Csodákat élünk meg a költözés óta is folyamatosan... Természetfeletti, Istentől jövő csodákat, minden napra több is jut.

Muszáj ezeket leírnom, ha más nem, a gyerekeinknek, mert úgy vágyom rá, hogy emlékezzenek majd ők is minderre, s ne feledjék el soha, soha, hogy jó az Úr, boldog az az ember, aki őbenne bízik. Hogy emlékezzenek, Isten milyen hatalmas szeretettel vesz körül bennünket, mennyire kedvesek vagyunk Neki (annak ellenére, hogy nem vagyunk tökéletesek, sőt, úgy érzem, leginkább méltatlanok vagyunk az Ő kitüntetett figyelmére, szeretetére. Mégis, Ő gondoskodik mindenről és egyre inkább az Ő kezébe teszem le minden apróbb ügyünket is, úgyis Ő jobban tudja nálam, mi hogyan kell legyen. És Ő gondoskodik is mindig mindenről.
Ha az ÚR nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők. " Ez a bibliai ige jár folyton a fejemben... Mert a mi házunkat Isten építi.

Peti még most szeptemberben is sokat kellett, hogy távol legyen tőlünk. Amikor itthon van, küzd a rengeteg tennivalóval, ezért végre össze vannak rakva a gyerekek galériás és emeletes ágyai (amiket csodálatosan olcsón tudtunk megvenni, némelyikhez jó minőségű matrac is járt, ez is ajándék)... kicsit már jobban férünk így, de még mindig iszonyat sok kicsomagolatlan doboz, rekesz uralkodik a lányszobában például...
Már lassan egy hete nem matracon alszunk, ami egy akkora (34 hetes) bálnának, mint én, kissé partavetett hangulatú feltápászkodások után mindenképpen felemelő. :)
Temérdek pakolászás következtében már majdnem csak az van a házon belül, aminek lennie kell, a melléképületekben elrakva a többi holmi. Ezzel a bútor összeszereléssel meg rendrakással el is ment az az elenyésző idő, amit Peti itthon töltött az elmúlt hónapban.

Mégis, a fűtéssel haladni kell, hiszen hamarosan itt a szezon. Valahogy nem jutott eszembe aggódni rajta, csak tegnap jött sms a kedves asszonykától, aki a férjével együtt rendkívül szívügyének tekinti hogy ne fagyjunk meg, hogy hálás a jó időért és reméli, hamar elkészül a fűtésünk.
Bent már tulajdonképpen minden fel van szerelve (radiátorok, csövek összerakva), a kémény alapja lebetonozva, s nemrégiben megérkezett maga a kémény is...  Az is egy csoda, hogy egy kedves szintén hatgyerekes apuka megrendelte és leszállította nekünk, AJÁNDÉKBA ez egészet , be is pakolták a kazánházba és még szeretnének sok mindenben segíteni.
Már a gipszkartonozásnál is számíthattunk rá, mert építős cége van és a kisteherautójával kiszállította nekünk az anyagot, majd közölte, hogy fizetve van és elhúzott a teherautójával, mi csak döbbenten néztük, s akkor fokozódott a meglepődésünk, mikor a gipszkartonos srác munkáját szerettük volna kifizetni, mire a válasz az volt: a főnöke (a teherautós) majd kifizetni, sőt még több napot is, amit nálunk dolgozik.

Később leesett, hogy ugyanez a "főnök" sütötte azt a rétest, amit a felesége egyik nap hozott nekünk. Este 9-kor már majdnem minden gyerek az ágyában volt, egyszer csak látjuk, hogy megáll egy autó a házunk előtt. Csodálkozva kimentünk, egy anyuka volt az, nagy tál frissen sült mindenféle finom rétessel a kezében, hogy ezt azért hozta, mert örülnek, hogy ide költöztünk... Csak néztem, nem is ismertem, ki az... És megkérdezte még, hogy ha megszületik a babánk, szeretnék-e benne lenni a komatálazásban, mert feléjük így szokás, s akkor nem lenne gondom egy darabig a főzésre... csak szóljak és beosztják, aki éppen szeretne főzni ránk.
Aztán kiderült, hogy osztálytársak az elsős, másodikos, harmadikos gyerekeink. De hát akkor sem igazán ismerjük még egymást, mégis honnan ekkora szeretet, kedvesség...???

Egy másik napon meg csörög a telefonom, s egy elsős osztálytárs anyukája hívott, hogy ne haragudjak már, nem szeretne alkalmatlankodni, de beadna egy kis csomagot, meg lenne egy kérdése inkább személyesen. Eljött, és egy HATALMAS, gyönyörű pakkot nyújtott át nekem, tele márkás tisztítószerekkel, babaápoló holmikkal, írószerekkel, játékkal, édességgel... merthogy örülnek nekünk...

Kérdése pedig az volt, hogy van-e a férjemnek munkája, mert az ő férje épp most keres munkást az építős cégéhez, családbarát munkahely, szabadok a hétvégék, jó a kezdő fizetés, csak a környéken dolgoznak, nincsenek agyonhajtva stb. Hogy ránk gondolt, nem tudta, milyen a helyzetünk. Peti egyelőre nem tervez a vasúttól eljönni, de nagyon kedves, hogy tőlünk kérdezte ezt, gondolt ránk...
Rögtön eszünkbe jutottak vésztői barátaink, nekik mekkora lehetőség volna ez...  valamiért nem akar összejönni, hát majd alakul az ő életük is, de azért továbbadtuk az infót nekik.

Néha az az érzésem, az emberek egymásnak adogatják a kilincset, köztük csomó ismeretlen is, s jönnek, hogy segítsenek, amiben tudnak... Nem kértük ezt. Mégis, Isten eláraszt az áldásaival, szeretetével, figyelmességével, már csak ELFOGADNI, sírni és ámulni tudok mindazon, amivel elhalmoz.
Bárcsak tudnék továbbadni ebből másoknak, akik még nem érezték meg az Ő szeretetét, gondoskodását!

Két évvel ezelőtt elveszítettük az akkor 9hetes pocaklakónkat. Sokat erősödtünk a gyász során is lelkileg, de én úgy gondoltam, már több babánk talán nem is születik, ezért minden újszülött és apró babás holmit elajándékoztam.
Mikor Berta babánk (a jelenlegi pocakban lévő) jelentkezett, beszéltük is Petivel, hogy legfeljebb majd megveszünk neki mindent, megtehetjük (volt idő, mikor ilyet nem mondtunk volna, mert anyagilag egyáltalán nem álltunk úgy).
Aztán ezer helyről annyi szép holmi érkezett, hogy hetek óta csak válogatom, mert akár hármas ikreink is születhetnének a ruhák és egyebek mennyiségét nézve. 6 óriási zsák, amit még meg sem néztem, és sok kisebb szatyor, amiből kikandikál egy-egy rózsaszínű kis álomszép ruhácska vagy babajáték (olyanok, amik szinte vadonatújak és nagyon-nagyon-nagyon megdobogtatják a lányos anyukák szívét). Ebben a válogatásban is jött segítségem, a kedves "villanyszerelőnk" felesége személyében, egy délelőtt méret szerint átválogattuk együtt a ruhákat. Aztán elvitte az első, legkisebb méretű adagot, és kimosta, alaposan átöblítette, kivasalta és szépen összehajtogatva visszaküldte nekem becsomagolva. Csak elő kell majd venni...

Kedves gyulai pótnagymamánk, Ibolya vállalta a hosszú utat és mióta elköltöztünk, már másodszor látogatott meg minket. Nem tudta eltántorítani a kb. 8 órás vonaton zötykölődés, ő egyszerűen felpakolta a tologatós bőröndjét, táskáját és az előző nap sütött süteménnyel, saját padlizsánból készített padlizsánkrémmel és egyebekkel. Így végre -valahára rendbe lett rakva a kamra is, s a gyerekszobák alaposan kitakarítva. Őt is Isten küldte, a házunkat építeni...

Ezen kívül Isten továbbra is gondoskodik a segítségről egy kedves barátunkon, hitbeli testvérünkön keresztül is. Ő úgy osztotta be az idejét, hogy ha szükség lenne rá valahol, ráérjen, és rengeteget jött hozzánk, félretéve a saját teendőit, hogy amiben tud, abban segítségünkre legyen, a további, nem sürgős dolgokban meg remek tanácsokkal lát el, műszaki beállítottságú lévén. Nemcsak a villanyszerelésben, hanem pl. a kémény elkészültekor a tető befedésében, az új bojlerünk felszerelésében és még számtalan "apróságban" építette Isten rajta keresztül a házunkat és bennünket is... (Kb 2-3 hétig lavórban fürödtünk, mert valami gond volt a bojlerrel, a gyerekek rendkívül élvezték!!! Én már nem annyira, bár azzal vigasztaltam magam, hogy kevesebb víz fogy ezáltal, hiszen így naponta néhány lavórnyi elegendőnek bizonyult 7-8 személy tisztálkodásához.)
Ugyanez a testvérünk szerzett kazánt is nekünk, mert a szembe szomszédjáék éppen megválni készültek tőle (pedig még jó állapotú), s az ideszállításban is kaptunk segítséget: egyik reggel Donátot elvittem az óvodába, s mire hazaértem, a 4 emberes kazán már bent állt a helyén bekötésre várva...
Eleinte újat terveztünk venni, de mivel így alakulgatnak a dolgok, szinte "maguktól", hát elfogadjuk, hogy így kell lennie... :)

Most, amikorra végre befejezem ezt a posztot, már október van, lassan itt a hideg idő. Majdnem minden készen áll, hogy először begyújthassunk. Még azért van híja, de nem aggódunk.
Pont tíz évvel ezelőtt ugyanígy fűtésszezon elején költöztünk Vésztőre. Az utolsó fillérjeinkből kapartunk össze egy kéményre és egy kályhára valót (akkor még egy szobában elfértünk 25 hónapos Andrisunkkal és 9 hónapos Lucánkkal).
Mire szükség volt rá, pont adott volt minden. Mert a mi házunkat Békés megyében is, a Balatonfelvidéken is Isten építi!