Az idei nyár folyamatosan tele van izgalmakkal... és még nincs is vége.

Május közepe: közlekedéssel, vonatokkal foglalkozó internetes oldalak azt terjesztik, hogy a vasúti mellékvonalakon a vonatok jelentős részét buszokkal fogják pótolni. Országos jelentőségű portálok erről nem ejtenek szót, így némileg kétkedve fogadjuk a híresztelést; mindenki legyint, hogy ilyen nincs, és nem is lehet. Egy politikus egyenesen tagadja is az egész tervezetet.

Május vége: vasúti belső információs rendszerben valóban eltűntek a vonataink nagy része meghatározott naptól. Kezdünk kicsit kétségbe esni, hogy lehet van igazságalapja a korábbi híreknek.

Június eleje: nyilvánosságra hozzák, hogy a tervezet, híresztelés igaz: június 8-tól sok mellékvonalon csak nyomokban, elvétve lehet majd vonattal utazni.  A "járványügyi menetrendnek" nevezett valami augusztus végéig lesz érvényben. Tizenkilenc vonatunkból mindössze három közlekedik- mivel alig maradt munkánk, bizonytalan, mi lesz velünk július elejétől.

Június közepe: cégen belüli álláskeresés kezdődik. Körülbelül mindegy, hogy milyen pozíció, csak vasút legyen... tágak a földrajzi határok, de jellemzően Dunántúl lehetőségeit nézegetjük. Van belőlük bőven, ez némiképpen megnyugtató...

Június vége: sok gondolkodás, forgolódás után két jelentkezés lett elküldve a jelenlegi munkakörömnek megfelelően. Izgatottan várjuk, lesz-e munkarendünk júliusra, vagy már mehetünk is... utcára vagy bárhova másfelé.

Július eleje: kicsit fellélegezhetünk, a hónap végéig megvan a munkarend. Senki nem tud semmit, nagy a hallgatás... nem lehet tudni, mire lehet, mire kell számítanunk. Az a kevés munka, ami maradt, már szánalmasnak tűnik. Nekikezdtünk a ház kimeszelésének-vagy magunknak, vagy azért, hogy a hirdetésben jól nézzenek ki a falak...

Július közepe: egy munkakör maradt versenyben, behívtak állásinterjúra. Folytatjuk a ház körüli teendők végzését, bár tényleg nem tudjuk, hogy magunknak, vagy a következőnek. A kerti kuckó is készül, döcögősen... vajon kinek? 

Július vége: néhány vasútvonalon visszaáll hamarosan a korábbi menetrend. Reménykedünk, hátha benne vagyunk... és abban is, hogy kellünk még augusztusban, izgatottan várjuk a beosztásunkat.

Augusztus eleje: kiderült, hogy nem vagyunk benne, így nálunk marad a járványmenetrend. Illetve némileg módosulni fog-még nem látjuk, hogy előnyünkre vagy hátrányunkra. De legalább dolgozhatunk még a hónapban. Az állásinterjú sikeres volt, elméletileg bármikor betölthetem a pozíciót. Elkezdünk házakat nézni a Dunántúlon.

Augusztus közepe: botrányos a módosított menetrend, még kevesebb munkánk van. De bizakodunk, hiszen elvileg hónap végén elmennek a pótlóbuszok és visszajönnek a vonatok... 

... és hamarosan kiderül, hogy nem, szeptemberben is buszoznunk kell. Pedig ebben bízott mindenki... szeptember, iskola, utasok... kellenek a vonatok... és nem. Kb. az utolsó reményét is elvesztette mindenki, hogy lesz itt még normális vonatközlekedés. Ha iskolaidőben se jönnek vissza a vonatok... akkor sok jóra nem számíthatunk.

Hitünket erősen megpróbálja ez az időszak. Milyen könnyű mondani, hogy hinni kell... és sokszor milyen nehéz megélni... voltak hullámvölgyek, lesznek is. Voltak emelkedők, lesznek is. De Isten nem hagy magunkra, és megmutatja az akaratát velünk kapcsolatban-ha eljön az ideje. Nehéz nyugton lenni és figyelni, hiszen könnyen ugranánk és mennénk a magunk feje után... de várunk és még inkább figyelünk. Igyekszünk nyitott szemmel, nyitott szívvel járni... ha menni kell, megyünk. Ha maradni kell, maradunk. Nagyon résen kell lenni... hiszen az útmutatás szinte bármi lehet, de egyértelműnek kell lennie.