gesztenyét. Néha azt mondogatja ilyenkor magának Andris-nyelven: "Dobd el!" Tündéri!
A lámpákkal és anyu gyönyörű muskátlijával is jó ismeretségbe került, hatalmas örömujjongásokkal vette őket újra és újra észre.

A kedvencem mostanában a sok-sok hozzám bújása játék közben. Játszogat, aztán egyszer csak gondol egyet: odakúszik - mászik - kapaszkodik a közelembe, lábamra hajtja a fejét és boldogan hagyja, hogy simogassam a haját. Néhány másodperc múlva távozik, visszamerül a játékba... aztán nemsokára újra hozzám bújik egy kis simogatásra.

Sírni és elkeseredni is tud ám, főleg, ha elviszem a kiszemelt konnektor közeléből, vagy becsukom az ajtót és eltűnök, esetleg a külvilágtól elbarikádozó rácsot a helyére teszem, hogy korlátozzam némiképp szabadságában. A lefelé görbülő kis szájacskája hamarosan keserves sírásba kezd ilyenkor.

Újonnan tanult szavai: "geszte"(nye), gyö(nyörű), ladda (labda), papa, mama, hejte. Meg van még sok kreálmánya, amelyek értelmét még nem sikerült kibogoznom.

Sok utasításomat megérti már, reagál rájuk, pl. "emeld fel a lábad, bújjál bele, dobd el, tedd bele, kérem, nem szabad, integessél, tapsoljál, gyere ide..." Ha éppen olyan kedve van, már engedelmeskedik is :)

Nagyon várom, hogy apjuk is láthassa, mennyit fejlődött az elmúlt héten és megcsodálhassa a 13. hónap tiszteletére előbújt incifinci kis vadonatúj fogacskáját... ha minden igaz, holnap ez megtörténik!

... anyjuknak (és mindenki másnak) pedig férj küldi a 13 - as fotókat...!