Azt hiszem egy élet is kevés lenne ahhoz, hogy minden helyzetet leírjak, amikor nagyon megtapasztalom Isten létezését, az Ő szeretetét, kegyelmét... de Ő erre indít, így újabb bizonyságtétel következik arról, hogy Isten valós és létezik, napjainkban is jelen van és hogyan őrzi meg, áldja meg azokat, akik Őt szeretik és követik.

Tegnap (előtt) reggel szokás szerint indultam a reggeli körömmel a gyerekekért. Nem volt hideg, azonban friss hó hullt az éjszaka, így egy kicsit csúszós volt az út. Igyekeztem ennek megfelelően óvatosan vezetni, nem is siettem, de ennek ellenére nem jutottam messzire: a második kanyar után közvetlenül, valószínűleg mikor próbáltam kiegyenesíteni a kocsit, megcsúsztam és megpördült az autó, végül az út mellett kötöttem ki, orral előre, félig keresztbeállva az úton. Olyan rövid idő alatt történt mindez, hogy fogalmam sincs, hogy történt, nem is emlékszem rá, mennyit pörögtem - forogtam, de a kocsi bal oldalán egyszerre elöl és hátul is széttört a lökhárító. Néhány perc múlva ismerősök kihúztak, és mentem tovább.

Vajon Isten magamra hagyott? Egyedül maradtam? Nem... mi akármennyire is szeretnénk, nem tudunk vigyázni magunkra. Akármilyen óvatosak lehetünk is, ettől függetlenül bármi történhet velünk... Andrissal kapcsolatban is megállapítottuk ezt, mikor leestem vele a lépcsőn. Csak emberek vagyunk, és akármennyire is szeretnénk, nem tudunk minden bajt elkerülni. Isten azonban ezekben a helyzetekben is velünk van, nem hagy magunkra, felemel bennünket és győztesként kerülhetünk ki belőlük...

Hálás vagyok Istennek, hogy:

- mindez akkor történt, amikor még nem voltak a gyerekek a kocsiban;

- nem a kanyarban csúsztam ki...;

- éppen nem jött szembe semmi;

- az autó nem tört össze jobban;

- nekem sem esett bajom;

- pont ott csúsztam meg, ahol, néhány méterrel arrébb ugyanis már komoly árok kezdődik, és simán felborulhattam volna;

- egyből jött a segítség, és nem kellett sokáig ott vergődnöm.

Túl sok a "véletlen" ahhoz, hogy ne Isten munkálkodott volna, és ne Ő alakította volna így az eseményeket... fordította a rosszat jóra...

Lehet azon töprengeni, hogy óvatosabbnak kellett volna lennem. Azonban sokkal inkább hálásnak kellene lennünk azért, hogy senkinek nem esett baja, a kocsi is egyben visszaért, és hogy Isten ennyire kegyelmes hozzánk; hogy ismét megmutatta nekünk magát és az Ő határtalan szeretetét. Hogy az Ő gyermekei lehetünk, Hozzá tartozhatunk...

Mindezek mellett úgy látom, hogy akármennyire igyekszünk is, csak Isten tud megvédeni bennünket... emberek vagyunk, próbálkozhatunk, de Isten kezében vagyunk, és az Ő akarata a döntő. Csak Ő óvhat meg bennünket a rossz dolgoktól... és ezt csak akkor teszi, ha az Ő akarata szerint élünk. És ezt kívánom mindannyiunk életére: hogy tudjunk igazán mellette dönteni és az Ő útjain járni!