A legutóbbi, meglehetősen eseménydús hónapról pár gondolat... 

Elnézem ezt a rengeteg gyereket, amint körbenézek a házban, vagy akár csak hazatérek a munkából, és egy kupacban találom őket. Öt gyerek, hát komolyan hihetetlen. Magánóvoda. Ráadásul még egy lazább verzió, mert a legkisebb Alma Virág tulajdonképpen még csak létezik, és nem csinál különösebben semmit. Néha felsír, akkor etetni kell és/vagy pelenkát cserélni, egyébként meg alszik. És ilyen morgós-nyikorgós-csikorgós hangokat ad szinte állandóan, és nem tudjuk, hogy miért is csinálja. Lehet, hogy ez a gyári beállítás. Mindenesetre az éjszaka csendjében-sötétjében különösen jó ezt hallgatni... úgy, hogy fogalmad sincs, hogy ez természetes-e. De az első hónapot vígan-vidáman letudtuk, néha látjuk már a szemeit evésen túl is, sőt ami durva, mintha mosolygott volna többször is. Feltételezhetően nem tudatosan, csak elhúzta egy kicsit a száját, az viszont tény, hogy rettentően figyel a hangokra. És már majdnem öt kiló...

Zselyke a kisnővér, pontosabban a negyedik a sorban, anya háromnapos távollétét egy kicsit megsínylette. Nem volt látványos, jól elvoltunk itthon, és nyoma se volt rajta az anyahiánynak, de tény, hogy mikor hazajött a "régen látott" édesanya, napokon, heteken keresztül rajta csüngött. Aztán most már én nem tudok szabadulni tőle délutánonként, mert amint hazajövök a munkából, teljesen apás lesz, és ragad, mint a galaj. Persze hízik tőle a máj, szó se róla... amint belépek az ajtón, már be vagyok cserkészve, és újabban mászva közelít, aztán kapaszkodik a lábamba, felhúzza magát, feláll, és a Lucánál is eléggé jellegzetes "apavegyélfel!" nézést alkalmazva már a kezemben is van. Meg tudom érteni, a munkahelyek elrabolják az apákat a gyerekektől, és ezt valahogyan kompenzálni kell... egyébként nagyon beszédes lett, minden szót utánoz, de a kutya, gömb, apa már perfekt. Súlyban, mozgásban még ugyan le van maradva kicsit, de szerintem nem lesz gond, mert mindkét területen jelentős javulás mutatkozik... 

Bernát, a középső a hónap elején az új kistestvér hatására AlmaVirágosat kezdett el játszani, hogy ő kisbaba, akit fel kell venni meg etetni kell meg babakocsiba rakni, de mostanra talán visszaállt a rend, és megtalálta régi önmagát. Talán egy kicsit túlzásokba is esett, mert olyan szinten engedetlen, mint Andris (volt)... minden fiú ilyen vajon, vagy csak a mieink? De tényleg tökre ugyanazt csinálja, mint Andris ekkora korában. Emlékszem, akkor bizakodóak voltunk, hogy majd kinövi, aztán a mai napig se lett kezes bárány... sebaj, a mi gyerekünk, gyerekeink... Bernát sok csínyt elkövet, de annál többet vállal magára: bármit kérdezünk tőle, mindig minden ő volt, de tény, hogy rengeteg dologhoz köze van. És az is tény, hogy sokszor csak felbujtják a testvérei egy-egy rossz dolog elkövetésére... mindenesetre az esetek nagy részében mintha tudatosan lázadna...

Luca, a második igazán jószívű-jólelkű, és általában segítőkész, van szeme a dolgokra, hogy mikor lenne szükség néhány pót kézre... csak most rájött a lányos dacolás, az igazi lányos hiszti, ami alapjában véve semmire nem jó, és nem lehet elérni vele semmit, de ennek ellenére vígan alkalmazza velünk szemben. Mi meg nem örülünk ennek olybá nagyon. Így hát elharcolgatunk egymással... de nagy segítség anyának, és pont ma beszéltük, hogy távolléte nemhogy könnyebbség, inkább nehézség. Sokat számít az ő segítőkészsége, megbízhatósága itthon, mert nem mindegy, hogy egyedül kell teregetni, kipakolni a mosó- és mosogatógépet, vagy vannak mellé szorgos kis kezek, hozzá jó társaság. Valamelyik nap 29-ig elszámolt jókedvében, horgászott a városi szökőkútban nagy lelkesedéssel, és barátságosságával igazi közösségi szereplő lett a helyi kulturális életben... mert jött velem a Múzeumok Éjszakájára... utolsó mondata az volt este fél 10 után: "Apa, becsukhatom a szemem?" - aztán már aludt is reggelig az én pulóveremben.

Legnagyobbunk, Andris szintén velem volt a Múzeumok Éjszakáján, de szereplését rövidre zárta azzal, hogy öt óra körül beleesett ama bizonyos szökőkútba, ezzel együtt pedig természetesen vizes is lett. Ügyes volt, mert felrúgta magát a kút aljáról, vizet se nyelt, és mire odaértem hozzá a másik oldalról, már ott állt kinn a kút mellett. Viszont így haza kellett jönnie, mindenesetre tanulságos eset volt mindkettőnknek... a továbbiakban is az álmodozás, gondolatban elkalandozás jellemzi, és egyszerűen nem hallja meg sokszor, ha hozzá beszélünk, annyira bele van mélyedve a dolgaiba. A betűtanulásra nagyon nyitott, meglep a képességeivel, de a kettő együtt vajon hogyan fog menni... arra kíváncsiak vagyunk. Változatlanul ő a főnök a játékokban, ő osztja a szerepeket, és ő akad össze legtöbbször a testvéreivel, de Luca után már Bernáttal is vidáman eljátszik hosszabb időn át. Keressük a lehetőségeket arra vonatkozólag, hogy valami csak neki szóló foglalkozást találjunk, elvégre csak nagyfiú lesz lassan, kilép az óvodai szintről...