Ezt a bejegyzést kb. másfél hete érlelem a fejemben. Most elérkezett az idő, hogy megosszam másokkal is, és bizonyságot tegyek arról, hogy Isten soha nem hagy minket cserben, nem feledkezik meg rólunk. Lehet, hogy sokszor úgy tűnik, csak magunk vagyunk, csak magunkra számíthatunk, de valójában sosem vagyunk egyedül... és olyan jó ezt mindig megtapasztalni...!

Az iskola számára némi meglepetéssel kezdődött az új év: teljesen váratlanul sürgősen keresnünk kellett valakit egy megüresedett pedagógus munkakör betöltésére. Némiképpen talán tanácstalanul álltunk a kialakult helyzet előtt, nem tudtuk, merre induljunk, hogyan fogjunk hozzá a kereséshez. A legjobb, amit tehettünk: Isten elé vittük imádságban, és az Ő segítségét, támogatását, útmutatását kértük ennek a helyzetnek a megoldására - többször is - és vártunk a válaszra, mellette pedig a lehetőségekhez mérten kerestük leendő kollégánkat.

A "választ" viszonylag sok idő múlva kaptuk meg, hozzávetőlegesen másfél hónap múlva. Biztos, hogy amennyien vagyunk, annyiféleképpen éltük meg ezt a helyzetet, mindenesetre engem rendkívül erősített a hitemben. Örülök, hogy a viszonylag hosszú és nehéz időszak után végül szeretettel köszönthettük új kollégánkat itt Mágoron, aki immár két hete dolgozik, munkálkodik közöttünk.

Gyülekezeti énekeskönyvünk 111. énekének első sorait idézem: "Ha ezen a földön bármi ér, ne csüggedj el, Jézus, Aki mindig megsegít a küzdelemben. Bátor, erős harcos légy, ne félj, ne lankadj el..."

Boldoggá tesz, hogy tudhatom: bármi is történik velem vagy körülöttem, a környezetemben, soha nem vagyok egyedül. Jézus szeret engem, hozzá tartozok, és Ő minden helyzetben megmutatja a kivezető utat. Legyen az akár csak egy munkatárs keresése; egy olyan helyzet, amikor hirtelen nem számíthatunk már valaki munkájára, aki addig velünk élt és dolgozott. Nem volt könnyű pótolni Őt, a munkáját, de öröm volt megtapasztalni, hogy akkor sem voltunk egyedül, akkor sem lettünk magunkra hagyva, és akkor is tudtunk kihez fordulni.

Sokan úgy állunk Istenhez, hogy hiszünk benne valamilyen szinten, esetenként kérünk is valamit Tőle, de ha nem kapjuk meg, akkor lázadozunk, elégedetlenkedünk, és elbizonytalanodunk, vajon tényleg létezik-e. Vajon tényleg törődik, foglalkozik velünk...? Úgy állunk a kérdéshez, mintha Isten egy automata lenne: ha szükségünk van valamire, akkor el is várjuk, hogy megkapjuk. Pedig nem ezen van a hangsúly, hanem a hitünkön, a bizalmunkon és azon, hogy képesek vagyunk-e elfogadni az Ő akaratát, akármi is az.

Másfél hónap hosszú idő. De ahogy az énekben is van: "ne félj, ne lankadj el"... esetenként hosszú időn keresztül szükséges kérnünk, hogy megkapjunk valamit. Ha Neki kedves, akkor amit kérünk, azt előbb vagy utóbb, de meg fogjuk kapni! Csak legyünk kitartóak, állhatatosak, és keressük Isten akaratát...

Thesszalonika 1. levél, 5. fejezet, 17. vers: "Szüntelen imádkozzatok!"