Isten szól(t)...

Szól-e ma hozzánk Isten? Jelen van-e Ő az életünkben, a világban? Itt van-e közöttünk? Isten útmutatásáról írom le néhány személyes tapasztalatomat.

"Pont a napokban olvastam egy könyvet, a címe: "Valóban Te mondtad, Uram?". Loren Cunningham írta, és egy nemzetközi ifjúsági misszió, az YWAM megalakulásának történetét írja le. Loren kisgyerekként kapott egy látást az Úrtól; tengert látott egy nagy hajóval, és tulajdonképpen ez az, amit végülis ma, napjainkban csinálnak. Keresztyén fiatalokat küldenek ki szerte a világba, hogy hirdessék az evangéliumot; keresztyén iskolákat nyitottak több országban, hogy erre a munkára készítsék fel a fiatalokat, mellette pedig egy nagy hajóval járják a tengert... tulajdonképpen teljesen Istenre bízta magát, és Isten így mutatta meg neki, mit vár el tőle, milyen szolgálatra hívta el, és folyamatosan előttük járt, egyengette az utat és alakította az eseményeket. Isten megmutatta, hogy mi a terve az életével, és mivel engedelmes volt, követte Istent, ezért megáldotta és ma az a szolgálata, amit egykor, gyerekként látásban kapott...

A könyv végén van egy rész arról, hogyan hallhatjuk meg Isten hangját, hogyan tudhatjuk meg, mi az Ő akarata, hogyan szólhat hozzánk.

- Ige által: egy kérdésre keressük a választ, aztán olvasunk egy Igét, ami úgy tűnik, személyesen nekünk szól... 

- a körülmények által: hogyan alakulnak az események körülöttünk, milyen lehetőségeink adódnak, milyen jó és építő dolgot hozhatunk elő belőle...

- Szentlélek, Isten Lelke által: valamire indítva vagyunk, úgy érezzük, hogy ez a helyes, ez Istentől van.

Nem tudom, volt-e még, de ez a három biztosan. Persze a legfontosabb az, hogy Istenhez fordulunk, és Tőle várjuk a választ... 

Én úgy kerültem ide a tanyára, hogy Isten mutatta meg, hogy itt van a helyem, és itt kell szolgálnom Őt. Erre nem kaptam Igét (kevésszer kaptam eddig, nálam inkább a körülmények által jön a felismerés, + az, hogy tudhatom, érezhetem, mi Istennek kedves), a körülmények alakultak folyamatosan.

Az egész talán úgy kezdődött, hogy miután megtértem, egy időben nagyon kerestem Isten akaratát az életemre nézve; tudtam, hogy többé nem magamnak élek, nem lehetek önző többé, és értelme van az életemnek, mégpedig feladatom, szolgálatom Isten felé. Tudom, hogy csak úgy lehet teljes az életem, ha Őt szolgálom, Neki élek, és azt cselekszem meg, amit Ő vár el tőlem. Ezért imádkoztam, hogy mutassa meg, mit kell tennem az Ő nevéért... egy idő múlva kezdett megfogalmazódni bennem, és egyre erősebb lett, hogy kétkezi munkásnak kell lennem. Nem tudom, honnan jött, de jött... és egyre erősebb lett bennem. Ezek után augusztus elején elmentem egy önkéntes segítőtáborba, hogy kipróbáljam magam, és az ottani tapasztalatok is megerősítettek ebben... segítenem kell az embereken, de nem egy irodában, számítógép mögött ülve, hanem kinn az életben, a két kezemmel. 

Ezután egy héttel később lejöttem ide segíteni nagyjából egy hétre, az iskolában meszeltem néhány termet. Legközelebb április végén jöttem, alapítványi napra, akkor főleg füvet kaszáltam...  jól éreztem magam, mert tudtam, hogy hasznos és értelmes, amit csinálok, Istennek kedves... a dolog vége az lett, hogy gondnoki állást ajánlottak nekem. Persze hogy egyből elfogadtam, és azóta is kétkezi munkás vagyok itt... Isten működik; megmutatja, mit vár el tőlünk, és ha követjük Őt, be is állhatunk ebbe a számunkra kijelölt szolgálatba.

Igét az esküvőnkkel kapcsolatban kaptunk, amikor megkérdeztük Istent, hogy az Ő akaratával megegyező-e, ha összeházasodunk. Leraktuk elé a kapcsolatunkat, egymást, Rá bíztuk magunkat és imádkoztunk... másnap az alábbi igét olvastuk: "Egymás terhét hordozzátok, és így töltsétek be a Krisztus törvényét." Ezért lett ez az esküvői igénk...

Annával tulajdonképpen úgy ismerkedtünk meg 2003 májusában, hogy nagyon egyedül volt, és azt kérte Istentől, adjon neki egy barátot, mert rossz neki így magányosan. Ez után nagyjából egy héttel ismerkedtünk meg...

Mostanában, nyár óta valahogyan közelebb kerültem a gyerekekhez. Nyáron volt egy gyerektábor itt a tanyán, négy gyerekkel nagyon jó kapcsolatba kerültem. Állandóan a nyakamon lógtak, és látszott rajtuk, hogy iszonyatos szeretethiányuk van.. ezt ugyan csak Isten tudja igazán betölteni, de ehhez is eszköz lehetek az Ő kezében. Az Ő szeretetét sugározni a gyerekek felé... nagyon bennem van az, hogy ezeknek a családoknak, ahol ezek a gyerekek élnek, segítenem kell a lehetőségeimhez mérten. Ezt próbálom megvalósítani, ebben élek, és úgy érzem, Isten indít erre... először a körülmények alakultak úgy, hogy kapcsolatba kerültem ezekkel a családokkal, mostanában pedig már úgy érzem, valamilyen szinten rám is vannak bízva, s éppen ezért feladatom, hogy ott segítsek nekik, ahol csak tudok. A tanyasi munkám mellett... s az is lehet, Isten idővel teljesen a gyerekmunkára fog ráállítani. 

A nyár végén mutattak nekünk egy házat, ami jelen pillanatban életveszélyes és lakhatatlan, s megkérdezték, érdekel-e minket. Érdekes, de nem azt láttuk, ahogyan kinéz, hanem azt, hogy mit lehet kihozni belőle... sokáig gondolkodtunk rajta, de aztán eljutottunk odáig, hogy végre leraktuk Isten elé. Megimádkoztuk, többször is, és vártuk az Ő útmutatását... és folyamatosan kapjuk a megerősítő igéket...! S tudjuk, hogy ezzel a házzal is szolgálhatjuk majd Őt...

Így működik Isten a mi életünkben, így tudhatjuk, mit vár el tőlünk. Minél inkább odaszánjuk magunkat Neki, az életünket, annál jobban megmutatja magát nekünk... és bárki másnak is." 

Ha válaszokat keresünk az élet kisebb - nagyobb kérdéseire, minden esetben az Ő akaratát kell keresnünk, kutatnunk... forduljunk hozzá bizalommal, fogadjuk el Őt, és kérjük el Tőle a szolgálatunkat, a leendő munkánkat... és minden mást... s Ő válaszolni fog...!