Egy jó Istentisztelet

Milyen egy jó Istentisztelet…? –tette fel a kérdést vasárnap a lelkipásztorunk. Soroltuk, s közben azon gondolkodtam: igen, mitől is jó egy Istentisztelet?

És jött a történet Simonról, a farizeusról, aki meghívja Jézust vacsorára. Nem igazán fontos személy számára, csupán másodrangú, ezért elköveti azt a pimaszságot, hogy nem mosatja meg a korabeli szokás szerint Jézus lábát, pedig az akkori útviszonyok következtében nem csupán poros, de állatürülékes is volt a sokat vándorló tanítványok és a Mester lába.

Jelen vannak a Simon nevű házigazda barátai is ezen a lakomán, ahogyan Jézus tanítványai is… sosem ülnének egy asztalhoz amúgy, mégis, Jézus kedvéért megtörténik mindez. És akkor lép be egy bűnös asszony a házba, odamegy Jézushoz és a könnyeivel öntözni kezdi a lábát, hajával törli meg, végül drága kenetet ken rá… és Jézus hagyja, bármennyire fel is háborodnak magukban asztaltársai, pedig ismeri gondolataikat.

Mert ez a jó Istentisztelet: amikor olyanok vannak együtt, akik amúgy lenézik, megvetik, nem sokra becsülik egymást, mégis az Ő kedvéért összejönnek… és ahol olyat tesznek, ami Jézusnak jó, ahol Ő jól érzi magát.

Szeretnék én lenni az a bűnös asszony.

Én vagyok az a bűnös asszony.

Könnyeimmel öntözöm Jézus lábát, mert oly gyakran gondolok, mondok és teszek olyat, ami nem helyes. Mennyit mulasztok, mennyire önző vagyok s a magam hasznát keresem! Hányszor nem tartom én sem nagyra Őt, Aki pedig az életét adta értem!!!

És mennyire fáj, amikor mások nem értékelik az én Megváltómat!

Megtörlöm a hajammal a lábát. Megalázom magam. Neki adom az ékességemet… mindenemet, mert megérdemli, Ő érdemli meg leginkább! Szolgává teszem magam, önként, mert Ő eljött, hogy engem szolgáljon.

Kiöntöm a drága, féltve őrzött kincsemet az Ő lábára. Őrá pazarlom mindenemet. Neki adom a perceimet, óráimat, napjaimat, a drága időmet, az önző perceimet…

Ha egynek e kicsinyek közül inni adok, Vele teszem meg.

Ha az apró lábakra harisnyát húzok, Őt öltöztetem…

Ha főzök, Neki tálalom.

Ha beteg gyermekem lázas homlokán borogatást cserélek, vagy egy horzsolást megpuszilok, vagy csak együttérzően ölelek magamhoz egy kis szepegő csöppséget, Vele teszem meg.

Ha nincs kedvem reggel (vagy éjjel) megosztani az ágyamat valamelyik rosszat álmodó anyahiányossal, de mégis megteszem, akkor Őt fogadom be… amikor egyedül szeretnék lenni, és minden porcikám tiltakozik a nyüzsgés és a rám csimpaszkodás ellen, akkor mégis ölbe veszem – ŐT.

Ha hiszti-börtönében vergődik és nem tud kiszabadulni valamelyikük, nem fordulok el és nem hagyom magam felidegesíteni, hanem meglátogatom börtönében és lehajolok HOZZÁ…

Szeretem Őt… ezért nem eszem meg titokban a kamrába elbújva azt a csokit. Pedig jogom lenne rá, annyira jólesne most…

Szeretem Őt, ezért nem folytatom azt a nem túl építő, kritikus gondolatmenetet valakivel kapcsolatban. Inkább foglyul ejtem a gondolatomat Neki…

Szeretem Jézust. Ezért nem mondom ki, ami a nyelvem hegyén van már.

Szeretem Őt, ezért még egyszer kisöprök, ma harmadszor is.

Bárcsak jó illat lenne mindez, ami betölti napokig a levegőt mindenütt, ahol jelen van.

Úr Jézus, úgy szeretném, ha jól éreznéd magad nálunk, az otthonunkban! Ha kellemes illatot árasztanánk Neked mindannyian! Ha örömmel tartózkodnál nálunk!

Ezek kavarognak bennem.

Az Istentisztelet kezd végéhez közeledni. Szokás szerint beballag hátulra a Down-kóros Misike, aki már 43 éves, de lelkében még mindig kisfiú. Mindkét baptista gyülekezetet látogatja. Hozzánk az alkalom végére szokott ideérkezni. Mindkét helyen eléneklik a kedvért A „Nagy Király”-t befejezésképpen. Most is, itt is.

Oldalra pillantok véletlen. Misike sugárzó borostás arcával, a Menny felé kitárt karokkal, teljes átéléssel énekel. Ez az igazi Istentisztelet - gondolom. Olyan tiszta, imádattal teli a tekintete, hogy megszégyenít minden egészséges, normális keresztyén hívő testvért. Könnyeket csal a szemembe. Bár én tudnék így szeretni!!!

Teli szívvel, teli szájjal zengi:

"Nagy Király, Fenséges Úr, Király, Isten Fia, Tied minden magasztalás!

Szent sereg Előtted hajt fejet, Hozsannát zeng, Te vagy a szent, Téged imád!

Nincs más név, Te vagy az üdv, az élet, Jézus! Megtartónk, Szabadítónk, csak Te vagy a fény!

Nagy Király, imádunk nagy király! Hatalom üdv, áldás, erő, minden Tiéd!"

Azt hiszem, ez egy jó Istentisztelet volt.

Hazamegyünk. Folytatjuk otthon.