Milyen szépen és jól hangzott, hogy megmászom a következő lépcsőfokot a cégnél...! De általában semmi sem az, aminek látszik...

     Miután a második, nem éppen veszélytelen munkavégzés közbeni helyzet után elbeszélgettem a főnökömmel, hogy bizony nekem ebből és így elég volt, szeretnék tovább lépni (és élni), más - emellett nyugodtabb, biztonságosabb - pozíciót betölteni a vállalatnál, szóban támogatást kaptam a dologra. Be is adtam a jelentkezést a kiszemelt állásra, fel is vették velem a kapcsolatot, szépen haladtunk... aztán megállt a dolog. Egyrészt az új helyen is meghosszabbították a jelentkezési határidőt további jelentkezőkre várva, másrészt a régi hely mégsem akar elengedni... 

     Azóta sokszor gondolkodok rajta, hogy az akadályok, nehézségek miért vannak vajon? Vagy figyelmeztetés, hogy talán nem ezt az utat kell járni, vagy sokkal inkább megerősítés, hogy csak azért is küzdjünk, harcoljunk, ne adjuk fel és tegyünk meg mindent a kitűzött célért?

     A jelentkezési határidőt "hivatalból" kellett kitolni. a jelenlegi helyen pedig ott tartunk, hogy már abszolút sehova nem akarnak elengedni.

     Izgalmas hónapok következnek. Várakozás, figyelés, lenyelés... Várni az időmre, figyelni a lehetőségekre és lenyelni, hogy még a jelenlegi helyen kell lenni, ameddig feltétlenül muszáj. Csak Isten tudja, meddig, illetve hogy mi lesz (ha lesz) utána. Izgalmas. De így szeretjük: akkor szép az élet, ha zajlik...!