Luca-lány első hónapja...

...úgy kezdődött elsősorban, hogy megszületett. Váratlanul, s rendkívül gyorsan történt. Kb. erre az egy hónapra volt szükség, hogy felfogjam végre: már négyen vagyunk, két kis gyerkőc boldog szülei lehetünk, nemcsak egy Andrisunk, hanem egy drága kis Lucánk is van!

Első találkozásunk a szülőszobán nyugodt, békés együttlét volt: majdnem egy órán keresztül gyönyörködhettem apró kislányunkban - aki valójában a 3300 grammjával nem is annyira pirinyó, mint pl. Andris, aki több mint egy kilóval kevesebbet nyomott születése után, sőt, a kórházból hazakerülve sem volt 2300 -nál több... (most, egy hónaposan Lucánk több mint 4,5 kg - ot nyom. Az utóbbi két hét alatt hízott egy kilót. Van ám étvágya!).  Aztán ismerkedtünk a kórteremben, amennyit csak lehetett, együtt voltunk. Már akkor feltűnt, milyen kis nyugis teremtés. Pont, mint Andris volt ilyen korában. Szobatársaim babái általában sírva érkeztek etetési időben; Luca azonban teljes nyugalommal kivárta, míg lefotózom különféle szögekből, kezet mosok, nézegetem, aztán evett csak. Most is így van általában: nyugodtan várakozik a sorára, s ez egy örökmozgó Andris mellett azért nem hátrány.

Mindenki azt kérdi, kire is hasonlít? Nos, leginkább saját magára, ahogy a képekből is kitűnik. Azért Peti szempillái és az én orrom ott vannak valahol :) -vagy csak mi szeretnénk így látni?!

Itthon hamar belerázódtunk Lucával az életbe. Sokat nézelődik, s ha beszélnek hozzá, nagy szemeket mereszt és issza az illető szavait. Békésen tűri, amint Andris újabban „Ucu, Ucu! felkiáltással labdát, apró játékokat próbál beledobálni az ágyába; puszilgatja a fejét, simogatja a lábát, odafurakszik mellém szoptatáskor és könyveket próbál neki mutogatni, majd „Helye! Hellye!” - mondja az újdonsült bátyóka és követeli, hogy tegyem már vissza a kiságyba Ucut.

Szeretem magamhoz ölelni és megpuszilgatni a kövér, puha kis arcocskáját, hallgatni éjjelente „sündisznó - szuszogását”, gyönyörködni benne, mikor alszik, mikor ébren van. Olyan MEGNYUGTATÓ egy ilyen kis jószág jelenléte... mikor magamhoz szorítom, olyan butaságnak látom már, amiket születése előtt gondoltam, amiken akkor annyira aggódtam... hiszen itt van ő, Isten kedves, csodálatos kis teremtménye, teljes életnagyságban, boldogítva mindnyájunkat. Hogy is gondolhattam olyan negatív dolgokat! (Amíg most részleteztem, milyen nyugodt kisbaba, Peti karjain sétálja éppen körül a szobát bömbölve, úgyhogy megyek és megetetem szegény éhező másodszülöttünket... aztán majd egy hónap múlva talán több érdekességet írhatok róla).