Andris, mint első és nagyfiú (jelenleg közelíti a 3 és felet) már pár hónapos kora óta velem töltötte az időt a konyhában, eleinte csak az edényekkel játszott (lásd kuktás Luca - születéses sztori), később már ügyesen segített. Még másfél éves sem volt, mikor már panírozott (hehe, csupa liszt volt minden), a kakaós csiga készítése pedig már a vérében volt két évesen. Azóta is nagy kedvvel segít mindig mindenben; ha mást nem tehet, hát nézi, hogy fő az ebéd, fűszerezésben segédkezik, Luca eközben a szemetesbe hordja az asztalról egyenként a krumplihéjat, adogatja az edényeket, stb.
Múltkor Bandi papáéknál mi készítettük az ebédet. Nem volt nagy cucc, de nagyon élveztük:)
A tepsi kizsírozása valódi élvezet mindig, nyakig zsírosak lettünk mindhárman a végére, de sebaj, van mosógép, engem sosem zaklatott fel az ilyesmi. Bálba sem készülök, hogy mindig csodálatosan kosz -  és pecsétmentes legyen a ruhám...

Aztán a krumplikat megmostuk, megvolt a kezek zsírtalanítása is, én félbe vágtam héjastul, ezek lettek a teknősbékák. A szorgos kis kezek tepsibe fektették a kis teknőcöket, akik szorosan egymás mellé bújtak, mert fáztak. Megsóztuk őket, de ettől sem lett igazán melegük, így betakargattuk az előre bepácolt hússzeletekkel. Majd szomjasak lettek, így vizet öntöttünk rájuk. Ettől újra fázni kezdtek, ezért alufóliával alaposan be lettek takargatva. Ejnye, még mindig hideg volt nekik, hát begyújtottunk... a sütőbe, mehettek bele mind. Onnantól már nem volt gondjuk a hideggel.

Ebédnél Luca alig várta, hogy megegyük a teknősbékákat... Andris megkérdezte, hogy nem fog - e fájni nekik, ha megesszük, mire feleltem, hogy dehogyis, sőt! Boldogok,hogy mehetnek a pocakunkba tovább melegedni!

Ugyanezt ismételtük meg nemrégiben egy kacsa sütésekor, csak akkor a fél "krumplitojásokra" ültettük rá kacsa mamát, hogy melengesse őket... mivel ő is fázott, jöhetett az alufólia, majd a sütő. Apa nem volt jelen, nem nagyon értette, amikor Luca tojásokat "követelt" a leves után, aztán felvilágosítottuk, hogy kacsa mama krumplitojásairól volt szó.

Azóta már újabb és újabb "feladatokat" ötlöttem ki számukra, hogy minél több dologba bevonhassam őket és ne csupán a hokedlin állva leselkedjenek, miközben fő az ebéd.

Andris már ügyesen kevergeti a habarást, rántást - még tűzhelyre kerülés előtt (és ha csomós marad, kit érdekel? Nem étterembe készül...) Luca szülinapi tortáját is ő díszítette apró cukrokkal, nagyon szép lett. A rakott krumpli az egyik leggyerekbarátabb eledel nálunk, a szeletelésen kívül akár egyedül is képesek összeállítani utasításaim alapján. Luca (2 éves) remekül elboldogul a tojás - és krumplipucolással (ezt Andris is nagyon szereti), aztán rakosgatják a kiolajozott tálba (amit ők kentek be természetesen, jó zsíros lesz mindenük, mehet is a mosógépbe), még a tejfölt is ők kanalazzák a tetejére.

Luca újabban egész jól keneget tojással, úgyhogy már rá lehet bízni a pogácsák tepsibe pakolásán túl a kencézést is. A kakaós csiga készítése még mindig Andris feladata maradt: az általam kinyújtott tésztát boldogan beolajozza (tenyerével természetesen), megszórja kakaós cukorral, másik kézzel eloszlatja, együtt feltekerjük, addig Luca énekli, hogy csigabiga - rétes... aztán szeletelem, mehet is a tepsibe. Ha nem jól olajozott Andris, akkor meg kibújnak a csigák a házukból (letekerednek), de sorra visszaküldjük őket a házukba, míg Luca a szintén kiolajozott tepsibe pakolja mindet. Andris néha utánaigazít, hogy sorban legyenek, de ha nem egészen tökéletes, az se baj. Elfogynak a gnóm csiguszok is nálunk.

Nem mindig vonom be őket a konyhai munkálatokba, de ha maguktól jönnek, igyekszem kitalálni valamit, amiben segíthetnek: pl. hozzák ide a kamrából a zöldséget, gyümölcsöt, vagy az összevágott hozzávalókat nem az edénybe vágom bele, hanem az asztalra teszem, ők meg belepakolhatják sorra a lábosba, tepsibe...

Annyiszor hallottam: amíg kicsik, szívesen segítenek, aztán később már nem, most örüljön az ember... nos, nem szeretném ezt megtapasztalni. Szeretném hinni, hogy nagyobb korukban is szívesen munkálkodnak, segítenek mindenben... ezért nemcsak a főzésben, hanem minden másban is hagyom őket, sőt!

A portörlés már egészen kis koruktól ment, bár minőségi munkát leginkább Andris nyújt. Vizes ronggyal boldogan suvickolják az alsó konyhaszekrényeket, saját szekrényüket és mindent, amit érnek. Újabban a saját kis asztalkájukat és az etetőszék lemosását is rájuk bízom, bár utána én is alaposan letörlöm még egyszer a biztonság kedvéért... a felmosásra (rongyokkal feltörlésre) még nem vettem rá magam gyerekekkel, bár nem nagyon használok veszélyes vegyszereket, azért az nekem komolyabb feladat, mármint odafigyelni rájuk közben, de ez lesz a következő projekt, azt hiszem.

Söprés egyelőre lapát tartásából áll, meg Luca hozza lelkesen a "söppű"- t, ha látok valahol kis seprűt, feltétlen beruházunk rá, hiánycikk.

A rendrakásról azért nem írok, mert nálam alap, hogy ők pakolják el maguk után a játékot és általában az az elvem, hogy egyszerre egy játék legyen elöl, akkor jöhet a következő, mikor már el lett pakolva az előző. Luca amúgy is a mániákusan elpakolós korszakát éli, szóval csak Andrist kell noszogatnom néha, hogy igyekezzen, ha még aznap ki szeretne jutni a szabadba. Azért motiválni is szoktam őket néha pl. azzal, hogy jajaj, nem halljátok, hogy kiabál szegény piros kocka, meg a sárga is, hogy jaj, jaj, ki fog engem berakni a dobozba, nagyon rossz itt a szőnyegen, megfázok, köszönöm Andris, hogy segítettél rajtam, hozd ide a barátaimat is... egyelőre ennyi motiválás elegendőnek szokott bizonyulni.

Reggelente az elsőként felkelő Luca segítségével élesztem újra a kályhában a tüzet. Ha már teljesen kialudt és nagy ritkán nincs parázs, akkor elérkezett Lucánk ideje: boldog, mert megengedem neki, hogy bedobálja sorban az előkészített, széttépett papírdarabkákat, gyújtóst, nagyobb gallyakat, végül fahasábokat és izgatottan drukkol, hogy sikerüljön a gyufával meggyújtanom a kupacot, lelkesen kiabál, hogy "tűz,tűz!!!", erre aztán nem csoda, hogy Andris és a hajnali szoptatás után boldogan szunyókáló Bernát is felriad álmából, de sebaj, kezdődhet a nap!!!

A fapakolásban szintén nagyon kitartó, a fatároló kalodánkat rendszeresen Luc segítségével töltjük fel: apa aprítja, Luca hordja, anya helyére teszi. Andris efféle kinti munkálatokban még nem valami türelmes, de majd beleedződik.

Mosás: Andris pakolja ki - be a mosógépet nálunk általában (felügyelettel), Luca hozza a mosószert - bár nem kértem rá eddig még egyszer sem, a teregetés is együtt történik, sokszor Bernát (5 hónapos) is "segít"a hordozókendőben, próbálja el - elkapni és szájába tömni a többiek által feladogatott vizes ruhát a kezemből. Andris ügyesen leszedi a körszárítóra csipeszekkel felrögzített textilpelusokat, viszi is a helyére a pelenkázó polcára, Luca meg a többi száraz ruhát hordja a kijelölt helyre.
Aztán szétválogatjuk a ruhákat, Luc hangos örömujjongással üdvözli minden hozzá tartozó ruhadarabját, Andris meg már kis segítséggel hajtogatja és egyedül szekrényébe pakolja az összes ruháját. (Néha azért felülvizsgálom a szekrényét, havi egyszer elég rendbe raknom). Lucus pedig már mutatja is, melyik fiókba megy a harisnya, én beteszem, ő meg betolja a fiókot, s ha napközben ruhát kell váltani, már magától megtalálja pl. a nadrágját és hozza. Andrisról nem is beszélve. Tőle már nem is kérem, mert magától átöltözik, ha szükséges, csak arra kell figyelmeztetni, hogy a szennyesbe tegye bele a koszos ruháit, ne felejtse a szőnyegen.

Mióta elromlott a mosogatógépünk, inkább telik örömöm a mosogatásban, mint bosszúságom. Mennyivel könnyebb nem egyedül megbirkóznom a halom mosatlannal! Andrisnak ugyanis ez az újabb szenvedélye... s ha napközben meglát a mosogató környékén, reménykedve kérdi: mosogatni fogunk? Felelem, még nem, csak pakolok, hogy délután hamarabb elkezdhessük majd:) Ügyesen öblíti le a habot, míg én a rajtam csüngő Bernáttal adogatom neki az elmosott edényeket (Berti valamiért még mindig kiakad, ha mosogatni vagy fürdetni kezdek, biztos érzékeny a vízre így távolból, vagy nem tudom, de rendszeresen akkor veteti fel magát... a nagyok fürdetésénél még megoldom valahogy, a pelenkázón eljátszik a kád mellett, de mosogatáshoz megint elengedhetetlen segítséget nyújt a hordozókendő).

Az azért roppant mókás, mikor már hárman tolongunk a mosogatónál és jön Luca, mert megelégelte, hogy a hűtőmágneses dobozzal "szúrtam ki a szemét" a mosogatás idejére (előrelátó módon) a remek pancsikolási lehetőség helyett, és ő is felkéredzkedne, hozza is a hokedlit... hát, vagy elmosok gyorsan pár edényt előre és megteremtem neki a mosogatás illúzióját, hadd súrolja el még egyszer, vagy visszautasítom szegényt azzal az ígérettel, hogy legközelebb ő jöhet öblíteni.

A száraz edényeket már egészen megszokott rendben pakoljuk el; a tányérokat áthelyeztem már réges - régen az alsó konyhaszekrénybe, hogy megközelíthető legyen számukra, Luca buzgón hordja a szárítóról és pakolássza be (és még egyet sem tört el!!! Én azonban már jó párat, meg Andris is kettőt múltkor), András az evőeszközös fiók precíz rendben tartója (kivétel az éles kések, mert ahhoz nem nyúlhat; van hogy ott felejtek a szárítón néhányat, hangos méltatlankodással veszi tudomásul, hogy most ezekkel mi legyen,merthogy ő nem foghatja meg...). Valóban szép rendet tart.

Amíg ők a tányért - evőeszközt rakodják, a felsőbb szekrényekbe eltüntetem a nagyobb edényzetet, poharakat, műanyag nagy edényeket (sajnos nincs több alsó konyhaszekrény elemünk, ezért a műanyagok is fent laknak), s már kész is vagyunk. Mehetünk könyvet nézni vagy bújócskázni, esetleg bagolyvárat építeni vagy Luca matracából csúszdát, vetíteni a diavetítővel, vagy habosban fürdeni, ahogy Andris szokta mondani... egyébként a fürdés nálunk kád - és csempe takarítás is egyben, adtam nekik egy - egy tiszta szivacsot, azzal mossák nagy szakértelemmel a kádat, csapot, csempét, mindent, s közben mondogatják, hogy fog csodálkozni apa, ha megy fürdeni, hogy milyen szép tisztaság van...

Többen kérdezték már tőlem, mit csinálok, míg ők délután alszanak: hát én is pihenek, ha Bernát engedi. Olvasok, írok, ritkán alszok, de van, hogy egyéb kreatív tevékenységeket folytatok, esetleg előkészítek nekik délutánra valami foglalkozás - félét, de ezt csak ritkán. Élvezem, hogy nem egyedül kell házimunkáznom (bár az is nagyon jó), mert szívesen és örömmel művelünk együtt mindent itthon. S nekem is kell, jár egy kis pihenés.
Najó, néha felmosok, míg alusznak, ennyi.

A másik dolog, ami problémát szokott okozni a közös munkálkodásokkal kapcsolatban másoknak, hogy nem tesznek - e tönkre sok mindent a gyerekek, meg nem balesetveszélyes - e sok esetben pl. a fahordás egy 2 évesnek, vagy a mosógép pakolás stb. A válaszom erre: ha esetleg eltörik is egy - egy tányér, leesik egy - egy tisztára mosott vizes ruha, számomra nem dől össze a világ. Hála Istennek van még jó pár tányérunk, s mosógépünk, amiben újra el lehet mosni mindent. Másnak lehet, hogy probléma, nekem nem. Másrészt felügyelet alatt történik minden, amennyire tudok, vigyázok a gyerekeimre. Vannak extrém helyzetek, főleg, míg ilyen kicsik mind (pl. múltkor, míg én egy pillanatra elfordultam, Luca a merőkanállal megkóstolta a mosogatóvizet, jó nagyot kortyolt belőle, hála Istennek, mégsem lett baja), de baleset nagyobb korukban is történhet, s nem feltétlen munka közben... én bízom benne, hogy Isten megóvja a gyerekeinket, kérem is ezt tőle és hagyom őket munkálkodni, segíteni; természetesen nem adok kést a kezükbe és amennyire tőlem telik, mellettük vagyok.