A 28 hónapos Luca

Nagy(kis)lányunk ismét egy izgalmas és módfelett kedves hónappal ajándékozott meg bennünket…

Először is az izgalmak nagy részét az biztosítja számunkra, hogy egyre intenzívebben dacoskodik, ellenkezik, azaz a boldognak senki számára sem nevezhető dackorszakba lépett. Miután korábban egyre szebben használta az „igen” szócskát, koránál fogva hirtelen elkezdett ellenkezni mindenért, amihez éppen nincs kedve. Nem pakol, nem eszik, nem csinálja azt, amit szeretnénk, illetve pont azt csinálja, amit nem szeretnénk… jó kis harcaink vannak egymással, mindenesetre érdekes azt látni, hogy nála hogyan jön elő ez a korszak Andrishoz képest.

Az izgalmakról mindemellett úgy is gondoskodott számunkra, hogy néhányszor kiszökött az utcára. Jelenleg a kerítésünk olyan, amilyen (mindenesetre hálásak vagyunk érte, hogy egyáltalán van), felfedező lánykánk pedig többször megtalálta a kijutási lehetőségeket. Pár eset után megtanulta, hogy nem szabad meglógni, mindenesetre nagyobb aggodalomra azért nincs ok, mivel a város szélén lakunk egy kis utca végében, ahol durván 15 percenként megy el egy autó a szomszéd házakba, -ból. Azaz nem egy Budapest… ezért is hálásak vagyunk. Persze a lehetőségekhez képest azért igyekszünk elzárni a kis szökevény útját, hogy ne legyen nagy a kísértés…

A szobatisztaság alakulóban van, amolyan hullámzó. Többnyire sikerül célzottan helyére küldeni a dolgokat, de vannak napok, amikor mintha csak azért sem sikerülne eljutni a vécéig… mintha nem akarná, vagy félne, de jellemzően képes lenne helyére tenni a dolgokat. Mindenesetre a sajtos újságot meg kell említeni. Az egyik áruház akciós újságja tele van sajtfélékkel, ezt rendszeresítettük számára, és ezzel lehet becsalogatni és benn tartani a vécében a hölgyikét. Néha természetesen ellenkezik, de aztán megnyugszik, és üldögélve hosszan elnézegeti a sajtokat… mára a sajtos újság szinte egy fogalom… egyszer nem találta a megszokott helyén, természetesen szóvá is tette.

Nagyon szereti az együtt tevékenykedést, és szívesen segít mindenben: legyen akár kerti munka, mint pl. cserépgyűjtés, gazok és fadarabok összeszedése, vagy konyhai, mint pl. mosogatásban, teregetésben, terítésben segédkezés. Szeret a közelünkben lenni, és könnyen bevonható bármibe, amit aztán általában lelkesen végez. Engem is rendszeresen elkísér, miközben a törmeléket hordom talicskával, aztán persze visszafelé őt kell tolnom benne…

Változatlanul szeret kézben, ölben lenni, és sokszor jön bújni és szeretetét közölni velünk, suttogni nekünk… nekem pedig rendszeresen szól, ha már ideje lenne borotválkoznom („apa, leszeded a szőrt?”). Biztos nem annyira jó így puszit adnia, vagy csak egyszerűen szereti, ha rendjén vannak a dolgok…

Alváshoz többnyire igényli, hogy egy kicsit kézben legyen. El tudna egyedül is aludni, de egy kicsit meg is szokta, meg nem is annyira erősen ragaszkodik hozzá, hogy túlzásokba essünk; könnyen elfogadja, ha egyedül kell elaludnia, sőt sokszor ő kéri, hogy tegyük az ágyába. Reggel természetesen korán (és tulajdonképpen elsőként) kel, általában felmászik hozzánk, és még egy fél órát alszik a társaságunkban (mi meg csak próbálunk, mert az állandó jellegű forgolódása miatt nehéz vele együtt aludni…). Nemrég kora reggel kellett utaznunk, így a visszaalvást már nem tudta ágyban megvalósítani, hát megoldotta a buszon…

Nagyon sokszor elvan egyedül: fogja magát, levesz egy könyvet a polcról, és hosszasan nézegeti. Vagy kinn a kertben elüldögél, és különféle étkeket főz homokból, gilisztából, csigából, levelekből, majd rendszeresen felkeres minket egy-egy kóstolás erejéig. Utána pedig folytatja a kotyvasztást a legkülönfélébb talált dolgokból, és nagyon sokáig eljátszik egyedül. Andris néha próbálja kizökkenteni kis világából, de alapvetően nagyon jól el tud lenni egymagában.

Kezdenek szépen kijönni a zöldségek a földből. A hagymát valamelyik nap szépen ritkította, aztán mutattam neki, hogy meg is lehet enni. Másnap stílusosan azzal főzött… az elvadult rózsákat továbbra is lelkesen szelektálja. Egyik nap látom, hogy nincs sehol a gyermek, mellé nagy a csönd. Mivel tanulékony, nem gondoltam rá, hogy megint meglépett, mert csak kb. háromszor fordult ez elő, és láthatólag megértette, hogy nem szabad meglógni. Végül a kerítés mellett találtam rá, amint nagy magányban és csendben a rózsa szirmait tépkedte… remélhetőleg azért előbb-utóbb barátságot fog kötni a növényvilággal is.