Mivel július 1-től élesben elindult a családvédelmi akcióterv, és sokan kérdezték tőlünk az utóbbi hetekben, hogy lesz-e költözés, így a mai bejegyzésben ezzel a kérdéssel foglalkozunk.

     Háttérinfónak annyi, hogy kis hitelmentes házikónk egy olyan, többszörösen hátrányos helyzetű régióban helyezkedik el, ahol nem sok minden van, amire egy nagycsaládnak szüksége lenne… munkalehetőség alig akad, a dolgozni óhajtó lakosság nagy részét a közfoglalkoztatás lehetősége kecsegteti nem túl hatalmas pénzösszegekért. Értelmes bevásárlási lehetőség nem nagyon akad, a helyi néhány „nagybolt” rabló áron értékesíti tovább a multikban felvásárolt árucikkeket. A tömegközlekedés erősen csapnivaló, jóformán pl. reggel fél 8-11 között nem lehet átjutni az egyik szomszédos városba ügyet intézni, ahol szakrendelő és nagyobb élelmiszer-áruházak is vannak. A felsorolást lehetne folytatni a végtelenségig, hiszen a problémákat, hiányosságokat mindig könnyebb megtalálni, mint azt, aminek örülni lehet(ne)… a város megtartó ereje számunkra tehát egyenesen nulla, és még csak néhány dolgot említettem... emellett házikónk tervezésekor és építésekor még jóval kisebb volt a család, mostanra pedig már az esetleges bővítés lehetősége is akadályokba ütközik. Vagyis túlnépesedtünk és egyre kisebb a ház számunkra, így már évek óta beszédtéma, hogy mikor (és hova) költözünk.

     Álmodoztunk, tervezgettünk, számolgattunk, miközben persze a magunk részét is igyekeztünk megtenni: dolgoztunk és spóroltunk, illetve ez tart a mai napig. Nézegettük a jobbnál jobb, szebbnél szebb házakat, amik a mi szempontunkból megfelelők voltak. Ekkor az általunk kinézett házikók az általunk kiszemelt környéken 15 millió forint körül már elérhetőek voltak. Imádkoztunk, hiszen hittük, hogy Isten megmutatja az akaratát, ha mennünk kell, és elénk hozza azt a házat, ami ott van, ahol nekünk lennünk kell, szolgálva Őt.

     Tavasszal már lehetett hallani a családvédelmi akciótervről, hogy lesz, bár a részletek még nem voltak kidolgozva. Belelkesedtünk, hogy eljött a mi időnk, amit annyira régen vártunk már, és most talán a hátunk mögött tudjuk hagyni ezt a számunkra idegen és élettelen környéket… az sem tántorított vissza, hogy 3 év után sikerült a közmunkából kilépve egy normális, vállalható munkahelyet találni, hiszen a frissen tanult szakmámmal az ország szinte bármely pontján el tudok helyezkedni. Álmodozásunkkal közben olyan messzire mentünk, hogy áprilisban felpattant az egész család a vonatra, és leutaztunk több száz kilométert, hogy megnézzünk személyesen egy házat… aztán készültünk a következő háznéző útra is… álmodoztunk, hogy valahogyan talán meg tudjuk oldani az állam segítsége nélkül, mert nem is szeretnénk 10 évre elköteleződni egy település, házikó mellett (hiszen bármikor bármi közbejöhet), és a 10 éves kiadási, eladási tilalom sem éppen dobogtatta meg szíveinket. Elméletben beadtuk a derekunkat is, jelen volt a kísértés, hogy hitelt vegyünk fel, ne ezen múljon a boldogulásunk….

     Júniusban kiderültek a részletek. 2 év munkaviszony szükséges, amibe ennyi gyerkőcnél nem számít bele a közfoglalkoztatásban töltött időszak… ennyi. Jelenleg éppen egy éve vagyok az új helyemen; ha a cég elvisel, egy év múlva lesz meg a beszámítható időszakom. Asszonykám nem játszik, hiszen a gyes nem számít be… hiába van X éve itthon a gyerekekkel, az nem érték, nem előny ebben az esetben. Alapból tudnánk várni egy kerek esztendőt, mert eddig sem siettünk sehova, apránként így is eljutottunk oda, ahova kellett. A baj csak az, hogy az eddig kiszemelt 15 milliós értékű típusház darabja jelenleg 30 millió forinttól kezdődik… és használt házról van szó… így összegezve messzebb kerültünk a költözéstől, mint eddig voltunk, hiába a családtámogatás. Szóval leghamarabb egy év múlva tudnánk kezdeményezni egy költözési eljárást, bár a drágulás mértéke elrettentő…. és kicsit reménytelennek is tűnik. Persze nem esünk kétségbe, ha eljön a mi időnk, úgyis lépünk…

     Felújítani, bővíteni nem tervezzük a jelenlegi ingatlant, hiszen itt élve, látva a fejlődési, megélhetési lehetőségeket, nem szeretnénk ide kötni magunkat 10 évre… többre vágyunk annál, ami itt van, jellemzően a gyerekeink miatt.

     Kevesebben, de kérdezitek a családi autó vásárlásával kapcsolatos elképzeléseinket. Lehetőségnek jó, nagyon ritkán el is gondolkodunk rajta, de jelenleg az elsődleges a lakáscél, a nagyobb házba költözés megvalósítása, így nem ülünk ezen a témán sokat. Ha egyszer összejönne a számunkra megfelelő ház és tisztán a miénk lenne, kb. akkor gondolkodnánk el egy autón… de addigra valószínűleg kifutunk az időből…

     Szóval nyugalom mindenki, egyelőre ott maradunk, ahol eddig is voltunk az elmúlt 8 évben, és nagy valószínűséggel jövő ilyenkor sem fog változni földrajzi elhelyezkedésünk. Addig is igyekszünk hálásan, elégedetten éldegélni, s jelenlegi házikónk, kertünk, utcánk végi erdő adta lehetőségeket kihasználni és kiélvezni. Meg hát bejárni a környéket, hogy ha egyszer mégis elköltöznénk, ne mondhassuk, hogy kihagytunk bármi látnivalót erre felénk... Erdély pl. különösen vonz...