- jelentette ki Andris ma délelőtt kedves hangon, amikor már jó néhány perce sétálásra készen várakoztak Lucával motorostul - mindenestül a kapunál, s végre - valahára felbukkantam, hogy elindulhassunk. A „pont ilyen” jelenthette ebben az esetben a „sétálásra kész” anyát, vagy egyebet is - igaz, én tudom, hogy a Kipkopp - mesében fordult elő hasonló mondat (mikor Tiptopp megpillantja a gesztenyeburokból kipattant kis gesztenyegyereket, azt mondja: Pont ilyen gyereket szerettem volna!), mindenesetre jólesett ezt hallanom... (egyébként ez a mondat már egyszer elhangzott a szájából a következőképpen: "Pont ilyet szerettem volna! Ilyen csíkos anyát!" - éppen csíkos pulcsiban voltam).

Később, hazatérve, miközben Luca cipőjét operáltam le a lábáról, Andris kedves simogatását éreztem a hátamon, meg sok puszit kaptam (azt is a hátamra, mer máshová éppen nem ért el), s közben ezt mondogatta: "Nagyon szeretlek, anya! Nagyon szeretlek!"

Én is szeretlek, Andris, még ha sokszor türelmetlen is voltam hozzád az utóbbi néhány napban... meg is kérdezte tőlem párszor (olykor a legváratlanabb pillanatokban, mint pl. sétálás közben az utca közepén hangosan kiabálva, vagy este a sötétben suttogva, mikor már úgy hittem, fél órája alszik): „Anya, mindig mérges vagy rám?” Mondtam, hogy nem, csak ha nagyon rosszat csinál, és én éppen türelmetlen vagyok. Szegénykém, tényleg sok kiabálás jutott neki mostanság, s arra bizony igen érzékeny a lelkem. Annyiszor hálát adok Istennek, hogy ha szülőként türelmetlenek vagyunk is sokszor, Ő bőségesen ki tudja pótolni hiányosságainkat, és az Ő szeretete kipótolja a mi türelmetlenségünket, szeretetlenségünket, hibáinkat.

Kicsi Andrisunk egyébként valójában nem is annyira rosszcsont, csupán egy kis 3 éves, életkorának megfelelő sajátosságokkal, határfeszegetésekkel (melyek a kialvatlan szülők idegszálait is feszegetik olykor) létező kisember. Kedves hízelkedései nemcsak a címben lejegyzett mondatra korlátozódnak ám, gyakran dicsérgeti hozzátartozóit, pl. „Anya, nagyon szép tésztát készítettél. Apa, szépen borotválkozol. Luca, nagyon szép vagy! Anya, szépen megtörted ezt a diót.” stb. Ölelgetésből, megszeretgetésből bőven juttat Lucának is (ha éppen hagyja a kishölgy); egyik erdei sétánkon láttam, ahogy ölelgeti kis hugit, aki bontakozni próbált karjaiból, mire a lábát ölelte meg Andris, a menekülés lehetőségét végképp elzárva kis testvére elől. Bernát lábsimogatását sikerült az etetési időn kívülre korlátoznunk végre, így nyugodtan táplálkozhat végre, apa irányába pedig a szeretetmegnyilvánulások többnyire még „fiúsak” továbbra is.

Andris gyűjtögetési szenvedélye még mindig maradéktalan, a múltkor kicsit elbambultam, s mire feleszméltem, biciklije kis kosarába beleszedte az útról a környező összes lócitromot. Mikor felvilágosítottam gyűjtött tárgya mibenlétéről, elborzadva tessékelte ki a kis kosár tartalmát a fűbe, és követelte, hogy azonnal menjünk haza kezet mosni, és mossuk le a bicikli kormányát is... két nappal később, ugyanarra sétálva Lucának magyarázta nagy fölényesen: "FÚÚÚJ, LUCA, az ott kaki!

Kis ajándékokkal folyamatosan el vagyok halmozva részéről: anya, ezt neked adom ajándékba - nyújtja át részemre a talált kis virágot, makkot, követ, gesztenyét, fadarabot stb. Ma egy csigaházba csipkebogyót helyezett a következő magyarázattal: Ezt Andi mamának ajándékba odaadom majd, és ő majd azt fogja mondani: „Jaj de jó, van benne egy csipkebogyó is!”.

Andris előre készül az esti imádkozásra, múltkor így gondolkodott hangosan: „Majd este, amikor sötét lesz, akkor megköszönhetjük Istennek, hogy ilyen sok fát hoztak nekünk teherautóval”. Vagy: „Este majd megköszönöm Istennek, hogy ehettünk tortát.”

Andris kicsit hisztis is tud lenni néha (pl. orvosi vizsgálatnál, vagy ha nagyon melege van, vagy ha büntetést kap, esetleg valami rossz történik vele), idegtépő üvöltést tud produkálni (bár Lucán nem tesz túl... viszont ha ketten egyszerre... tyű, az nem semmi!). Nemrégiben úgy szereltem le ezt a tevékenységét, hogy csodálkozva rámeredtem, kérdezvén: hol jön ki a hiszti? A füleden? Vagy a szemeden? Ja, nem, az orrodon... erre közölte félig megvigasztalódva: "a szájamon, itt". Nézd, ott jön a gyulai vonat! Dobjuk fel rá gyorsan a hisztit, majd elviszi! Így, ni! - mutattam, és felhajigáltuk együtt az egész pakkot a mellettünk éppen elhaladó kispirosra. „Na, ez jól elvitte messzire a hisztidet, Andris! Reméljük, nem szalad vissza!” S ezzel túl is voltunk a dolgon. Azóta a hiszti lefolyik a lefolyón, elutazik a teherautóval, kibújik az ajtón és elgurul, a szemeteskukában és egyéb helyeken landol, több - kevesebb sikerrel. Legutóbb Andris megjegyezte egy ilyen akció után: Ez csak kicsi hiszti volt, anya...

Különben meg nagyon ügyes nagyfiú már Andris, a hét legtöbb napján egyedül leveszi a pizsamáját, és kis könyörgést követően teljesen egyedül felöltözik, almát, napot szépen rajzol, memóriakártyákkal 7 párral játszottunk már meglepően ügyesen.

Köszönésre próbálom tanítani, remekül megy, csak néha szemtelenkedik, pl. egyszer az idős másodszomszédunknak, Erzsi néninek: Szia, Erzsi! - vel köszönt (direkt, pedig előtte megbeszéltük, hogy Jó napot, Erzsi néni lesz a köszönés módja:)

Végezetül álljon itt néhány elcsípett újabb aranyköpés Andrisunk szájából:

- Hány testvéred van? "Az egyik Berti, és Luca van középen. Kettő (apa korábban az ujjaival mutatta gyermekének kis családunk fáját)".

Homokozós beszólások:

- "Luca, guggoljál, mert jön az ősz, anya mondta".

- "Lefagyasztom a levest, beleöntöm ide a televízióba".

- "Vigyázzatok, mert fröccsen egy nagyot az olaj, Luca, most nagyon megégetett téged!"

- "Luca, kóstold meg a fülcimpát. Csináltam mandulát is, de az veszélyes, abból nem kaphatsz, az csak nekem való".

- "Luca, megengedem, hogy simogasd a gumicsizmámat! Még simogasd!"

- "Anya, menjünk ki, bele akarok lépni a pocsolyába!"

Nils Holgersson - mese nézése után (melyben Szmöre, a gonosz róka Andris fő félelmeit testesíti meg): "Nem akarok rókát a lakásba"!

Telefonálás:

- "Anya, énekeljünk valamit. Nem, ne énekeljünk most, majd később. Most telefonálok papával" (kockát emel a füléhez). „Halló? Hogy vagy? Én jól vagyok. És te? Én is jól vagyok. És te? Én jól. Igen.”

Ebéd közben (Lucát rosszra felbujtós hangon):

- "Luca, zörögjél a kanállal!"

- "Luca, mondjad, hogy ssssszzz!" (Pedig ezerszer megbeszéltük, hogy a tészta nem kígyó, és az étellel nem játszunk!)

- "Mikor eszünk mi is gubacsos mákot?" (mákos gubát)

- "Luca hajában hol van a szökőkút?" - Elmagyaráztam, hogy két copfja van, amik hasonlítanak a szökőkúthoz. "De a szökőkút az nagyon messze van!" - válaszolta Andris kis gondolkozás után (Igen, a főtéren).