"Elvesztett Andris"

Andrisunkról Anna "tollából"...

Nemrégiben egy blogon (http://gyereketeto.blogspot.hu /2012/09/elvesztett-es-megkerult-gyerekek.html) olvastam elvesztett és megkerült gyerekekről. Kicsit "csalódtam", mert első olvasatra a címről nekem egészen más ugrott be, vagyis más értelemben való "elvesztés"... mert egy gyereket el lehet veszíteni úgy is, hogy a szülő mellette él, együtt esznek - isznak, sétálnak, játszanak, tevékenykednek, jelen vannak egymás életében, mégis valami elveszett a kapcsolatukból, megkopott, eltűnt... így érzem magam most Andrissal kapcsolatban: keresem, mégsem találom őt.

Az "elveszített" Andris még mindig ott bujkál néha a rosszcsont kis András tekintetében, egy - egy elejtett kedves mondatában, megjegyzésében, tettében - odahoz nekem egy kis virágot, hogy ezt Zsuzsa mamának majd odaadja, ha karácsonykor találkozunk vele, továbbra is gyűlnek a kavicsok és egyéb "ajándékok" Bernát számára, ha majd megnő; vannak még kedves kis hízelkedő szavai a csíkos anyáról, amilyet mindig is szeretett volna... mégis valahol eltűnt a kedves, barátságos, számomra "igazi" Andris... helyette van egy durva, rosszalkodós, helyét nem találós, ok nélkül Lucát bántós nagyfiam. Vagy csak mi, szülők látjuk ilyennek, közben belül ő maradt, aki volt?!

Önállósodik is, és talán az igazi dackorszak is kezdetét vette nála. Igyekszünk kedvesen elfogadni a dolgait, de sokszor elveszítettük mindketten a türelmünket vele kapcsolatban az utóbbi időben. Imádkozom azért, hogy valóban el tudjuk fogadni őt olyannak, amilyen, a rosszaságaival együtt.

Nagyon sokat ügyesedett kicsi Andris, már képes egyedül felöltözni reggelente, a szekrényében is meg - megtalálja a hiányzó ruhadarabokat, és be is tudja tenni oda az összehajtogatott, tiszta ruhákat. A felöltözés tempóján még csiszolunk (néha fél óráig is eltarthat a dolog akár), legtöbbször a lassúsága tud kiborítani mindkettőnket. Merthogy képes arra is, hogy néhány perc alatt magára kapkodja a cuccait. A végeredmény roppant mókás általában, mert van, hogy sikerül MINDEN EGYES ruhadarabját fordítva felvennie: az alsónadrág vagy kifordítva van rajta, vagy a popsiján virít a minta; a harisnya fenékrésze elölre kerül, a nadrágjáról nem is beszélve: a cipzár a fenekénél, elöl pedig a két farzseb; a pólója - pulcsija mintája is a hátán mutatkozik, szóval mintha az egész Andrist hátulról kellene szemlélni. A benti cipőt is rendszeresen fordítva húzza a lábára, de majd alakul még biztosan. Valamelyik nap nem sok időm jutott ellenőrizni őt, s mikor már kint sétáltunk, álltunk meg egy - egy percre, mikor újabb és újabb igazítani való dolgokat fedeztem fel rajta.

Andris másik nehezen elviselhető dolga számunkra a Lucával való bánásmódja. Szegény Lucus már lassan úgy fest, mint egy kis bohóc - lány: Andris megdobta az udvaron egy kővel az arcát, ettől zöldes a szemhéja, tegnap meg, amikor Luc elesett és éppen felállni próbált, Andris abban a pillanatban hajtott neki hátulról a kismotorjával, mire Luca előrebukott és lehúzta az orrát, ami most messziről piroslik. Van olyan, amikor Andris csak úgy ütögetni kezdi Lucát, bántja ok nélkül, vagy okkal, s ez mindkettőnknél ki szokta verni a biztosítékot. Nem találtuk meg a módját, hogyan is fegyelmezzük érte, legyen - e büntetés, vagy pont az váltja ki az efféle viselkedést, ha túl szigorúak vagyunk vele. Na, csak dűlőre jutunk majd, mindenesetre nehéz ez az időszak. Azt hiszem, kicsit kevesebb időnk akadt az elmúlt hetekben foglalkozni vele, mármint külön, CSAK VELE. Mert ő a nagyfiú, aki a két kisebb mellett mindig ügyes kell, hogy legyen és mindig elvárjuk, hogy ő ne hangoskodjon, ne csintalankodjon, még ha Luca hangoskodik meg csintalankodik is...

Múltkor döbbentem rá az orvosi rendelőben, amikor egy három éves kisfiút láttam az édesanyjával, hogy Andris bizony igen kicsi még. Nagyon is kis gyerek, bármennyire legidősebb a 21 hónapos Luca és a 2 és fél hónapos Berti mellett. Néha annyira megtéveszt, amilyen értelmesen, választékosan fejezi ki magát, hogy hajlamos vagyok nagyfiúként kezelni.

Olyan könnyű "elveszíteni" egy kisgyermeket... remélem, nem lesz nehéz újra megtalálni vele a hangot a közeljövőben.Érzem belül, hogy többet kellene foglalkozni ővele, megelőzni a bajt, de három lurkó mellett még mindig nem rázódtam bele, hogyan szervezzem úgy a napokat, hogy jusson mindig elegendő idő mindnyájukra.

Kérem a bölcsességet Istentől, hogy mind megkapják azt a szeretetet és odafigyelést, amire szükségük van és ne szenvedjenek hiányt benne, de sokszor érek erőm végére. Ilyenkor szokott eszembe jutni, hogy amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős, és amikor nehéz időszakok köszöntenek be az életünkben, akkor válunk leginkább alkalmasakká arra, hogy megtapasztalhassuk Isten erejét, szeretetét. Nem adom fel, inkább átadom újra Istennek Andrist, mindhárom kis gyerkőcünket, az összes elrontott, hibás szülői dolgunkat, türelmetlenségünket, és kérem Őt, hogy segítsen, mert nem szeretném Nélküle nevelgetni a ránk bízott kis életeket...

Néhány szösszenet Andris szájából (az elmúlt hónap termése):

- "Anya, hallod, hogy énekelnek a varjak Istennek?" (előtte énekeltem nekik a "Csirip, csirip..." kezdetű dalt, melyben a madárkák Istent dicsérik)... (épp egy borongós, erőm végére érős nap közepén hangzott el Andris ezen megjegyzése, mire én azt gondoltam magamban: nem, én csak a károgást hallom - hát jellemző, mi, felnőttek mennyire másként látjuk a világot, mint a gyerekek). András világlátása megnyitotta az én szememet is, és ezt feleltem: igen, éppen most köszönik meg a finom dió - reggelit Istennek, meg hogy itt ez a nagy jegenyefa, amire leszállhatnak pihenni. Kár, kár, köszönjük ezt a szép fát, kár - kár, már nagyon elfáradtunk a sok röpködésben...

- "Anya, nekem most nem kell kezet mosnom, mert nem nyúltam hozzá a vécéhez" (és mutatja a pulóverbe bújtatott kezét, hogy azzal fogta meg és hajtotta fel a wc - deszkát... ötletes, nem?).

- "Anya, mondjad, hogy igen" (előtte megbeszéltük, hogy most nem lehet még megenni az ebédhez előkészített kukoricát, mert az a pizza tetejére fog kerülni).

- "Nyugodj meg Luca, itt vagyok" - próbálja vigasztalni a kesergő Lucát egy - egy elesés után.

- "Papáéknál szeretnék vakondokat nézni, meg baglyokat, meg BETEG EGEREKET" - hangzott el a vonaton papáék felé tartva, miután eszébe jutott, hogy ott van tévé, ahol mesét lehet nézni; kedvence a kisvakond, annak is a beteg egérkés epizódja. A vonatfülkében szemben ülő néni a beteg egerek hallatán furcsa pillantást vetett reánk:) ki tudja, mit gondolhatott papáékról, akik beteg egereket mutogatnak az unokájuknak:)