Éjszaka van. És sötétség és nagy csend. A gyerekek csendben szuszognak, Anna is alszik, legyek sem zümmögnek, és szúnyogok sem zaklatják az embert. Az utcán sem hangoskodik senki, madarak sem csiripelnek, kutyák sem ugatnak (és macskák sem nyávognak!). Csend van mindenhol. Én is aludnék, ha tudnék, de csak fekszek és gondolkodok a világ dolgain. És egyszer csak megzavarva a csendet és ezt a nyugodt időszakot, Luca felkiált az éjszaka sötétjében, hangos „ÁÁÁ!”, majd csendes és folyamatosan halkuló „tájtájtáj” motyogás után alszik tovább. Jó a gyerek a háznál, főleg ha több is van… vannak nehézségei, sőt lesznek időszakok, amikor szinte csak ezek lesznek, de hihetetlenül sok kedvességet, szeretetet, vidám pillanatot tudnak becsempészni a hétköznapokba!

Lucánk egy éjszaka alatt többször is felkiált, motyog, beszél magában, majd álmos szemekkel felkel az ágyból, és a következő pillanatban már hangosan mutogat a játékos szekrény felé, a maga nyelvével próbál kikönyörögni valami adott tárgyat / könyvet / játékot, és ha éppen sikerül kitalálnunk, mit is szeretne, akkor minden rendben van, megnyugszik, és csendesen eljátszogat az ágyikójában egy órán keresztül. Ha viszont nem pont azt kapja, amit valójában szeretne, akkor az éppen megkaparintott valami megszerzése után kb. egy perccel megismétlődik az intenzív mutogatás, és ez így megy addig, míg nem azt kapja, amit szeretne. Nem értjük még a nyelvét, ez van… de általában másodszorra – harmadszorra már a hőn áhított holmi boldog kis birtokosa (ez a műsor a nap többi részében megismétlődik párszor, én úgy szoktam leegyszerűsíteni a dolgot, hogy felemelem lánykánkat, és hagyom, hogy ő vegye le, amit szeretne. Így egy kicsit gyorsabb és egyszerűbb a dolog). A könyveket nagyon szereti, általában mindig igényel egyet, és egy – egy izgalmasabb résznél hangosan felkiált. A hűtőmágneses dobozt is megtanulta idővel kinyitni – becsukni, és rengeteg időt el tud tölteni a ki – be pakolásukkal…a ceruzákról nem is beszélve, amik nagy kedvencek lettek. Ugyan nem rajzolásra használja őket, hanem mászkál, rohangál velük és pakolássza őket mindenfelé, de nagyon boldog tud lenni, ha megkaparintja őket.  

A jól megszokott ébredés utáni játék után valamikor megreggelizünk. Ekkor (és minden étkezésnél) a legnagyobb hiba, amit elkövethetünk, hogy más étel kerül a látószögébe, mint amit éppen ő eszik (ez akarva – akaratlanul előfordul). Ilyenkor az általa éppen fogyasztott élelmiszer könyörtelenül lerepül a földre, és többet nem hajlandó enni abból, amivel addig olyan boldog volt, követeli az újat, a másikat.  Eddig akkor volt repülés, ha inni kért, most már akkor, ha változatosságra vágyik… hozzáteszem, mindezzel együtt jóval kevesebb ételmaradék keletkezik Luca után, ugyanis kezdi megtanulni, hogy amit nem eszik meg, nem a földre kell ledobni, hanem beletenni az etetőszékének asztalán található kis pohártartó karikába.

Jól megreggelizés és egy kis benti játék után kinti játék és séta következik. Az elmúlt időszak sok esős napjának köszönhetően néhány vödrünk esővízzel telített, ezeket rendszerint megtalálja, és előszeretettel pancsol bennük. Lassan már nem tudjuk hova dugdosni a vödröket, mert mindig kinyomozza, hol vannak… a veteményt következetesen kikerüli, így a növényekre nem jelent túl nagy veszélyt a jelenléte, aminek természetesen módfelett örülünk. A motorozásban is igen sokat fejlődött: már 2 – 3 cm távolságot meg tud tenni előre, nem 1 cm távot hátra… és nem feledkezünk meg arról sem, hogy már utcahosszat elsétál egyedül mindenféle gond nélkül (nem esik el, nem kell felvenni, stb.), csak néha éppen az ellenkező irányba teszi ezt, mint a többiek.

Következik lassan az ebéd. Amint elhangzik a „gyere kezet mosni!”, feltartott kézzel iramodik a fürdőszoba irányába. Mivel lányoké az elsőbbség, és ezt Andris is jól tudja, ő az első, és nagy boldogan tartja kis kacsóit megmosásra. Szükség is van rá, mert ugyan egyre ügyesebben használja a kanalat, sok esetben még kézzel eszik, és halássza ki a levesekből a mindenfélét. Ugyanakkor nagyon szépen iszik egyedül pohárból. És persze a mindezt megelőző imádkozás: Andristól ügyesen átvette az ismeretlen eredetű és csak feltételezhető jelentésű „gyugyugyuk” – ot. S mikor szerinte túl sokat kell várni az ebédre az etetőszékbe kötözve, újra és újra imádkozik, hátha hatásos lesz, és jön végre az ebéd… fogainak száma Anna szerint „meghatározhatatlan”; folyamatosan jönnek, de már legalább 15 példány van.

Ebéd után alvás következik: egy darabig helyezkedik, forgolódik, kér valamit a játékos szekrényről, általában könyvet nézeget, és egyszer csak azt vesszük észre, hogy alszik. Ügyesen megy már neki egyedül az elalvás, bár este azért jobban igényli az altatást, foglalkozást…

Egyéb, napszaktól független történések:

Lányunk még nem tudja csendben végezni a dolgát, így halljuk, mikor készül valami. Megkérdezzük tőle: „kaka van?”, Ilyenkor vigyorog, és elindul a pelenkázó felé… van, hogy a pocakját ütögeti válaszként, de a lényeg, hogy valamilyen szinten már jelzi, ha sikeres volt az előkészület.

Időnként (mint ahogyan az talán természetes), előfordul, hogy Andrissal összeakadnak (és valamennyire talán az is természetes, hogy a nagyobb az okozója). Fiunk sokszor rossz fát tesz a tűzre, bántja, nyaszatolja hugicát. A jól megérdemelt büntetése után az „Andris, kérj bocsánatot Lucától!” felszólításra Luca elkezdi simogatni magát… J egyébként ügyesen simogat, csak kissé erősen odaüti a kezét eleinte.

Anna fontosnak tartja megjegyezni, így idézem:”göndör haj jee! Kis kunkor kifelé a fülek fölött, alatt”. Azaz nem sima, egyenes hajjal van dolgunk Lucka esetében, hanem enyhén göndörkével, aminek Anna különösképpen örül.

És egy kis Luca – szótár a végére… tájtáj: lámpa; titta: óra (tikk – takk), hí: víz, to: kenyér, tö: könyv (néha elgondolkodtat, hogy tud ilyesmiket kitalálni…), tele: hejte, kakka: kacsa, sze: szeme, szá: szája, vagy fáj (utóbbi esetben meg kell puszilni pl. a fejét)… lassan azért kezdjük érteni, mikor mit szeretne, bár a játék – kívánság még nem tökéletes…

Ilyen volt a mi kis leánykánk az elmúlt élethónapban…