Az elmúlt héten sokat vonatoztam (erről menet közben csepegtettem is néhány infót "A közösségin"), aztán végül olyan nagy érdeklődés övezte, hogy írok a hétről kicsit bővebben is.

Az egésznek igazából az a háttere, hogy míg a család otthon volt, nekem a héten Pesten kellett egy tanfolyamra járni, és gondoltam nem lehet túl nagy kihívás minden nap hazulról felmenni és vissza. Szeretek vonatozni, most meg is volt finanszírozva, hát egy próbát megér, gondoltam... így a napi 422 kilométer biztosítottnak tűnt öt munkanapon keresztül, az első elképzelés 2000 vonatkilométerről szólt.

Hétfőn hatalmas lelkesedéssel, bár annál fáradtabban keltem fel 3.40-kor, majd vánszorogtam ki a vonathoz. Úgy terveztem, hogy vagy alszok, vagy tanulok útközben... végül húsz percre sikerült elszundítani. Este 18.50-kor szálltam le otthon a vonatról, tehát tipikusan csak aludni mentem... nem feltétlenül terveztem, hogy az egész hetet megcsinálom így, de megvolt az elszántság, a "csakazértis".

A napok viszonylagos gyorsasággal elteltek. Egy kissé monoton volt állandóan vonaton ülni, amikor meg nem utaztam, akkor a tanfolyamot kibírni. Kedd délután vagy szerda reggel után az idő a vonatokon valahogy megszűnt létezni, kezdett összemosódni az ébrenlét és az alvás periódusa. Amikor ébren voltam, akkor sem érzékeltem annyira az idő (no meg a vonat) haladását, kissé mintha eltompultak volna az érzékszerveim... a kevés alvástól és a sok zötyögéstől valahogyan elvesztem az időben és a térben. De azért az sokat számított, hogy otthon várt a család, és nem az üres ágyba estem be fáradtan...

Péntek reggel, az utolsó odaút alatt viszont már azon agyaltam, hogy kemény ez a 2000 kilométer 5 nap alatt. De lehetne egy kicsit több is... így rengeteg fejben variálás után, a közlekedési lehetőségeket vizsgálgatva Záhony tűnt a legtöbb plusz kilométert adó, vállalható hazaérkezési idővel megközelíthető célállomásnak. Persze ehhez az is kellett, hogy a tanfolyam hamarabb végződjön... végül a kritikus döntési percekben majdnem az utolsó időbeli lehetőségnél fogtam magam és eljöttem, és sikerült elkapni a záhonyi vonatot. Végül este tizenegykor már majdnem otthon is voltam.

Az egész hetet felülírta a péntek. Nem csak mert sikerült jó sok plusz kilométert hozzácsapni a heti teljesítményhez, hanem mert aznap összesen 845 percet, vagyis 14 órát (a heti összesítés 2808 perc, azaz majdnem 47 óra) ültem vonaton. Maga a távolság sem volt kicsi, amúgy sem jártam még azon a (kilátástalannak tűnő) vidéken, nagyon hosszú nap volt...

A pozitívum a hét alatt a meglepő menetrendiség. Összesen talán fél óra volt a késés annak ellenére, hogy Debrecen előtt vágányzár van pályafelújítás miatt - persze nyilván kifogtam egy jó időszakot... a negatívum pedig, hogy Nyíregyházán a vasútállomás környékén este hétkor már nem lehet enni hamburgert, gyrost vagy pizzát vagy bármi ilyesmit. 

Amúgy viszont egy nagyon fárasztó, de annál izgalmasabb hét volt, és jó rá visszatekinteni úgy, hogy sikerült megcsinálni... :) képek a monotonság miatt csak Záhonyban készültek. 

Záhony egy kisváros, bár mivel engem főleg vasútügyileg vonzott, így helyi nevezetességeket nem is láttam. Odafele a vonaton beszélgettem egy ott lakóval, kérdeztem, mit érdemes megnézni, azt mondta, semmi látnivaló nincs. Attól függ, kinek mi az érdekes... maga a vasútüzem, a sínrendszer, a határ, a Tisza is lehet érdekes. A városnézésem nagyrészt kimerült az állomás körbebámészkodásán, a sínen mászkálásból; végül eljutottam az Ukrajnába vezető vasúti hídig. Érdekességként a normál és széles nyomtáv fonódását is meg lehetett figyelni... :) a képen látható sor a pénztár előtt az egyvagonos ukrajnai vonatra szeretne felszállni este hatkor, miközben már félig tömött a vonat... biztos jó kör volt...

Fotók itt...