Andrisnál is felgyorsultak az események 1 éves szülinapját követően, hát Lucánknál is pontosan ez tapasztalható. Önállóan megtett lépésszám - rekordja elérte a 12-t, szóval nemsokára két gyermeket kell kergetnem lakásunkon belül és kívül. Hacsak éppen ők nem kergetik egymást. Az egymásra helyezett kockák száma toronyépítésnél olykor meghaladja a 3-at, elpakoláskor a dobozba kerülők meg a 20-at is akár, szóval nagyon gyors ütemű a növekedés... apró dolgok az életben, de hatalmas dolgok apróknak!

Most éppen apával kukucsoznak, Luca nyitogatja - csukogatja kintről az ajtót, s mikor megpillantja kedvenc szülőjét, őt nevén nevezve: "TÁ! TÁTÁ!" felkiáltással újra becsukja az ajtót. Aztán megragad egy földre esett DVD tokot és "autózni" kezd vele (tologatja a földön maga előtt). Máris a konyhában van, ahol Papát köszönti jókedvűen (ÁÁÁ - ááá), s indulhat a felfedezőút ma reggel is a nagyszülők házában. Remekül lehet a függönybe lyukakat rágni a 6 fogával (Andi mama szegény még nem vette észre...), lerángatni a folyosót díszítő lógós micsodát, kipakolni a kosárból az összes fokhagymát, némelyiket kicsit megkóstolgatni, fognyommal ellátni, aztán fintorogni, feltápászkodni, két lépést egyedül megtenni, majd négykézláb folytatni egészen anyáig, aki éppen a földön guggol, jól megközelíthető pózban, felmászni az ölébe és megrágni a pulcsijáról lelógó zsinórt... aztán alaposan szemügyre venni a mutatós régi személymérleget (melynek Andris már hozzáférhetővé tette a műanyag piros mutatóját, mert az átlátszó borítót sikeresen eltávolította legutóbbi látogatásunk alkalmával), hatalmas örömujjongás kíséretében megkaparintani azt a gyönyörű piros valamit... papa jön 5 perc múlva, hogy szokásos reggeli méredzkedését megejtse, s hát, a mérleg mutató híján nem sok eredményt sejtet látni. Sebaj, az emeleti új mérleget tegnap az utolsó pillanatban még sikerült megmentenem nagyobbik csemeténk elől, amikor nagy boldogságában ugráló pályaként próbálta hasznosítani. Remélem, Csenge húgom ezt nem olvassa, ugyanis a kedvesétől kapta ajándékba és gondolom emiatt igen közel áll a szívéhez ez a portéka (hogy szerethet valaki ENNYIRE egy MÉRLEGET?????!!!).

Elvileg még 2 (vagy 3?) napig marad Papáék háza a főhadiszállásunk, szóval ennyi idejük van a gyerekeknek újabb károk okozására. Nekünk meg a résen levésre, hogy minél több ilyen esetet megakadályozzunk!

De most nem is ez lenne a téma, hanem Lucánk... aki egyébként a Disney - féle Hamupipőke című rajzfilm Grizellájára (az egyik gonosz mostohanővér) és a Zorro - ból Garcia őrmesterre is rendkívül képes hasonlítani -mint családilag megállapítottuk - természetesen csak néhány fintorgós pillanat erejéig, de azok oly rendkívül mókásak, hogy a hatás hosszú percekig tart. ESZMÉLETLEN arcokat tud vágni!!! Petinek egyet sikerült lekapnia, hááát, ez a nem - egészen Grizellás mosoly, de közel áll hozzá... minden fogát megmutatja közben a kisasszony.

Luc módfelett apás. "TÁTÁ" a mindene... sebaj, Andris kárpótol ezért, mert mostanában egy pillanatra sem szeret elszakadni tőlem, elkísér a wc-re, kamrába, emeletre, mindenhova, csak szem elől ne tévesszen. Lucával azért fejlődött a kapcsolatunk, ha a földön ülve - guggolva meglát, az elébb említett módon megközelít és már nemcsak az önző pulcsirágás céljából; olykor hozzám is bújik!!! Nagyszerű érzés!

Ja, azt még elfelejtettem, hogy egyik lábam Lucáé, másik Andris komáé lett (utóbbi lurkó osztotta el ekképp - hogy ezt mért kell két kával írni, fene se érti), mókás, mikor mindketten könyvet nézegetnek az ölemben. Lassacskán nem fognak elférni... nem az ő, az én pocaknövekedésem miatt! És mi lesz, ha megérkezik a hármas számú versenyző? Célszerű lenne fél éven belül kinövesztenem a 3. lábamat is...

Luca apaszemmel is: veszélyes dolog a szőnyegre ülni vagy feküdni, ugyanis olyankor közösségi támadás indul, és a két lurkó közösen nyaszatol, mászókának néz, felborít, csipked - húzkod és hasonló kedves, bár néha kissé fájdalmas tevékenységet végez rajtam. Az ajtók nyitogatása - csukogatása rendszeres, néhány ujjacska odacsípése árán már óvatosabban megy ez a fajta játék...a lépésszámok fokozatos növekedése pedig alapból megmosolyogtatja a szívünket!