Nagyfiunk udvariasságban is sokat változott jó irányban, családunk nőtagjait előreengedi az ajtóban, kapuban, becsukja utánunk az ajtót, Lucának egy ebéd alatt múltkor legalább háromszor is jó étvágyat kívánt (kívánsága teljesült és kishuga tekintélyes mennyiségű ebédet fogyasztott). Végre -  amit már nagyon vártam - mindenkinek köszön, akinek én is!!!

Kedvenc játéka még mindig az építőkocka, egyre csodálatosabb építményeket hoz létre. Múltkor már egy IGAZI várat épített sok - sok tetős toronnyal, és hosszú, egész szobán átívelő utakat, „síneket” is előszeretettel alkot.

A homokozóban is élvezettel hoz létre botocskákból különféle alakzatokat, nemrég felismerhető házikót formált, amiben elmondása szerint Apa,  Anya, Luca, Andris meg Berti baba lakik. Én teljesen odavoltam, mert ilyen igazi házikót még nem láttam tőle!

Szavakat is szívesen alkot; ha éppen nem jut eszébe a megfelelő kifejezés, hát alkalmaz helyette valami hasonlót vagy neki tetszőt. Pl. a szennyvízhálózat egyik gyűjtőaknáját „kuktának” nevezi, s mindig kér, hogy ejtsük útba hazafelé a „kuktát”, mert HANGOSKODNI szeretne (vagyis ugrálni a fém aknafedőlapokon, zörögni - csörögni a lakatokkal és a fém nyitó fogantyúkkal. Nem tudom, más szülő ezt mennyire engedné, én nem látok veszélyt benne, s Luca meg Andris írtóra élvezik az efféle foglalatosságot, én meg kicsit leülhetek hazafelé úton piheni...).

Most lépett Andrisunk a MIÉRT? - ek korába. Egyik este félálomban egy rakatnyi MIÉRT? - re kellett választ adnom, onnantól kezdve, hogy miért van az ágyon lepedő, egészen addig, hogy miként került Berti baba a pocakomba.

Lucát sok alkalommal részesíti oktatásban; egyik nap a kert legeldugottabb sarkában cinkoskodtak a szokásos módon, élvezvén, hogy anya szeme elől elbújhatnak, s a következő párbeszédet hallhattam:

Andris: - Luca, mondd, hogy kert!

Luca: - Ke!

A: - Mondjad, hogy gaz!

L: - Gasz!

A: - Mondd, hogy ház!

L: - Hász.

A. - Mondd, hogy bent!

L:- Bent.

stb.

Luca más alkalmakkor is kapható ilyenféle szófogadásra. Andris tegnap azt a parancsot adta hintázás közben: Luca, fáradj el! - mire a kishúg engedelmesen lehajtotta fejét és becsukta a szemét… ma süteménysütéskor pedig Luc kezébe adta a pogácsát és megdicsérte, amikor a pogik szerencsésen a tepsi mélyén landoltak (némileg ugyan összenyomorgatott állapotban).

Együtt cinkoskodásuk folytatódóban van, egyik alkalommal nagy csönd által kísért egyetértésben pakolták ki az egyik, csábítóan kilyukadt cementes zsák tartalmát a teraszon, míg én csupán két perc elteltével ellenőriztem tevékenységüket (addigra tekintélyes kupacot felhalmoztak már)... ilyen rosszaságokban természetesen Andris az értelmi szerző legtöbbször, de remekül kapható a Luca által kiötlött és kezdeményezett rosszaságok véghezvitelére is. Ha Lucára rászólunk, hogy pl. nem szabad a kert végébe menni, Andris garantáltan eldob mindent, ami épp a kezében van, és nyargal a tiltott területre.

Nagyon büszke vagyok rá, hogy legtöbbször már visszaadja a Lucától elvett játékot, ha felszólítom, és megvígasztalja hugit, ha bántotta netán.

Berti babát nagyon várja, és minden nap készít valamit neki, egyszer egy kis homokdombocskát épít számára, máskor egy kupac kincset ( = fadarabok, gubacs, kavicsok egyvelege) szán neki ajándék gyanánt.

És ami a végére maradt, de nagy változás: Andris végre megszerette a hintát (apának köszönhetően, aki felszerelte egymás mellé a két alkalmatosságot a teraszra, azóta az a sláger!), már nem fél és bátran repül magasra is!