Volt egy kicsit rossz álmom: azt álmodtam, hogy még valamelyik tantárgyból nem vizsgáztam le… ezért, és mert még nem jutottam el idáig, most megírom utolsó, júniusi vizsgám történetét.

Előzőleg májusban már volt egy sikertelen próbálkozásom (erről írtam már korábban), így már könnyebb volt tanulni, mert az ismétlés mindig egyszerűbb, mint új dolgokat megrágni. Érdekes volt, mert (mivel ez logikára épülő tantárgy) minél többet foglalkoztam az anyaggal (amit persze azért igyekeztem nem túlzásba vinni), annál több mindent megértettem, és jó volt úgy elmenni, hogy nem csak tudom, hanem értem is, amit kellett, legalábbis egy részét. Maga a vizsga egyébként nem volt különösebben érdekfeszítő, az előzményei azonban sokkal inkább… jellemzően ezért marad emlékezetes.

A kötelező megjelenés előtt már egy héttel elkezdődtek az izgalmak, mivel a Duna áradása erősen befolyásolta lejutási esélyeimet Óvárra: órás késések jellemezték a vonatközlekedést a fél vasúti pálya lezárása miatt, amit a magas vízállás tett szükségessé. Tervben volt, és néhány napig dédelgettük is magunkban, hogy lemegyünk a Balatonra, és onnan megyek vizsgázni, de mivel Balatonfüreden 0, Győrben pedig várhatóan 3 perc lett volna átszállásra, így hamar elbukott az ötlet, maradt hát Budapest, mint az indulás városa. A Keletiből indult volna egy nemzetközi gyors, később egy hiper-szuper Railjet, de mivel Tatabánya – (Komárom - ) Győr között pótlóbuszok jártak, sejtettem, hogy a vonat menetidejét nem fogja tartani a pótlóbusz, és Győrben lekésem a vonatomat. Így hát irány a Déli pályaudvar és az 5:20-as személyvonat…

Almásfüzitő előttig nem volt gond, vígan faltam a tételeimet. Tatabányán ugyan gondolkodtam, hogy felszálljak-e a pótlóbuszra (gyorsvonatokat Tatabánya-Győr, személyvonatokat Almásfüzitő-Komárom között pótoltak), de nem volt kedvem 40 percet várni, meg bíztam benne, hogy így hamarabb odaérek Győrbe, és komoly esélyem van elérni az óvári vonatot. Almásfüzitőn viszont a kétvagonnyi embert megpróbálták egy darab 50fős autóbuszba bezsúfolni… közben hallani lehetett, hogy csak ez az egy busz van, nem jön másik. Így részese lettem negyed órára a tömegnek, míg átértünk Komáromba. Indulás előtt azért megnéztem, durván 15 ember nem fért fel a buszra.

Komáromban felnyargaltam a vonatra, és nagy békességben tanultam tovább. Gondoltam egy kicsit késünk, míg visszafordul a busz az ottmaradt emberekért, bár nem tartottam valószínűnek, hogy 15 embert meg fog várni a vonat… mikor már vagy fél órája álltunk egy helyben, és egyre komolyabban csökkent annak az esélye, hogy elérem az óvári vonatot, kiderült, hogy a lemaradt emberek között ott van a mozdonyvezetőnk és a jegyvizsgálónk is…  ekkor már egy kicsit izgultam. Közben azt is megtudtam, hogy a Keletiből induló nemzetközi vonat nem jár az árvízhelyzet miatt… jó, hogy a Déliből indultam kapásból.

Ülök hát Komáromban a vonaton, mert hát mást nem tudok úgysem csinálni, az idő egyre csak fogy, végül megérkezik a személyzet, 40 perc késéssel elindulunk. Ez arra jó, hogy Győrben ne várjon meg a csatlakozás, mert alapesetben 26 percem lett volna erre… a következő óvári vonat egy óra múlva indul, busz éppen nincs, így komoly az esély, hogy a korai kelés és indulás ellenére csak sikerül elkésni a vizsgáról. Valamiben azért még reménykedtem, így megkérdeztem a jegyvizsgálót, meg fog-e várni minket az óvári személy? Azt mondta, utánajár és visszajön, de hozzáteszi, rajtam kívül csak egyvalaki kérdezett rá erre, és két emberért nem biztos, hogy megváratják a másik vonatot… ez volt az a pont, amikor már nagyon-nagyon ideges lettem. Végül Győrig maradt az izgulás, az úriember nem jött vissza jelezni, hogy mi lesz a sorsom.

Győrben leszállás után nagy rohanás: fogalmam se volt, hol kellene lennie a vonatnak, ha egyáltalán megvárt, mindenesetre láttam egy Railjetet, ami nem úgy nézett ki, mintha épp el akarna indulni, így megkerestem (s végül meg is találtam) a vonatomat. Rajta ülve néztem, hogy csak elindult az a Railjet… és itt derült ki, hogy ezt értem volna el, ha Tatabányán szállok át pótlóbuszra, ugyanakkor ez csak a nemzetközi vonathoz csatlakozás. Ha a Keletiből a Railjettel jövök, egy órával később vagyok itt, és lekésem a vizsgát… no, pár perc múlva személyvonatom is elindult, így a menetrendhez képest 10 perc késéssel, de a vizsgához mérve kényelmes időben megérkeztem Óvárra. Így a sok izgalmat a hátam mögött összegezve jó vonatot választottam, megérte korán kelni…

A vizsga nem volt annyira emlékezetes, mindössze annyi, hogy mikor kijöttem, már mondták, hogy nagyon jó lett az elméletem, nem kell izgulnom. Addigra már amúgy sem maradt bennem, reggel mind elfogyott… végül négyest kaptam, ami mindenképpen meglepett, de nem panaszkodtam érte. Könnyű feladatok is voltak, így főleg tudom, hogy mennyire nem az én érdemem… Istené a dicsőség!

Hazafelé ráérősen-fáradtan vergődtem el Győrig, onnan pótlóbusz Tatabányára, majd – mivel az árvíz miatt rendes díjszabású vonatként közlekedtek – felszálltam egy Railjetre, ami előreláthatóan legalább két óra múlva indul csak el. Volt ott személyvonat is, gyorsvonat is, de úgy voltam vele, hogy nem is sietek sehova, meg ha nem kerül plusz pénzbe, hát kihasználom, így szép kényelmesen értem vissza a fővárosba.

Miután sikerült ez a vizsga is, nincs több tantárgyi követelmény. A diplomától már csak egy szakdolgozat, a védés és egy nyelvvizsga választ el… örülök, hogy 8 tanév után idáig eljutottam, hálás vagyok érte Istennek! Meg természetesen ezért a napért is, hogy ilyen közlekedési helyzet, ennyi izgalom mellett csak eljutottam a vizsgára, és szépen is sikerült…