Kis Lucánk 20 hónapos lett...

...és már egészen egyedül el tud számolni egyig (Luca, számold meg, hány kocka van itt! Luca: Egy, egy, egy, egy, egy...)! Meg hokedlire, székre felmászik, legszívesebben az asztalra, s minden ott fellelhető dolgot kiborít, ledob, összegyűr, átrendez, szétszed, magáévá tesz és arrébb hurcol. Már csak a tálcát merem ott hagyni a kancsóval és poharakkal, mást nem, no meg a számítógépet, amit úgysem bírna elcipelni onnan.

Akaratossága és saját elképzelései még mindig igen jellegzetesek. Nagy harcot vívtam vele takaró-ügyben, ugyanis takarómániás Andrisunkkal ellentétben (aki 40 fokos kánikulában is nyakig betakarózott és ki volt akadva, ha kilógott valamelyik lábujja, mert hogy ő fázik), szóval Andrissal ellentétben Luca egyenesen GYŰLÖLI a takarókat. Pedig téli gyerek... elvileg fázós kéne legyen a statisztika szerint! Ébrenléti állapotában lehetetlenség betakarni, mert iszonyatosan méregbe gurul tőle és az elalvásnak még inkább tolódik az esélye legalább 20 perccel. Mert annyira kiakad, hogy először is leszedi magáról a takarót, néha még jobban belegabalyodik, ami fokoz dühösségén, aztán a gonosz takarót likvidálja a járóka területéről (reményei szerint mindörökre), majd elégedetten folytatja az elalvás előtti romboló tevékenységeit, matrac szétbontás, vitrázs leszedés, függöny ráncigálás, stb., ahol abbahagyta előtte végre. Rájöttem hát, hogy ha be akarom takarni őkelmét, hát cselhez folyamodok: megvárom, míg elalszik! Be is vált a terv: megvártam, míg békésen szuszog, és óvatosan ráterítettem a pokrócot. Elégedetten távoztam, majd egy pillanat múlva hangos kiabálásra térhettem vissza Lucához: azt kiáltotta: EMKE!!! ( = nem kell!) és diadalittas, de még azért kissé mérges ábrázattal hajította ki ádáz ellenségét a rácson. Ezt a játékot még négyszer - ötször eljátszottuk az éjszaka folyamán, ám reggelre beláttam, hogy a hűvösödő őszi éjszakáknak nem csupán egyetlen ellenszere van, nevezetesen a takaró, hanem léteznek hálózsákok is. Azóta ezzel a trükkel élünk, s így nyugodtan alhatom át az éjszaka nagy részét, abban a tudatban, hogy mindegyik gyerekem be van takarva megfelelő módon. Andris is megirigyelte Lucától a hálózsákot, előszedtem hát az övét is, úgyhogy fürdés után újra él a „ki tapos rá ügyesebben a másik hálózsákja végére” című játék, melynek abszolút fölénnyel győztese nagyobbik csemeténk. Egyelőre.

Luca tündéri mód ragaszkodott egy időben Bernát testápolójához. Vagyis inkább a flakonon lévő „bábá” képéhez. Egy meggondolatlan alkalommal valamelyikünk ezzel a tárggyal próbálta őt lekenyerezni, hogy maradjon már végre csöndben és aludjon (másfél órai járókába zárt rosszalkodását követően), s lássunk csodát: a „bábá” bevált. Boldogan magához ölelte, és fél óra múlva (!) már szuszogott is. A baj másnap kezdődött, mikor nem találtuk bábát. BÁBÁ, BÁBÁ, kiabálta, s nyilvánvaló volt, hogy már függő lett... aztán valahogy előkerült a járóka alól a testápoló... Luc örömmel dédelgette, de jaj! Kiesett a rácson, merthogy nemcsak bábá, hanem kutya, csicsika, egér meg egyéb cuccok is tartózkodtak odabent, melyektől nem fért el. Megint élénk BÁBÁ!!!BÁBÁ!!! - kiabálás, stb. Beadtuk neki vagy háromszor, mire alvás lett végre... nem jó ez a bábá - gondoltam, mert kifér a rácson.

A bábá - kaland vége az lett, hogy - ahogyan bölcs férjuram már előre figyelmeztetett - Luca egyik nap felfedezte, hogy a testápolót ki lehet nyitni, és kinyitotta. Ezt már csak arcának, hajának és kezének fehérsége árulta el. Akkor elvettem tőle kegyetlen módon bábát, s miután letörölgettem róla a kenőcsöt meg a sok - sok keservesen potyogó könnyet, amit bábá elvesztése okozott, leoperáltam a flakonról a baba képét és hogy tartósabb legyen, ráragasztottam Andris egyik firkálmányának hátuljára. Hogy a firka ne legyen olyan zavaró, még körbe is vágtam. Luca gyanakodva fogadta. Mivel kikerült látómezejéből a flakon, nem tudta megfogalmazni magában, mi is hiányzik, kis idő után elfogadta a megújult bábát. Egy nap után ott láttam kallódni valahol a sarokban, de már nem kellett neki.

Luca rendkívül masszív kis nőci. Tömör kis combocskái, pocija, erős karjai vannak, és úgy teper a kismotorral, hogy Andris alig győzi utolérni a kis biciklivel, hát még én a nagy babakocsival! Egyszerűen lehetetlenség utolérni, ha igazán belendül. Ebből lett is egy kis balesete, minek eredményeként az elkövetkezendő kb. 5 évben csorba lesz az egyik első fogacskája. A körzeti fogorvosunk szerencséjére már leesett az a kis lifegő darabka, ami miatt aggódva időpontot kértem péntekre -  különben megtapasztalhatta volna szegény doktor úr, hogy milyen Lucánk akaratereje, ha valami nem ínyére való (pl. egy szájkinyitás)... bár gondolkodtam erősen a víziló - módszeren (amivel fogmosáskor szája kinyitásra bírom: Mit csinál a víziló? - erre Luca hatalmasra tátja pici szájacskáját), de lehet, hogy ez egy fogorvosi rendelőben nem működött volna. Mindenesetre nem irigylem szegény fogorvosokat, akik rákényszerülnek, hogy másfél évesek üvöltését hallgassák, miközben még el sem végezhették munkájukat.

Luca nagyon szépen játszik mostanában együtt Andrissal, és újabban már a nagyfiú építményeit is óvatosan átlépi, kikerüli ügyesen. Rosszalkodni még sokat rosszalkodik (pl. megszerzi az ágyunkról a párnákat és huncut mosollyal a földre dobja, mikor szólok, hogy ne, mert piszkos lesz, akkor nagyot vigyorog és boldogan RÁTAPOS a lábával a fejalávalóra... hűűű, ettől jó mérges tudok lenni! Meg a paradicsomok is állandó veszélyben vannak előtte, a tökvirág szintén, de ezek már annyira nem érdekelnek, mert jön a hideg és úgysem érnek be.

Nőiessége bontakozóban van, s ez nemcsak az észbontó, fejet félrehajtós, nőcis - hangú EM - ek, hanem pl. a fésülködés megszeretése (már egészen jól tűri, a csatok meg írtóra vonzzák), meg a tiszta pelenka igénylése is ide tartozik szerintem (Andris legalábbis boldogan elüldögélt akármilyen állapotban is), Luca egyszerűen nem hajlandó motorra ülni vagy bárhová leülni, ha van egy kis kaka a pelusában, mert zavarja... neki is kezdünk terveink szerint októbertől a bilizésnek, hurrá!

Egyelőre ennyit kis Lucáról, aki már nem is olyan kicsi, és akkora holdvilág - arca van, hogy ott bőven van hely a puszik számára, megyek is és adok neki jópárat!