18 év nagy, hosszú és izgalmas idő. Ennyi idő után mondjuk valakire, hogy nagykorú… mi is elértük ezt a hatalmas, rendkívül változatos és megannyi történéssel, izgalommal, hegymenettel-völgymenettel tűzdelt kort. Nagykorúak lettünk-nem a legnagyobb gyermekünk, hanem (most még csak) mi magunk. 18 éve, májusban ismerkedtem meg azzal a csodálatos asszonnyal, nővel, anyával, akivel nap mint nap oszthatom meg az életemet.

     Nehéz (és hosszú) lenne visszaemlékezni és pontosan leírni mindent, ami ezen időszak alatt történt, s talán nem is igazán lényeges. Néhány gondolat azért belefér…

     Amikor 2003 májusában megismerkedtünk, részemről még nem volt koncepció. Még egy lány, akinek éppen kellek, jaj de jó, majd úgyis megun és továbblép -   ahogyan az lenni szokott. És az élet majd megy tovább, a következőig, és azon túl is. Ugyan némiképpen újdonság volt, hogy keresztyén, s ez meg is látszott apróbb és nagyobb dolgokban: komoly szabályok, durvának tűnő határok, több fény, értelem a szemében, a szívében, szeretet, elfogadás… de mivel akkoriban, fiatalként nem gondolkodtam hosszú távlatokban, nem voltak igazán nagyobb terveim, úgy voltam vele, hogy majd lesz valahogy.

     Időközben aztán lett valahogy. Kezdett komolyabbra fordulni a kapcsolat (negyed év nekem már komolyabbnak tűnt), kezdtem érezni, hogy ez teljesen más. Azt is éreztem, hogy ami, ahogy vagyok, az úgy nem jó. Nem illik össze. Kilóg a képből. És ez a nagy ellentét hosszú távon nem vezet semmi jóra… kerestem magamat, a helyemet, a feladatomat az egészben. Mérlegelnem kellett, merre menjek tovább, mit szeretnék, mi legyen ezzel a kapcsolattal. Mintha a jó és a rossz csapna össze velem, mellettem, körülöttem. S hogy ne legyen annyira fekete-fehér ez az egész katyvasz, még Isten is bejött a képbe, hogy még inkább átláthatatlan legyen minden, még zavarosabb legyen ez az egész.

     Pár évvel később győztem. Pontosabban Isten győzött. A létezését korábban sem tagadtam aktívan, de a hosszú hónapok, évek alatt meggyőzött. Hogy van, létezik, örök, és nincs elveszett, menthetetlen bűnös. Láthattam, tapasztalhattam a jelenlétét, hiszen ez a csodálatos kitartó barátnő hűen tükrözte, közvetítette Isten szeretetét, kegyelmét felém. Ahogy Istent megláttam és megtaláltam, akartam. Kellett. Szükségem lett rá. Mert láthattam, hogy van jobb, értelmesebb, tartalmasabb élet. Így 2006-ban Isten győzött, és vele együtt én is győztes lettem. Kezdtem tudni, érezni, hol a helyem. Miben kell változnom. mit kell elhagynom. És a kapcsolat sem egy volt a többi közül (bár elgondolkodva kissé hosszabbra nyúlt), hanem  A KAPCSOLAT. Aminek van múltja, jelene, és kell, hogy jövője is legyen. És ez a jövő már Istennel formálódott-nem ketten mentünk tovább közösen, hanem hárman, mert onnan kezdve Isten is velünk volt, Ő vezetett minket.

     Két évre rá, azaz öt évi ismerkedés, udvarlás után összeházasodtunk, Isten vezetésével. Általa voltunk jókor jó helyen, és kaptunk lehetőséget az akkori munkahely közvetítésével a komplett lebonyolításban. De ami ennél fontosabb, az a konkrét válasz, amikor Isten akaratát kerestük a jövőnkre, az esküvőre nézve. Furán hangzik Isten vezetése, vagy az Ő akaratának keresése. De működik. Megkérdeztük, hogy mit tervez velünk, és válaszolt. Döbbenetes. „Egymás terhét hordozzátok, és így töltsétek be a Krisztus törvényét”, olvastuk a Bibliában, keresve-kutatva a választ. A házasság Istennel egy hármas kötél: ahol nem én vagy te van, hanem mi-ha egyik kötél szakad, még kettő megtartja az egészet. Istent kihagyva könnyebben szakad minden, ezt látjuk, láthatjuk a környezetünkben is.

     Az esküvő óta eltelt 13 év. Születtek, születnek a gyerekek; saját házunk, s a „végére” jó munkahelyem lett. Isten megáldott bennünket minden tekintetben: a kezdeti nehézségek (félkész, éppen költözhető házikó, munkanélküliség majd közfoglalkoztatotti munkaviszony) után folyamatosan változtak, bővültek a lehetőségek. Mint ahogyan írja a Biblia: aki hű a kevesen, arra többet bíznak… Isten tehát nem hagyott el minket, nem egyszeri fellángolás volt csupán, hanem egy tartós, tudatos döntés következménye mindaz, ami körbevesz bennünket, amiben élünk. Ő vezet minket azóta is a mindennapjainkban, és ha kellően odafigyelünk rá, tudjuk, kik vagyunk, hol a helyünk és merre haladunk az úton.

     Egymás terhét hordozni nem azt jelenti, hogy oldd meg a problémáidat. Hanem azt, hogy együtt, közösen oldjuk meg. Vállaljuk fel egymás gondját-baját, és segítsünk be ott, ahol tudunk. Közösen, együtt menjünk végig mindenen. Mert a házasság egy közös projekt, egy közös vállalkozás, és Isten így, ezzel is azt kéri tőlünk, hogy töltsük be az Ő törvényét. Isten nélkül, csak magunkkal foglalkozva az Ő törvényének, parancsolatának sem tudunk megfelelni, hiszen alapból gyarlók, gyengék vagyunk. Ha szorul a hurok, menekülünk, könnyen kiugrunk-vagy legalábbis kísért a gondolat. Mennyivel könnyebb kiszállni, amikor gondok jönnek? Mennyivel könnyebb nem elköteleződni? Mert a szeretet néha talán elfogy. Néha talán nem elég. De ez az emberi szeretet. Istené pedig korlátlan és független… ha mi elfáradunk, belefáradunk, még mindig ott van Isten, a hármas kötelék alapja, bónusza. Mi magunk sokszor kevesek vagyunk, Ő viszont mindig elég. Talán nem is véletlen, hogy a Biblia házasságról ír, nem élettársi kapcsolatról…

     Mi sem vagyunk tökéletesek. Tökéletes házasság nincs, mivel tökéletes ember sincs. Konfliktusok pedig mindig, mindenhol, mindenkor vannak. Néha pillanatnyilag tényleg jobbnak tűnne kilépni, pihenni, megszusszanni. De a házasság nem arról szól, hogy a jót élvezzük, a gyümölcsöt habzsoljuk, ha pedig jönnek a rossz napok, a rossz idők, akkor kilépünk, továbbállunk. A házasság egy jóban-rosszban „játszma”, ahol közösen, együtt kell túllennünk mindenen – és ezek a közösen átélt, megélt dolgok is csak erősítik, szilárdítják az egészet. „Annyi mindenen túlmentünk már”, szoktam én is mosolyogva mondani… és tényleg. Nem csak a jó dolgok erősítenek, hanem a rosszak, nehezek is. Hiszen együtt, közösen vagyunk túl rajta, egymás terhét, bánatát, nyűgjét hordozva… így engedve, engedelmeskedve a krisztusi parancsolatnak.