Egyre nagyobb ez a kis lurkó. Nemsokára már négy éves lesz, és ez olyan furcsa… nem ma volt, mikor megszületett, de hogy már közelít a 4 életévhez, és már ennyi ideje köztünk él, szinte hihetetlen. Érdekes látni őt napról napra, hogyan fejlődik, alakul a személyisége, és melyik cselekedetünk, mondatunk milyen hatással van rá, mikor halljuk vissza egy-egy szavunkat, mondatunkat valamilyen élethelyzetben…

Andrásunk kissé álmodozó, tétovázó, elkalandozó. Ha kedve tartja vagy kellően motivált, gyorsan elvégzi a feladatát, de alapvetően sokfelé figyel, nézelődik, gondolatban teljesen máshol jár. Változó kedvvel végzi el a kötelezőket… emiatt vannak kisebb-nagyobb küzdelmeink vele, de feltehetően ez is majd változni fog idővel.

Nagyon szeret ajándékozni, és ez egyre erőteljesebben megmutatkozik kis életében. Mindig összeszed valamit innen-onnan, amit nagy szeretettel ad tovább… vadvirágokat (némelyiket már meg is nevezi) anyának, csigákat Lucának, botokat, mindenféle fadarabokat pedig nekem, hogy jó lesz majd a tűzre. Bertinek való dolgokat nehéz találni, eleve ugye, hogy a földről Berce főleg nem részesülhet semmiben…

Egy szem öccsével egyébként nagyon jó a kapcsolata; szívesen foglalkozik, játszik vele, vigasztalja, ha szükséges, játékokat ad neki, együtt kúszik vele, kacarásznak-nevetgélnek együtt. Lucát sajnos jellemzően leuralja, parancsolgat neki, néha oda-odacsap, de remélhetően ez is majd változni fog. Tény, hogy egyre többször tudnak sok ideig együtt játszani…

A hisztik továbbra is kitartóan részesei életünknek. Fő előadója Andris (bár Luc is elég szépen tud alakítani), aki a büntetés tudatában is ellenkezik, dacol, és rettentő nehezen engedelmeskedik. Különösen más felnőtteknek. Úgyhogy ezt nagyon-nagyon gyakorolnunk kell vele, de úgy hiszem, senkinek sem úgy született gyerkőce, hogy mindig mindenben azonnal szót fogadott… sok munka van ilyen téren mindenhol.

Andrisunk egyébiránt módfelett kreatív. Játékok elpakolásakor levette a zokniját, felhúzta a kezére, hogy az kesztyű, és így már sokkal érdekesebb volt a pakolás…

Nagyon szeret feladatokat megoldani, sőt egyenesen igényli. Több oldalon keresztül csinálja folyamatosan anya írott-rajzolt feladatait… valamelyik nap elmélyülten, odafigyelve és kitartóan festett temperával egy gyönyörű napraforgót.

Alapvetően nagyon szereti a meséket, de a félelmetes vagy rossz részeket nem „kéri”: pl. mikor a víz tündére a vízbe húzza a molnár fiát… a 101 kiskutyát jó ötletnek tartottuk megnézni vele, de hiába mondtuk el előre, hogy nem lesz bajuk a kiskutyáknak, csak nem volt hajlandó végignézni, és szinte könyörgött, hogy kapcsoljuk ki. Így továbbra is marad a Kisvakond-készlet és Szilaj a kínálati oldalon… persze azért ügyelünk arra, hogy ne üljenek túl sokat a tévé/számítógép előtt, nem szeretnénk (korán) rászoktatni őket. A mesekönyvek tökéletesen beváltak, vagy anya ilyen-olyan meséi… egyébiránt nehéz neki mesélni, mert állandó jelleggel belekérdez, összefüggéseket és ismeretlen kifejezéseket kutat...

„Anya, megint bejött egy boszorkány!” – mondta a népmesékből ismerve, mikor berepült egy boszorkánylepke a nyitott ablakon. Ezt megelőzően pedig azt mondta: „Luca, ne totojázz!” – Este lefekvésnél, hogy lekapcsolhassuk a villanyt, és kinyithassuk az ablakot végre…

Nagyon szeret bújni, ölelgetni, és mondani, hogy „szeretlek!”. Amikor beszélünk, érdeklődve hallgatózik, figyel, és bele-belekérdez a beszélgetésbe… tényleg fantasztikus látni, hogyan csodálkozik rá a világra, tud meg egyre többet, és nyílik ki az értelme.