Ez már a hetedik év az életemben, amikor ha közeledik a tél, az azt is jelenti számomra, hogy tanulni kell, és lehet izgulni az újabb vizsgák kimenetelét illetően. Ezen a télen egy vizsgám lesz mindössze, viszont nehézsége felér négy másikéval - azaz nagyon jelentős mérföldkő az államvizsga szempontjából. Így nem is kísérletezek most egyszerre több tárgy teljesítésével, bőven elég lesz ez az egy is.

Alapból sincs sok időm tanulni a munkahelyi beosztásom miatt, emellé még jön a szakdolgozat készítésének feladata is, úgyhogy azért nem unatkozok. Nehéz beosztani azt a kevés időt, ami a rendelkezésemre áll, főleg kétfelé. Az elmúlt pár hét abban az izgalomban telt, hogy kapok - e normális időpontot a vizsgára.

Már - már kezdtem egy kicsit lemondani a tanulásról, hogy úgysem fog sikerülni, nem lesz elég időm rá, időpontom sincs és az előadó is túl szigorú, amikor valamelyik reggel az alábbi igét olvastam: "Istenben bízom, nem félek; ember mit árthat nekem?" (56. Zsoltár, 12. vers). Érdekes volt pont ezt és pont akkor olvasni. Egy kis bátorítást jelentett számomra, ami jókor jött... aznap kaptam időpontot is a vizsgára, úgyhogy a tanulást is elkezdtem. Emberileg úgy gondolom, még így is kevés időm lesz, de ettől függetlenül Istennél bármi lehetséges... és ha meg sem próbálom, nem is készülök, úgy biztos nem is fog sikerülni. Így hát készülök, míg van időm - és ha nem sikerül a vizsga, megyek legközelebb. De amit megtanulok, azt nem tudják elvenni tőlem... legfeljebb legközelebbre sokkal jobban fogom tudni az anyagot. 

Így bátorít, bíztat az ige napjainkban is...! Napom pedig 2011. január 28. péntek.