Kicsi Andrisunk soron következő eltelt élethónapjának néhány történéseivel jelentkezik…

Nem olyan régen történt, hogy kisfiunk egy ideig valamilyen oknál fogva egyszerűen nem volt hajlandó ülve étkezni; vagy állt, vagy mászkált étkezés közben, amit persze próbáltunk korlátozni, és ennek természetesen hihetetlen méretű (és mennyiségű) hiszti lett az eredménye időnként. Azóta megtanultuk, hogy a lovak esznek állva, és Andris nem ló, így neki ülve illik, illene táplálkoznia.
Mára elég megkérdezni tőle, hogy ő ló – e, és ebből már tudja, mit is kell (s mit nem) tennie…

Egyéb gyümölcsök is mutatják, hogy nevelése nem hiábavaló. Az utóbbi időben engedelmesebb, szófogadóbb lett több dologban is: most már általában odajön hozzánk, ha hívjuk, és ha Lucától kérünk valamit, azt Andrisunk meghagyja neki, nem veszi el tőle, hanem hagyja hugit kibontakozni.

Andris mostanra teljesen megértette és elfogadta, hogy  bizony lányoké az elsőbbség. Örömmel, szinte boldogan engedi előre Lucát kézmosáskor, evéskor, fürdéskor… nemrég még voltak problémák ebből, mára azonban ez lett a természetes az ő számára is, aminek természetesen örülünk mi magunk is.

A kanállal evés még nehezen megy, de egyre ügyesebb ebben is. Vannak időszakok, amikor többet eszik kanállal, mint kézzel… a répát állítólagosan nem szereti (Luca azonban valamelyik nap a levesből kifejezetten a sárgarépára vadászott), illetve van még néhány étel, amit nem szívesen eszik meg. A zöldbablevesnél viszont megállapítást nyert, hogy „ez Zsuzsamama kedvence”...

Anyának egyre nagyobb segítséget jelent Andris ténykedése. A mosogatógépből az evőeszközt egyedül a helyére teszi – igaz, a nagyméretű kiskanalakat sokszor az evőkanalaknál lehet megtalálni. Ettől függetlenül tényleg szívesen, örömmel segít, a teregetést sem hagyja ki.

Kedvenc meséje továbbra is a Kismalac és a farkasok, ezt szinte minden este „megrendeli”. További sláger még a Kiskakas gyémánt félkrajcárja, valamint a Kisvakond. Már olyan nagyfiú, hogy egyedül alszik el a helyén, nem kell se énekelni, se a kezét fogni közben – szépen a falnak fordul, és elalszik.

Az elmúlt időszakban is gazdagított bennünket néhány jó beszólásával. Valamelyik nap megbeszéltük, hogy a tyúk tojja a tojást, erre Andris: „Tudom. Úgy, hogy RÁÜL”. Megbeszéltük, hogy Isten teremtette a hegyet, a füvet, a vizet, az állatokat… „de a hidat az emberek csinálták. Meg a vonatot is”. Egyszer pedig „a tejet a tyúk adja”…

Az elmúlt héten volt részünk egy kis betegségben is, amikor 39,9 fokos láza is volt, hányással, hasmenéssel. Anya hasonló állapotban volt, így együtt, kitartóan viselték a megpróbáltatásokat, és Andrisunk megtanult szívószállal inni. Minden rosszban van valami jó… egyébként pedig hálásak vagyunk Istennek, hogy könnyen megúsztuk ezt is, hiszen lehetett volna súlyosabb a betegség, különben eddig arany életünk volt, alig voltak betegek a gyerekek.

Játék tekintetében jelenleg az összerakósak a kedvencek, nagyon sok időt el tud tölteni velük csendben játszva valamelyik sarokban – vagy éppen a szoba közepén. Hugi néha szeretne társulni, s valamikor még érvényesülni is tud. Ügyesen játszanak együtt, egyre több ilyen pillanat van, de azért alapvetően hangulat kérdése, Andris mikor engedi Lucát a közelébe.

Egyik sétánk alkalmával Andrisunk büszkén bejelentette, hogy eltaposott egy csigát. Közöltük vele, hogy ezt nem szabad, csúnya dolog, és a csigát is Isten teremtette, vigyázni kell rá. Fél perc múlva anya véletlenül rálépett egy másik példányra, fiunk ezt éppen észrevette, és hihetetlen sírásban tört ki.

Egyik délutáni alvást megelőzően Andris átnyúl anyához, megsimogatja pocakját, és azt suttogja: „kisbaba”…