…most éppen a lóbőrt húzza matracáról lelógó fejjel, keresztbe feküdve. Éjszakánként olykor a szoba másik feléből kell visszahalászni a helyére, ám két perc múlva újra az üres ágyat pillantom csak meg: megint elkóborolt álmában. Szerencséje, hogy még nincs saját, magas ágyikója, nem is tudom, hogy fogja megszokni, mert onnan puffanna rendesen szegény a sok forgolódás közepette.

Beszélni is szokott álmában, nagyon vicceseket, nem régiben imádkozott is a kis drága, ugyanazt, mint este: „Köszönjük a finom vacsorát meg a gyümölcsöt meg apa gyümölcsét, meg anya gyümölcsét meg a narancsot meg az éjszakát, ámen.” S aludt is tovább…

Néha igen türelmet próbáló. Ha azt mondjuk valamire: NEM, sokadjára érti csak meg, és olykor olyan bolondságokra képes, amiken igen ki lehet akadni. Remélem, hamar kinövi...

Néha fél, ismeretlen oknál fogva sírva fakad és szinte vígasztalhatatlan, csak anya ölelése képes megnyugtatni, de amikor ez pl. a védőnőnél mázsálás közben jön rá, annyira nem kellemes.

Lucával hatalmas egyetértésben tudnak együtt játszani, múltkor pl. kockáztak, Andris utasított: dobd rá! (a dobozra a kockát), Luca szót fogadott, Andris megdicsérte: ügyes vagy, majd elhajította a kockát messzire. Ezután, mint akik jól végezték dolgukat, cinkosan összevigyorogtak: Luca először ránevetett Andrisra a két alsó fogának bájos kivillantásával, majd Andris mosolyodott el. Aztán újra kezdték: „Dobd rá! Ügyes vagy!” Elhajítás, összemosolygás. Tündériek voltak!!!

Andris házias. Segít teregetni (igazából távol tartani olyankor lehetetlen, mert rettenetesen élvezi a ruhák szárítóra való feldobálását (nekem meg nem kell annyit hajolgatni...), a tiszta, száraz ruháit ügyesen elpakolja a szekrényébe, a mosogatógépbe ki-és be pakol, már ha engedem…, hozza a lapátot, söprűt, örömmel elpakol, ha szükséges és már csak néha ellenkezik (de akkor kiadósan). Apával fát pakol, aztán mikor nem figyelek egy percre, Lucával is, utóbbi annyira nem hatékony. Süt-főz, amennyire mellettem érvényesülhet szegény. Múltkor a nokedlire azt mondta, miközben nézte, hogyan szaggatom bele a forró vízbe: „Anya, ennek nincs értelme!” Mondtam, ebből lesz a finom ebéd, úgyhogy igenis értelmes cselekedet… valószínűleg apától vette ezt a mondatot, aztán nagy boldogan elsütötte az első adandó alkalommal.

Legkedvesebb tevékenysége a könyvnézegetés, természetesen az ölemben ülve. Azt hiszem, korlátlan ideig le lehetne kötni vele, ha lenne rá időm, energiám. Ügyesen mesél képekről, s hosszan, elmélyülten nézegeti könyveit. Tegnap a déditől karácsonyra kapott gyerek Bibliát lapozgattuk, s meglepő ügyesen felidézte a történetek lényegét: Jézus meggyógyította a bácsit és tud járni, Jézus enni adott az embereknek, Jézus azt mondja a víznek: Csend legyen, Góliát lefeküdt, mert a kicsi Dávid legyőzte stb. Nagyon ügyesen emlékszik az elhangzottakra.

Nemrég hallgattam, apával hogyan beszélgetnek:

Andris: Apagorilla!

apa: Andrisgorilla!

Andris: Apaszámítógép!

apa: Andrisszámítógép!

Andris: Apavillamos!

apa: Andrisvillamos!

Andris: Apajoghurt!

apa: Andrisjoghurt! Andrisnadrág!

Andris: Apanadrág!

apa: Andrisapa!

Andris: … … … Apaapa!

apa: ApaAndris!

Andris: … … … AndrisAndris!

apa: Andrisnázs!

Andris: apanázs!

stb.

KisBingyénk időnként meglehetősen elvetemült arccal tud nézni, amikor szó szerint rá van írva az arcára a rosszalkodás. Ehhez az ábrázathoz párosulnak az alábbi szavai is: külün – külün, dzsunga – dzsunga és reszel – reszel. így, amikor ezeket halljuk (akár az asztal alól, akár a szobából, vagy egyéb helyről), oda se kell néznünk, már tudhatjuk, hogy valami olyasmit tevékenykedik éppen, amit gyorsan meg kell szakítanunk (nem kevés esetben egyébként rajtunk való ugrálásról van szó, amit nem teljesen feltételek nélkül végezhet).

A kakival való kapcsolatairól… első körben hevesen tiltakozik, amikor bilire akarjuk ültetni, ellenben a rendes wc iránt időnként érdeklődik. Gondolkodunk rajta, hogy a bilit kihagyjuk, és inkább a wc – vel próbálkozunk, mindenféle átmenet nélkül… mindenesetre reményeink szerint tavasztól már elhagyhatjuk a pelenkát, és némiképpen szobatiszta lesz. Második körben: Andris időnként bebújik az asztal vagy éppen a ruhaszárító alá. Mindenféle előzmény nélkül egyszer csak elrohan, bebújik valahova, és láthatólag nem csinál semmit, egy helyben ül vagy áll, és csendben van. Eleinte gyanús volt, mára azonban már megszoktuk, hogy ilyet is csinál. Fiunk ugyanis így kakil. Jól elbújik egy megközelíthetetlen helyre, talán hogy ne tudjuk bilire kényszeríteni, s addig nem jön ki, míg el nem végezte a dolgát – persze még a pelenkába. Azért időnként biztosra kell mennünk, így megkérdezzük: „Andris, kakilsz?” – Erre ő, valami hihetetlen hangsúllyal: „kakilok”… aztán pedig „apa, hagyjál kakilni…”.

Sétáink alkalmával egyébként nagyon ügyesen messzire elkerül mindenféle kutyapiszkot, ami helyenként a járdán lelhető fel; a frisstől a több napja odafagyottig válogatás nélkül mindet kikerüli. Sajnos a különböző méretű pocsolyákkal ezt még nem sikerült kivitelezni, ott nagyobb a csábítás, de azért odafigyelünk rá, amennyire tőlünk telik. Amikor pedig éppen nem figyelünk oda, lapítva csak – csak belemegy egyikbe – másikba… ezért jó az utóbbi pár hét, most nincs pocsolya, minden be van fagyva.

Amúgy pedig arról sem szabad megfeledkezni, hogy Andrisunk kitartóan és határozottan járda – párti: csak nagyon rendkívüli esetekben lehet elérni nála, hogy ne a járdán közlekedjen, hanem az úttesten (nyilván így szabályos, ez is lett tanítva neki, de vannak esetek, amikor a járdát mellőznünk kell, és ő, koránál fogva még nem látja át ezeket a helyzeteket). Tehát lehet a járda havas, csúszós, kutyakakis, csigákkal összemászott, őt nem zavarja, és határozottan kiáll amellett, hogy ő bizony a járdán megy – és ebben a kerítéseken különböző mértékben kinyúló – kilógó kutyahad sem tartja vissza (sőt, inkább megbeszéli a csahos ebekkel, hogy nem kell félniük tőle).

Fotók pedig alant...: