Hajnalodik... alig kivehető körvonalak a szobában, csend és béke honol, míg egyszer csak ki nem pattan ágyikójából egy aprócska, kissé még álmos, zöldszemű tettre kész tündérke.

"Szék kimenni"-penderül elém, mire lehúzom fejemről a takarót, hogy kilássak valamennyire... nem látom az órát, mert még olyan sötét van, jóformán reagálni sem vagyok még képes, mire már a következő mondat hagyja el pici piros szájacskáját:

"Fölöltözünk? Levesszük hálózsákot?"

"Luca, jó reggelt, még nem megyünk ki, majd később. Még alszunk" - szedem össze magam.

De ő már nem fog aludni, ezt közli is velem boldog mosollyal:

"Luca felkelt, anya". Majd így szól: "Szék enni." - és a konyhaasztal felé pillant reménykedve (szék=szeretnék).

"Fogunk reggelizni, majd később." - válaszolom.

"Megvárjuk Andrist?" - kérdi. "Hogy fölkeljen?" "Andris alszik? Bernát alszik? Anya felkelt? Luca nem alszik" - sorolja felfedezéseit.

Nosza, összekapom magam, kikecmergek a puha meleg takaró alól és mindenekelőtt segítek ennek a kis tündérkének lehámozni magáról a pizsamáját (a hálózsákot addigra már rég levetette), fölöltöztetem, s lassacskán eljutunk a fürdőszobáig. Én haladok elöl, kissé még álmatagon, Luca lépked mögöttem elszántan és mondogatja: "Gyere utánam!"

Innentől kezdve még kb. fél óra, mire a fiúk is felébrednek, addig elfoglalja magát a könyvekkel (újabban ez a kedvenc foglalatossága a babázás mellett). "Ezt akartam volna" - mondja bűnbánó arccal rám tekintve a könvyespolcról levert könyvkupac legalján heverő könyv kibányászása közben. Olykor fel-felkiált: "Mi ez? Anya, mondjad!!! Mondjaaaaad!!!" - vagyis meséljem el, mi történik... csitítom, még alszanak a többiek, erre suttogva folytatja: mieeeezz?

Andris már mocorog a takaró alatt, Luca boldogan és reménykedve üdvözli a potenciális játszótársat, ám csalódnia kell, bátyja még legalább húsz percig csak kuksolni fog a paplan alatt várhatóan. Nem baj, addig is "szék segíteni anyának" kijelentéssel segédkezik a reggeli előkészítésénél, kályha begyújtásánál stb.

Ez a kis zöldszemű lány tele van szeretettel... egyszerűen MINDENT és MINDENKIT szeret, kifejezésre is juttatja mindezt.

Esti rendrakás, építőkocka halom dobozba rakásakor magához öleli az egyiket: "nagyon szeretem zöld kockát".

Sétálunk, lelassít a motorral mellémérve, elbűvölő mosollyal rám néz : "Elmeséled Acsar urat? NAGYON SZERETEM Acsar urat" (Tesz-vesz város zsémbes vaddisznójáról van szó, aki rémesen utálja a gyerekeket, a történet végén azonban megváltozik és szeretettel fogadja őket). Meg sem várja a mesét, újabb előrerohanás a motorral, majd lelassít, megvár, huncut vigyorral rám pillant, s újra előrevágtat. Újabb megállás, mikor mellé érek, cinkos összenézés, s újabb féktelen sebességgel történő motországuldás. Következő alkalommal azt mondja: "nagyon szeretem anyát".  

Ugyanezt hallhatom, mikor a kályha begyújtásakor leguggolok (=megközelíthetővé válok), s egyszerre apró karocskák fonódnak a nyakam köré hátulról...

A legkedvencebb azért mégiscsak APA. Aki, ha nincs itthon, már nemcsak nekem hiányzik. Lucus sírt valamelyik nap, kérdem, mi a baj? "Szék apához menni" - panaszolja. Máskor meg: "szék bandázni apával" (=reggel, felkelés után apa hátára mászni az ágyban és csak vele lenni kicsit). Éjjel felébred, kérdi: hol van apa? 

Hazaérünk a sétából, tálalom az ebédet: lencseleves. Luca boldogan megjegyzi: "nagyon szeretem lencsét" és örömmel bekanalazza a tányér tartalmát, a maradékot is az előkéjéből, ne vesszen kárba egy csepp sem. Ugyanígy tesz a derelyével, minden adag repeta után közölve, hogy ő mennyire szereti a derelyét.

Ebéd után "szükségünk van a pihenésre" - ahogy Andrisnak magyaráztam egyszer, nos, Luca másként látja ezt, küszködök vele naponta minimum egy órát, mire elalszik. Tekereg, mocorog (legalább ágyon belül marad, már nagy eredmény!), lábát nyújtogatja, határokat feszeget (fél lábbal lelóg a fekhelyéről, stb.) takarót kér, majd nem kell a takaró, stb. Folytatjuk ezt a játszmát, míg egyszer csak elalszik, egyik pillanatról a másikra, kész.

Luca, gyere uzsonnázni! - hívom az asztalhoz. "Kutya agyok"- feleli, mire én: "Kutya, gyere uzsonnázni". Elégedetten asztalhoz ül és rágja a "csontot" (=lekváros kenyér). Végez vele, feláll, "tucc agyok" (=strucc vagyok), majd "Hó....embe agyok" (hóember), szólít is engem: "anyahóember, szék könyvet nézni" . 

Andris kérdezi Lucát: "Nagy vagy, Luca?" "Nem, kokodil agyok!"

Este van, fürdetés, alvás ideje közeleg. Nemsokára megfürdik tiltakozó lánykánk (újabban fél a víztől), álmosan pislog már fogmosáskor és csendben tűri, hogy betakargassam, megpusziljam, már nem kérdi, mi lett Acsar úrral, csak a kezét nyújtja, fogjam meg kicsit, s már csak úgy megszokásból megjegyzi elalvás előtt pontosan fél perccel: "Félek", csupán mert szereti hallani erre adott válaszom: "Ne félj, Luca. Itt vagyok, vigyázok rád. Nagyon szeretlek."

És a jó Isten is vigyáz Rád, Ő is itt van velünk. Ő még nálunk is jobban szeret. Ne felejtsd el...