Újabb hónap Andris életében-és a miénkben is…

Kedves elsőszülöttünk tovább dacol a dackorszakkal, ezzel együtt velünk is. Vannak komoly összetűzéseink, de azért időnként meglepően jól reagálja le a rendreutasítást, ami nélkül nem élet az élet… az azonban biztos, hogy eléggé benne van ebben a korszakban, és nem látni előre a végét, így néha egy kicsit talán elkedvtelenedünk, hogy vajon mikor lesz már igazán engedelmes, szófogadó ez a lurkó. Sokszor mintha nem hallaná, vagy nem akarná meghallani, amit kérünk, így mostanában az engedelmességre nevelés van terítéken nála. „Gyermekek, engedelmeskedjetek szüleiteknek az Úrban, mert ez a helyes!” - tanítjuk, és tanuljuk mi magunk is, hiszen mi vajon mindig engedelmesek vagyunk, és követjük Istent, az Ő akaratát? Mert akárhogyan is tagadnánk esetleg, az tény, hogy amilyenek vagyunk mi szülők, olyanok lesznek a gyermekeink is-ezért is fontos, és különösen felelősségünk, mit és hogyan teszünk az életben, főleg a gyerekeink előtt. Szóval Andris most engedelmességet tanul, mi pedig Istenhez való ragaszkodást és felelősségteljes, példamutató életet gyerkőcünk által (is)…

Fiatalemberkénk többszöri félig-meddig sikertelen próbálkozás után már vígan száguldozik rövidebb távokra a pótkerekes biciklijével. Mindenképpen örülünk neki, mert előbb-utóbb a haladási sebessége is növekszik majd (hamarabb odaérünk vasárnaponként a templomba), és a motorját is nemsokára elfelejti-nem nagyon szeretjük a motort, mert annak alapzajától még inkább nem hall meg minket, hiába kiabálunk utána, ha jön egy autó vagy egy bicikli. Mondjuk jó a szeme, általában előre néz, meg persze időnként ránk is, hogy hol tartunk mögötte, így többnyire messziről észreveszi, ha valami közeledik. Az útkereszteződések még kritikus pontok, de ezek közelében vagy meg kell állnia, vagy alapból se megy túl messzire tőlünk. Összegezve tehát intenzíven haladgat a biciklizéssel, anya szerint le is vehetnénk a pótkerekeket (vagy két hónapig pont a pótkerekek miatt nem működött a kétkerekű, így most, hogy végre jók, lehet nem piszkálnám őket…

Valamelyik este elmentünk sétálni a környező utcákba. Vittem egy jó nagy krétát, hogy rajzolgassunk közben, aztán ahogy azt sejteni lehetett, a vége felé már sétálás helyett rajzszakkör volt, amit műveltünk: kb. két méterenként kellett egy-egy Andrist és egy-egy Lucát a betonon fekve körberajzolni. Nagyon élvezték a műsort, közben pedig megtanultak várni, míg sorra kerülnek, illetve rajzolás közben mozdulatlanul feküdni… minden apró dolog jó lehet valamire…

Andrisunk folyamatos jelleggel szed ezt-azt a földről, amerre csak haladunk. Csiga, gesztenye, gubacsgyűjtés otthoni használatra (jó kis leveseket szokott főzni belőlük), mindenféle vadvirág elsősorban anya számára. Én általában mindenféle rozsdás szöget kapok tőle (talán vashiányos lennék?), amiket a kukába szoktam továbbküldeni, lévén a szög nem játék… sajnos a kertünkbe jutott belőle bőven a korábbi építkezés és ki tudja mik kapcsán, csodálkozom is rajta időnként, hogy még nem léptek bele egybe sem. Kisebbfajta isteni csoda ez is…

Valamelyik nap néhány komolyabb szót tanultunk. Már régen túl vagyunk a Markotabödögén, most a családtagokra gondolva megtanultuk a kvantumfizika, mikrobiológia és pszichológia szavakat. Ez azért is érdekes, mert félig-meddig ugyan titkolva, de azért büszkék vagyunk arra, hogy Andris nagyon szépen és választékosan beszél… persze ezeket a szavakat feltehetően nem mostanában fogja alkalmazni (vagy legalábbis nem kerül megfelelő környezetbe hozzá), mindenesetre tény, hogy jól ki tudja fejezni magát.

Andris mostanában amolyan igazi gyerek. Mindent többször megkérdez, mindent megfog, rángat, átpakol, mindent felfedez (padlástól tetőig… egy vendégségben), mindent összeszed, és mindig megjelenik, ha valahol valami történik, legyen az akár csak egy szerelés/javítás, vagy egy kisebb-nagyobb házi vagy kerti munka. Akárhol van is, hamar feltalálja magát, és egy drótdarabbal is sokáig el tud játszani-a szögeket általában valamelyik alkalmi főzőedényében találom meg szögleves címszóval, ha előzőleg nem hozta oda hozzám őket kidobásra.

Lucával nagyon jól eljátszanak időnként (túlzás lenne azt írni, hogy mindig…). Nemrég hoztam nekik két kisautót, akkor az volt a sláger, mentek mindenfelé a kis autóikkal a lakásban „árkon-bokron át”. A kockázás mostanában annyira nem menő, illetve csak rövid ideig, de a főzés, bütykölés a kerti kuckóban (két raklap összeszögelve felül néhány deszkával) nagyon megy. A hintázást többnyíre akkor igényli fiunk, ha az egyikben Berce, a másikban Luci van, több hinta pedig nincs… azért anya megoldotta, és előkerül a háromperces homokóra, amikor Luc és Andris váltják egymást az egyik szerkezetben.

Képekkel sajnos most nem nagyon tudunk szolgálni...