2015. február

Anna nekiállt írni a lurkókról (egy nagyon jót!), de mivel neki nincs annyi lehetősége gép előtt ülni, mint nekem, így lassabban készül vele, és most inkább én írok néhány gondolatot róluk, míg a nagy mű elkészül (amúgy is határidőn túl vagyunk, és a visszajelzések alapján már várjátok a beszámolót).

Andris nagyon kemény. Az összes létező fára felmászik, amit a kertben talál (nagyon sokat kivágtunk már, így korlátozódtak a lehetőségei), ezzel nagyjából párhuzamosan már szinte majdnem az összes nadrágja ki van szakadva. A nagy faeper alatt van felkupacolva majdnem az összes kertben található cserép- és betontörmelék, egyik nap pedig arra eszmélünk, hogy a betondarabokból tornyot épített magának, hogy elérje az alsó ágat, és fel tudjon mászni. Nagyjából a ház tetejének magasságában (kb. 6 méter) találtunk rá, aztán miután kényelmesen lemászott, letiltottuk erről a fáról az esetleges leeséskor várható következmények miatt. Azt hiszem, elfogadta. De azóta is folyamatosan mászik; sokszor felköltözik valamelyik fára egy ollóval, és akár egy óráig is vagdossa a vékony ágakat (meg van határozva, melyik fákat kell tiszteletben tartania, a többit nyugodtan vagdoshatja-kalapálhatja-áshatja, mert úgyis ki lesznek szedve). Egyébként pedig az olló nagy barátja lett, és gátlástalanul vág szét vele mindent, ami számára elérhető... változatlanul ő kel fel legkésőbb, de ezt újabban sok esetben arra használja, hogy a frissen felkelt Zselykét boldogítsa az ágyában. Hétköznaponként anyával készül az iskolás mindennapokra, és úgy tűnik, sikerült találni neki egy befogadó intézményt, ami mellett itthon, családi légkörben tanulhat majd... egyébként sok harcunk van vele: figyelme is elkalandozik, kissé engedetlen is, feszegeti a határokat vagy túl is lép azokon, a magunk módján pedig igyekszünk azért kordában tartani a dolgait - és őt magát is. Játékok folyamán mindig ő a főnök, ő osztja a szerepeket, úgyhogy lehet, egy igazi vezető egyéniséggel van dolgunk...

Luca szívesen követné egy szem bátyját a fákra, de sajnos jelenleg nincs neki való fa a kertben, emiatt elég sűrűn szomorkodott a napokban. Próbáltam segíteni neki, hátha kedvet kap, és egy kis bátorság segítségével ő is magasabbról nézegetheti a földet, de úgy döntött, inkább a talajra teszi lábait... így az egyik kis diónak egy-két deszkát nekitámasztva maradt csak meg neki egyelőre a lehetőség, hogy kukorékolhasson egy magaslatról - konzultáljon a közeli baromfikkal, és macskákat ijesztgessen nagy szeretettel. Kicsit a bátyja után megy: néha dacos és engedetlen, mindazonáltal nagyon segítőkész, és szívesen segít, amiben kell. Az ollóval ő is mindent szétvagdos, ami a keze ügyébe kerül, úgyhogy oda kell figyelni kellőképpen, ha sokáig szeretnénk még használni az asztalterítőt... amit amúgy is sűrűn cserélnünk kell a vágások, szakítások miatt. Mostanság kirakózás helyett inkább babásat játszik, vagy rajzol valamit, amit körbevághat, és azt nagy szeretettel ajándékozgatja mindenkinek... egyik nap épp az asztalnál ülünk, nézek ki az ablakon, és megjegyzem: "ott egy páratlan macska." Erre Luca: "Nem szereti a párát?" - ez a hónap szövege tőle... van neki sok, de ez felejthetetlen. Ma elmegyünk baba-mama körre, ez lesz az első alkalom, és lányunk már legalább egy hete kérdezgeti, mennyit kell még addig aludni? Nem tudom, mit vár ettől a közösségtől, de remélem nem fog csalódást okozni neki... mindenesetre nagyon lelkes, és remélhetőleg lesz majd játszópajtása. Egyébként mindannyian megyünk, aztán majd meglátjuk, ki fog a jövőben rendszeresen eljárni - Luca eléggé gyanús a hozzáállása miatt (is).

Bernátnak mostanában minden fáj: itt fáj, ott fáj, és az esetek többségében sehol semmi. Alapból még elfogadható is lenne, de amikor még éjszaka közepén is fáj a nagy semmi, az sokszor kicsit megterhelő... éjszaka amúgy is rengeteget anyázik, sűrűn kitakarózik meg fázik. Egyébként korán kel, délután jó nagyot alszik (visszatértünk az apás altatáshoz, és sokszor egymást altatjuk), este pedig csendben nézegeti a plafont, míg elalszik (persze sokszor melléfekszek, biztos ami biztos, de valószínűleg ellenne magában is). Ollózni ő is szeret, de valamilyen oknál fogva mindig a széket akarja szétvágni vele - nem tudom, miért haragszik rá ennyire... mindenesetre vág, vág, de összetakarítani már nem sok kedve van maga után. Egyébként is harcolgatunk egymással, most ő is kellőképpen dacos hangulatban van. Gyurmázni ugyanakkor nagyon szeret, jól el tud lenni vele hosszú ideig, naponta többször is. És mostanában már elég kevésszer akad össze a nagyobbakkal, ugyanakkor Zselykétől nem árt távol tartani, nem elég óvatos vele (de hát ugye mit is várunk egy két és fél évestől). Persze azért még kisajátítási korszak van: meglát valami érdekeset a testvéreknél, azonnal kell neki... általában nem kapja, és ilyenkor a fél utca hallhatja, milyen keservesen tud sírva üvölteni... a famászás még nem érdekli különösebben, helyette vidáman elbóklászik a kertben, és öntöget össze-vissza mindenfélét valamelyik játék vagy igazi edényben. Ha vizet lát valamerre, akkor természetesen ellenállhatatlan vágyat érez rá, hogy belekeverje valamelyik kutyulmányába, aztán különböző mértékben önti le magát vele... havi legemlékezetesebb mondata Zselykére vonatkoztatva: "kicsukta szemét"... azaz felébredt.

Zselyke miután reggel "kicsukta a szemét", vagy vidám babahangokat hallat, mert valakit megpillant a közelében, vagy keservesen felsír, mert észreveszi, hogy rajta kívül más már nincs a szobában, mivel mindenki felébredt. Általában vagy Andrist, vagy engem kap még el az ágyban, de ha egyedül, magányosan ébred, Andris az esetek nagy részében már szalad is a hangra, hogy boldogítsa kisebb hugicáját. Aki egyébként hihetetlen ügyességgel utánoz hangokat, szavakat, és pár napja azzal lepett meg bennünket, hogy már nem mindenfelé forgolódva jut el egyik pontról a másikra, hanem kezdetleges kúszással. Eddig is hamar eltűnt onnan, ahova leraktuk, most ez fokozódni, gyorsulni fog... egészen nagy a vadászterülete, miután a járókát elhagytuk, de így is kicsi lesz neki lassan a hely. Valamelyik nap meg is jutalmazta magát a kúszásáért: fellelt a földön egy kekszet, becélozta és viszonylag nagy sebességgel meg is szerezte magának. Testvérei tevékenységeinek következtében néha megkóstol egy-egy földre hullott papírdarabkát is, de a jó öreg háztartási keksz a legsikeresebb... a babapiskóta mellett. Azért általában ezeket nem a földről szerezheti be, hanem az asztal tetején, a hordozójában ülve, miután a rendes reggelijét/tízóraiját/ebédjét/uzsonnáját/vacsoráját elfogyasztotta. Az éjszakákat néha, de egyre többször átalussza; délelőtt után sokszor délután is sikerül aludnia egy kicsit - ha kellőképpen fáradt, és alvásra alkalmas csendesség van a házban, ami a jó időnek köszönhetően egyre többször biztosított.

Piros Alma, aki most éppen Alma Virág, szépen kerekíti anya pocakját; vígan-vidáman csuklik-hullámzik, és eddig szinte mindig abbahagyta ezen tevékenységét, amint próbáltam én is kézrátétellel megállapítani ezen jelenségeket. Hogy megijed-e vagy megnyugszik tőlem, nem tudom, de majd lehet egyszer meg fogom kérdezni tőle, mikor már nagyobb - és kommunikatívabb lesz... ami a nevét illeti, miután némiképpen sejthető, hogy leányzó lesz, kicsit megkönnyebbültünk, mert a lánynevek között sokkal több az elegánsan szép, mint a fiúnevek között... Anna szerint az Alma szép, szerintem meg a Dalma (miután van egy Bernátunk, már teljesen közömbös, hogy a Dalma csúfolható dalmataként). De ha már Alma, akkor legyen Piros, de az mégse jó, legyen Alma Virág. Mondom akkor már inkább Bodza Virág... a Bodza viszont milyen név már... hát, nagy ajándék ez a kilenc hónap, van idő rendesen átgondolni, hogyan is fogjuk hívni az új családtagot, akit a nagyobb testvérek egyre inkább várnak már. Leginkább Luca.