Az önkéntességről

Miért jó önkéntesnek lenni, önkéntes munkában részt venni, Jó-e ez egyáltalán?

Amikor még javában kerestem a helyem a nagyvilágban és a szolgálatomat Isten felé, akadt egy lehetőség, hogy egy vidéki településen ötnapos önkéntes táborban lehet részt venni. Nem sokat gondolkodtam rajta, mert tipikusan kereső ember vagyok, és már akkor is megfogalmazódott bennem a segítő szándék - valami értelmesebb módon, azaz nem irodában, számítógép előtt ülve, hanem valóságosan, kinn a szabadban, a terepen, kétkezi munkával. Az más kérdés, hogy nem elégített ki az ott félkötelezően elvégzendő feladat mennyisége és minősége, ugyanakkor megerősített abban, hogy jó úton járok, jó irányban keresgélek...

Ekkoriban voltak azok a kellemes időszakok is, amikor Anna munkahelyére utaztam le, és több napokat töltöttem el ott meszeléssel, gletteléssel, kaszálással és mindenféle hasznosnak tűnő tevékenységgel. Jól éreztem magam, mert hasznosnak tartottam a semmiért cserébe tevékenykedni, és ezzel is kiteljesedhetett bennem, hogy ilyesmire is igényem, illetve adottságom van.

Sajnos belefutottam olyanba is, sőt ebben kellett élnem hónapokig, hogy az önkéntesség munkáltatói elvárás volt, amikor pedig elkezdtem meghúzni a határaimat, és kicsit komolyabban megvizsgálni, mi is az az önkéntesség, meddig mehet el az ember, és mit is jelent ez pontosan, a rövidebbet húztam. Ez nagyon lehúzott és visszatartott évekig attól, hogy komolyabban részt vállaljak bármiféle ingyenmunkában, aktívabban segítsek bárkinek is - igaz, nem is kerestem erre a lehetőséget, és engem sem kerestek.

Nemrég ismét lehetőségem volt - úgymond - kipróbálni magam ilyen téren, egy ismerős családhoz kellett a segítség. És azt hiszem, felejthetetlen az az érzés, amikor mindenedet oda tudod adni másokért: a szereteted, türelmed, kitartásod, legjobb tudásod, az idődet, és mindez szívből jön... s nem vársz érte semmit. Se fizetséget, se ellátást, semmit. Csak teszed amit kell, mert Isten erre indít; mert le mersz mondani a saját dolgaidról mások javára... és nem az a fontos, hogy Neked mennyi tennivalód van, hanem hogy mit tudsz tenni másokért. Nem a haverok, a szórakozás a fontosabb, hanem hogy tegyél valami igazán hasznosat... ez az igazán emberi és nemes. Amikor félre tudjuk tenni magunkat, a dolgainkat másokért...

Ez egy kicsit helyretett, hogy tudtam az időmből, energiámból szánni másokra, meghallhattam, megérthettem Isten akaratát, és cselekedhettem... nincs annál jobb, amikor biztos vagy benne, hogy azt teszed, amit kell... és azért, Akiért...! Istenért...