Ezzel párhuzamosan a mai nap volt az első az életemben, amikor egy teljes napot tölthettem Andrissal, és így egy kicsit jobban beleláthattam, mit is csinál egy ANYA, mivel telik el egy nap. Hát... nem semmi...

Éjjel négyszer keltem fel Andrishoz, ami alapból egy normális dolog mostanában (mármint hogy ő sokszor felkel). Nem tudjuk, miért van ez, mindenesetre én átlagosan kétszer szoktam felébredni a sírására, és mire összeszedem magam, hogy kimenjek hozzá, Anna már régen kinn van nála. Szóval igazából három - négyéjszakánként egyszer szoktam kijutni hozzá... szokatlan is volt ennyiszer meglátogatni az éjszaka közepén, de azért felkészülök rá, hogy ma is hasonló lesz a helyzet... edződöm egy kicsit legalább, úgyis nemsokára ketten fognak itthon hangoskodni.

Reggeliztetni nem kellett, mert átjöttek a szomszédból segíteni, így gond nélkül mehettem a reggeli körökért. Az eddig jól bevált mandarinos tízóraizás viszont az utóbbi időben nem arat hatalmas sikert. Andris szájába helyezte a mandarinszeleteket, aztán vagy összerágta, vagy csak kiszívta a levét, mindenesetre adott visszajárót bőven. Délután ugyanez volt, úgyhogy lehet, mostanára elege lett a mandarinból...

Ebéddel nem volt gond, az uzsonnát megint átvállalták mások a szomszédból, míg vittem haza az iskolásokat. Vacsorára a szomszéd konyhába volt hivatalos, ahol leöntötte magát kakaóval, de egyébként szépen ült az asztalnál és táplálkozott (egy darabig, aztán nekiállt kanállal bögrét csapkodni, aminek kellemes hangja volt). 

Fürdetés is megvolt; beállítottam a gyerkőcöt a zuhanyzóba és engedtem rá a melegvizet, dörzsölgettem róla a látható és láthatatlan koszt. Mindeközben végig azzal volt elfoglalva, hogy a lefolyószűrőt a lefolyónyílásra helyezze, persze közben aktívan a "helye" kifejezést használva (mostanában ez a kedvenc szava, vagy pedig alapból csak a helyére szereti tenni a dolgokat, még nem jöttem rá).

Más nagyon nem volt; a vetkőztetés - öltöztetés viszont egy katasztrófa. Nem bírt fekve maradni (ami eddig szépen ment egyébként), állandóan forgott, fel akart állni fényképeket nézegetni, úgyhogy összebalhéztunk párszor... most viszont már mindenféle érdekes pózban / helyzetben tudok rá varázsolni ezt - azt...

Szóval nem semmi munka ez. Nem irigylem Annát... és ez még csak egy átlagos nap... és csak egy Andris...

Elvileg holnap mennék látogatóba a lányokhoz, de nagyon gondolkodunk rajta. Nem akarjuk Andrist állandóan lepasszolni, másra bízni. Ameddig anya nincs, addig én vagyok az egyetlen biztos ember az életkéjében, és rossz lehet neki, ha én is eltűnök néhány órára... nem szeretnénk kitenni ilyesminek. A másik pedig, hogy eddig viszonylag jól elvolt anya nélkül. Lehet el is lenne végig... nem tudjuk, érdemes lenne - e felbolygatni az érzelemvilágát egy látogatással. Azaz mi a rosszabb neki: néhány napig nincs anya, közben csak néha jut eszébe, vagy bevigyem holnap, és akkor felzaklatja magát búcsúzáskor és még nehezebb lesz a hátralévő idő anya nélkül... a magam részéről úgy vagyok vele, hogy persze mennék már, de Andrisra is tekintettel kell lennünk. Talán az lenne a legjobb, ha csak akkor mennénk látogatóba, mikor már nagyon felerősödik benne az anyahiány... talán kibírja még a holnapot, és ha úgy alakul, pénteken bemenni a lányokhoz. Akkor pedig másnap már szombat, az elméleti hazajövetel napja... azt már valahogyan kibírnánk egymással. Gondolom. De egyébként azt sem szabad figyelmen kívül hagyni a látogatás szempontjából, hogy jelenleg én sem vagyok a legegészségesebb... annak pedig nem sok értelme van, hogy végigfertőzzek mindenkit. Szóval meglátjuk még.

Hálásak lehetünk Istennek, hogy így élünk egy tanyán: hogy sok munkatársunk él itt velünk, akik szívesen segítenek, ha szükség van rá...! Saját házban nem biztos, hogy kapnánk ennyi segítséget, és nem is tudnánk nagyon megoldani Andris rábízását másokra. Mindezektől függetlenül azért vágyunk már egy saját házra...