Mit is tehetünk, ha nem érezzük jól magunkat a munkahelyünkön...?

Menni vagy maradni? Mindig nagy és nehéz kérdés ez. Hiszen vajon mennyi értelme van megmaradni egy olyan helyen, ahol nem érezzük jól magunkat, nem nekünk való a munka, nem jó a közösség, és undorral, gyomorgörccsel megyünk be? Ugyanakkor ha nincs más lehetőségünk, vagy minden rossz ellenére mégis hűségesek szeretnénk lenni a munkaadónkhoz, vagy bármi ok miatt félünk a váltástól, akkor lenyelve mindent valahogy túléljük a napokat és várjuk kitartóan, lelkesen a munkaidő végét. 

A vasút egyik nagy előnye, hogy lehet helyezkedni földrajzilag és a ranglétrán egyaránt, hiszen nagyon sok pozíció betöltetlen; egyszer kell bekerülni a céghez, és ha az ember jól viseli magát (mellé támogató közegbe is kerül), akkor szinte bármi és bárki lehet belőle. Felvételkor mindig előnyt élveznek azok, akik már a cégnél vannak, hiszen már alapvető tudással, gyakorlattal, rálátással rendelkeznek a dolgokat illetően, nem a nulláról kell kezdeni.

Én sem úgy terveztem, hogy megállok a jelenlegi szinten és évekig, évtizedekig csinálom ugyanazt a munkafolyamatot, ami mellesleg majdhogynem a legveszélyesebb a cégnél. Ugyan már több tanfolyamot elvégeztem eddig, de ha van lehetőség, addig kell tovább, feljebb menni, míg az embernek fog az agya-és míg támogatják... 

Míg támogatják... nos igen. Sok múlik azon, hogy az embernek milyen a főnöke, hogyan viszonyul a dolgozójához, mit vár tőle, mit lát benne. Meg természetesen a dolgozó hozzáállásán, adottságain is rengeteg múlik... 

Miután kiderült, hogy nem beszélünk egy nyelvet a közvetlen felettesemmel, nagyon kellett gondolkodni, hogyan lehetne megugorni a kiszemelt következő lépcsőfokot, hiszen egy tavaszi balesetveszélyes helyzet után igencsak aktuálissá vált a váltás. Hónapok teltek el huzavonával, hitegetéssel, minden egyéb más lehetőség felajánlásával, de engedély a kiszemelt cél felé csak nem jött... lehet-e álmodozni, tervezni, ha a főnök nem partner benne?

Lehet. S talán kell is. Mert a kisfőnök, nagyfőnök fölött ott áll A FŐNÖK, Isten maga, Akire keresztyénként rábízhatjuk teljes hittel, szívvel magunkat. Ha Neki kedves az álmunk, a célunk, megáldja, megáldhatja... így történt, hogy végül el tudtam menni fizetés nélküli szabadságra. Így történt, hogy ezalatt ismét meg lett hirdetve egy szimpatikus pozíció. Így történt, hogy az el nem engedős kisfőnök fölötti nagyfőnökkel tudtam beszélni, és elmenni az állásinterjúra. Így történt, hogy láthattak bennem fantáziát, és elküldtek orvosi alkalmasságira. Így történt, hogy kiderült, alkalmas vagyok az új pozícióra, és így történhet, hogy ismét mehetek tanfolyamra... a következő lépcsőfok... amire már vágytunk sok-sok hónapja. Hosszú még az út odáig, de sínen vagyunk...

Istennél nincs lehetetlen. Ha Rá bízzuk magunkat, megtörténhet minden. Még az is, ami esélytelennek, lehetetlennek tűnik. Istent követni egy kalandjáték... bármikor bármi történhet, néha egészen megdöbbentő dolgok is. Mindemellett - segítségképpen - nem egyedül kell járni az utat. Mert Ő nem engedi el a kezünket egy pillanatra sem! Vele lesz igazán izgalmas, kalandos és változatos az élet...