Egyszem lánykánk tegnap este elfújta kis tortáján a két kis gyertyaszálat, így már "hivatalosan" is betöltötte a két életévet...! 

Mostanában eléggé össze - vissza vagyunk, rohangálunk mindenfelé, alig vagyunk normálisan a helyünkön, ennek köszönhető, hogy egy kicsit "megcsúszott" az újabb beszámoló, amit most pótolni igyekszünk...

A családi "szülinapi rend" kezd kialakulni nálunk (főleg mióta gyerkőcök is érkeztek hozzánk, azóta sűrűbben gyakorolhatjuk...). Általában anya nagy lelkesen elkészíti a különböző ízű - formájú - méretű tortát, összeülünk az asztalnál, felkerül az aktuális gyertyaszám a tortára, meggyújtjuk a kis gyertyákat, és az ünnepelt tágra nyílt szemekkel néz, hogy mi történik körülötte. Közösen elénekeljük a "Nem véletlen születtem (Isten teremtett)" című éneket, hálát adunk a szülinapos életéért, megköszönjük Istennek az együtt töltött időt és az Ő áldását kérjük a születésnapos életére... majd jól megesszük a tortát együtt, közösen, végül átadjuk az ajándékot. Luca lányunk is csak nézett a tortára, a kis gyertyákra, az egybegyűlt családra - aztán ügyesen elfújta a gyertyákat, evett egy kis tortát, utána pedig elmerült a játékban. Babakonyhát kapott az ünnepelt, kis edénykékkel és fedőkkel, és több, mint egy órán keresztül főzőcskézett, pakolászott, a kicsivel később becsatlakozó Andris társaságában. A vége felé már a vízilovat vágták fel jelképesen késsel, hogy beleférjen az edénybe, és meg tudják főzni...

Lucánk nagyon kedves, mosolygós kis csemete. Alapból nyugodt és kiegyensúlyozott, csendes gyermek, ugyanakkor sokszor túlságosan érzékeny, és a legkisebb dolgokra ki tud akadni, sírással jelezve a panaszait. A visszautasításokat és Andris folyamatos nyaszatolásait nehezen viseli érzékeny kis lelke, de könnyen vígasztalható... 

A "félek" - időszak még tart, bár egy kicsit módosult. Eleinte "félek ámpától" volt, amit úgy értelmeztünk, hogy voltaképpen nem a lámpától "fél", hanem a sötéttől. Bár tény, hogy nagyon sokszor simán belenyargal a legnagyobb sötétségbe, és kevés esti sétáinkkor is mindenféle gond nélkül kanyarodik a kivilágítatlan utcaszakaszok felé, miközben választhatná a biztonságos, lámpákkal ellátott kis utcát... ez a félés átalakult, és a legváratlanabb pillanatban előtör az éppen aktuálisan körbevevő tárgy vagy személy megjelölésével (pl. a kis műanyag állatkák valamelyike szokott visszatérni). Hozzáteszem, ez nem amolyan "igazi" félés, hanem valami gyermeki nyelven nem teljesen megfogalmazható, kifejezhető tartózkodás valamitől, melyet a pillanatnyi hangulat befolyásol. 

Lánykánk nagyon beszédes lett az utóbbi időben, és egyre szebben tudja megfogalmazni a gondolatait, kívánságait. Szinte tökéletesen ki tudja mondani (persze a legmegfelelőbb hangsúllyal) az apák egyik vélhetően kedvenc mondatát a lányuktól: "apa, vegyél feeeel"... persze hogy ne legyen túlságosan elkényeztetve, nem mindig kerül kézbe, mindenesetre ez nagyon megy neki. "Kérek inni", "nem kérek", és a legegyszerűbb kifejező mondatok mellett azért hosszabb mondatokat is alkot: az utóbbi napokban többször visszatért a "bagoly lelökte órát" (Kisvakondból), "Miért esett le Góliát?" és társai. Érdekes látni rajta, mennyire megmarad egy - egy mondat, egy - egy jelenet benne, és napokon keresztül foglalkoztatja a kérdés. Andrisnál is rácsodálkoztam erre, hogy időnként a legváratlanabb pillanatban tesz fel kérdéseket vagy fűz mondatokat egy - egy korábban látott mese kapcsán...

Luca - Andris mellett - nyelveken szól: anya segít neki, hogy angolul is tudjon ezt - azt. Lányunk kedvenc angol szava jelenleg a "fis(h)", azaz a hal... bár amennyire látom, a hal amúgy is szívének kedves, és a halkonzerv felbontásának mindig különösen örül. Biztosan tudja, érzi, mi a jó...

Kedvenc tevékenységei: a teregetés (szigorúan csak felügyelet mellett), a takarítás (mindig lenyúlja a partvist, ha lehetősége adódik rá), és a mosogatás (épp nem jó a mosogatógép). Szabadidős tevékenységek közül a rajzolás ("írok!", ahogyan ő mondja...), könyvnézegetés (nagyon sokáig el tud lenni egy - egy könyvvel, főleg ha van benne állat) és a toronyépítés a kockákból. Babázni ugyan túl sokszor nem szokott, de elképzelései szerint a kockák is pisilnek és kakilnak, mégpedig esetenként a bilibe... aranyos ezt látni tőle, és egyébként rá (és Andrisra) egyelőre tökéletesen igaz, hogy nem kell drága játék, a legegyszerűbb, legapróbb dolgokkal is sokáig vígan eljátszanak. Korábban a műanyag flakonok nagy sikert arattak, most a kagylók és a kövek okoznak hihetetlen nagy örömöt a számukra.

Sokszor szó szerint kiabál. Ha valamire kíváncsi, nem ritka, hogy kiereszti a hangját, főleg könyvek böngészése közben... meglepő és kicsit furcsa, de majd kinövi.