Sok karácsony van már a hátunk mögött; a legutóbbi éppen most telik, most múlik el. De mi előzte meg ezt, és az összes többit…? Miért és hogyan lett a karácsony?

     Valamikor nagyon régen egy fiatal házaspár tartott messzi-messzi úticélja felé. Több napja úton voltak már, és csak nagyon lassan haladtak előre. Egyrészt mert abban az időben nem autóval, busszal, vonattal közlekedtek az emberek, hanem gyalog vagy négylábú állatok hátán. Másrészt pedig mert az asszony kisbabát hordott a szíve alatt, és közel volt már a szülés, a születés ideje…

     A hosszú út során egyik nap egy városhoz értek, és megpihentek. Volna. Azonban nem találtak maguknak szállást, mert éppen akkor, éppen ott rengetegen tartózkodtak, és nem volt sehol szabad hely a számukra. Hiába kopogtattak, próbálkoztak több helyen, egyszerűen nem akadt a városban egy fekhely, ahol meg tudtak volna pihenni, vagy legalább a kismama szusszanhatott volna egy keveset.

     Biztosan sok idő, sok türelem kellett, míg rá kellett jönniük a szomorú valóságra: későn érkeztek, és aki későn jön, annak már nem marad hely. Mint manapság nekünk, amikor egy vonatra vagy buszra szállunk… a végállomáson még van választék, az út során azonban, ahogy halad a jármű előre, egyre többen szállnak fel, egyre kevésbé tudunk válogatni a szabad helyek között. Míg egy idő után már csak állóhely jut számunkra, legrosszabb esetben még az sem… a későn felszállók így sok esetben „vesztesek”, és csak reménykedhetnek, hogy az út során akad számukra egy-egy ülés.

     Fiataljaink ilyen tekintetben vesztesek. Napok óta rótták a kilométereket, lejárták a lábaikat, és még egy normális szálláshely sem akadt a számukra… de talpraesettek lehettek, mert rugalmasan megoldották, illetve kénytelenek voltak megoldani a helyzetet. Maradt egy istálló, ahol megpihenhettek… és itt született meg egy kisbaba. Egy a sok közül… de mégsem egy a sok közül! József és Mária itt élhették át a Megváltó Jézus születésének csodáját… és ebben a csodában, fokozásképpen, ajándékok is érkeztek az újszülött számára.

     Az első karácsony… a legelső. Vagy: A karácsony. Mert ez az ünnep Jézusról szól. Az Ő születéséről, az Ő életéről, az Ő csodatetteiről, az Ő küldetéséről. Hogy ne kelljen bűneink következtében a pokolra jutnunk és a végtelenségig szenvednünk, hanem Jézus Megváltónk munkája, szeretete, kegyelme által mi is üdvözülhessünk és elnyerhessük az örök életet. Akármilyen mocskosak, szennyesek, bűnösek vagyunk is.

     Az első karácsony… nekünk, a mi életünkben is. Az új lakóhelyünkön. Szenteste előadhattuk a templomban az első, a legelső karácsony történetét. És talán ez a legnagyobb ajándék: Jézusról beszélni, róla énekelni, Őt dicsőíteni. Nem mi vagyunk a fontosak, hanem Ő maga. És öröm volt ismerősöktől, ismeretlenektől kézzel fogható ajándékokat kapni s kivárni az időt, mikor meg lehetett végre tudni, mit rejtenek a dobozkák. Öröm volt gyönyörködni a szépen becsomagolt dobozokban, nézni, lesni őket a hűtőszekrény tetején és találgatni, melyikben mi lehet, melyik kitől érkezett… de öröm, sőt ÖRÖM volt kiállni az ünneplő gyülekezet, a falubeliek elé ismerősként-ismeretlenként, és Jézus születését, az első karácsonyt bemutatni. Hiszem, hogy megmozdultak a szívek, s hiszem, hogy a mennyben is öröm volt…

     Istennek is kedves, tetsző áldozat, szolgálat lehetett ez. Ugyanis hogy ne legyen olyan egyszerű az élet, bizonytalan volt, hogy hazaérkezek-e egyáltalán időben, és a kisnagy család együtt tudja előadni a darabot, amiben nekem is több sor, mondat volt a szerepem, már a legelején. Hivatalosan 18.10-ig lettem volna a munkahelyen, így pont nem értem volna haza a műsorra… ráadásul a váltótársam le is betegedett, ezáltal főleg nem lehetett tudni, ki fog jönni váltani és mikor. Aztán 16.30-kor széles mosollyal megjelent egy számomra eddig ismeretlen fiatal boldog karácsonyt kívánva… aznapi váltótársam… nem sebesen, de kényelmesen hajtottam haza, mérhetetlen örömmel ezzel a rendkívüli ajándékkal. Aminek megkoronázása az előadás volt a családdal, a gyerekekkel… ami kicsit összehozott bennünket, a családunkat is.

     Gyönyörű lehetett akkor, régen az első karácsony. És gyönyörű volt a mi első karácsonyunk is most, az új helyünkön… hiszem, hogy nem volt hiába. Mert Istenért, Jézusért semmi sem hiábavaló!