Az újabb betöltött élethónap fontosabb történései előtt egy kicsit visszatekintve két korábbi eseményel kezdjük elsőszülött lurkónk szokásos havi beszámolóját.

Még decemberben történt, hogy egyszer megkérdeztük Andrisunkat, hogy „van póniló?”. Erre fiunk határozottan kijelentette: „Van. A szívemben van”. Hogy ezt honnan vette, mai napig nem tudjuk, mindenesetre módosítottuk a dolgot: a póniló a művelődési ház mellett van (Betlehem kapcsán a jászol mellé egy élő póniló is került, így ez valós információ volt számára. Sajnos nem tudtuk élőben is megmutatni neki), s egy idő után nála is a „művedőlési” ház mellett volt az említett állat. Az óév utolsó napjaiban pedig, amikor Bandi papáéknál volt a főhadiszállásunk, a falu határában is volt egy póniló, a fűben. Innentől kezdve a mai napig Andris számára a póniló a fűben van – kiköltözött a szívéből, ugyanakkor azt is megtanulta, hogy a szívében Jézus Krisztus van, Aki mindenestül szereti Őt – mint mindannyiunkat, akik élünk ezen a földön.

A másik történés hozzávetőlegesen másfél hónapja esett meg: egyik téli hideg reggelen, amikor a lakásban jó meleg volt, arra kelünk, hogy Andris már ébren van, és az ágyában suttog valamit. Éppen csak felkelt, és ügyesen nem kezdett el hangoskodni és mászkálni, hanem csendben a helyén feküdt (ami alapból egy jó alakulás volt nála), közben pedig suttog. És mindig ugyanazt, ugyanazzal a hangsúllyal, megállás nélkül: „pos – tás… pos – tás… pos – táááás”… mókás volt, attól függetlenül, hogy nem tudtuk, honnan jutott éppen ez az eszébe. Úgy látszik, valaki nagy hatást gyakorolt rá…

Vicces történések az elmúlt hónapban is estek vele. Egyik nap lelkesen újságolja, hogy virágot talált. Méghozzá nem is akármilyet… tavaszvirágot! Nocsak, gondoltam… sikeresen összepárosította a virágok megjelenését, fejlődését, növekedését a tavasszal, és nemsokára kiderült, hogy hóvirágra lelt valamelyik ház udvarában, amit az utcáról szúrt ki. Andris tehát tavaszvirágot talált, ezek után kíváncsi vagyok, lesz – e nyárvirág is -->