Lurkóink jelentkeznek...

Andris

Legnagyobbunk az utóbbi időben hihetetlenül érdeklődő lett: mindent megfigyel, mindent megkérdez, aztán hosszasan elgondolkodik a dolgokon – majd a legváratlanabb helyzetekben előjön belőle a megjegyzés, az újabb kérdés, a korábban hallott válasz. Nem egyszer a kinti játékba belevegyül egy korábbi témakör is, mi pedig csak nézünk, honnan pattant ki belőle éppen abban a pillanatban… nagyon ragaszkodó lett, szinte mindig a nyomomban van; néz, kérdez és megjegyez, nekem pedig egy kicsit nehéz dolgozni és közben rá is figyelni egyszerre…

Valamelyik nap az esti séta alkalmával valahol folyamatosan szólt a riasztó, és Andris komoly érdeklődést mutatott a dolog iránt. Miért szól, hol szól, miért van riasztó, máshol is van-e, ha nincs, akkor miért nincs, stb. Elmondtam neki, hogy a dolgozóban is van riasztó, és sokszor azért szólal meg, mert egy egér benn van az épületben, így feltételeztem, hogy most a közeli gabonaraktárban szólalt meg, és egy egér vagy egy patkány miatt. Miért ment be az egér/patkány, mi az a patkány, miért mozog, most miért hallgatott el a riasztó, stb… és azóta fél a raktártól, amit hiába magyaráztam el neki, hogy egy épület, amiben tárolni szoktak dolgokat, ő kitartóan fél a raktártól – bár mindig hozzáteszi, hogy nem tudja, mi az a raktár (mert eddig még mindig csak sötétben sétáltunk el mellette, és egy kicsit beljebb van egy telken, így nem világítja meg az utcai lámpa).  

Mostanában nagyon szeret vonatozni. De nem úgy igazából, illetve de, szeret utazni, és általában vonattal megyünk mindenfelé, de mostanság ezt játssza sokszor. Leszedi az összes játékos rekeszt a polcról (hugica aktívan segít neki), egy kupacba kiönt minden játékot, az üres rekeszeket egymás mögé rakja, és akkor készen van a vonat, ő pedig beül valamelyik rekeszbe. Az ezzel járó nagy rendetlenséget látva ez a hónap végére annyiban módosult, hogy nem önti ki a játékokat, de ettől még sorba kapcsolja a rekeszeket…

Emellett hajózni is szokott. Van néhány üres konyhaszekrény-darabunk, amikbe bele lehet mászni: két kicsi és egy nagy. Utóbbi akkora, hogy egyszerre mind a három lurkó belefér, s egy darabig vígan elüldögélnek benne együtt is, külön is… hordják – viszik a mindenféle játékot, így változatos a tartalma, s így izgalmasabb a hajózás.

Valamiért a biciklit még nem szerette meg. Általában gyalog megyünk, de most, hogy egy kicsit szárazabb idő volt, előkerültek a járgányok. Noszogattam, hogy ideje biciklizni, tanuljon meg közlekedni vele, mert akkor el tudunk együtt menni ide-oda a városba… de Luca motorja szimpatikusabb számára, holott kicsi az már neki. Ellenben Luca beletörődik, sőt talán örül is ennek, mert akkor bátyja motorjával mehet, ami viszont neki megfelelőbb, mint a sajátja…

A jó időt, a tavasz közeledtét az is jelzi (jelezheti), hogy újra elkezdett az udvaron főzni mindenfélét, és boldogan rohangál vele, kóstoló személyt keresve. Többnyire inkább süt, mert sütiket készít, de valamelyik nap mindenféle ismert egzotikus állatból készített valami nagyon furcsa egyveleget – ilyen helyzetekben jön vissza korábban szerzett ismerete…

„Piss! Belepislogtál!” – és rettentő boldogan elszalad.  Mindenféle kezébe eső játékot kinevez fényképezőgépnek, a semmiből az ember elé ugrik, és az előbbi felkiáltással tovább száguld. Sokszor fényképezzük őket, hogy szemléltessük életüket szülőknek, nagyszülőknek, barátoknak, ismerősöknek, és időnként megmutatjuk gyermekeinknek a képeket, és megtárgyaljuk, melyik miért (nem) jó. És főleg mikor közös fotót szeretnénk róluk, valamelyikük éppen pislog – innen eredeztethető ez a játék….

Luca

Jelenlegi egyszem lányunk továbbra sem hajlandó imádkozni velünk, ellenben énekelni annál inkább. Meglepődünk, milyen hosszú énekeket elő tud már adni egyedül… legutóbb a „Jöjj népek Megváltója” hangzott el tőle, ami ugyan karácsonyi, de tulajdonképpen neki teljesen mindegy, mit dalolászik. Az elmúlt héten, amolyan kitörés gyanánt a sok anya-féle zene hallgatásából, Ákost hallgattam, lányunk jelenlétében először… és pár óra múlva már visszahallottam az egyik szám refrénjét tőle. Nagyon figyelmes, még akkor is, amikor el van foglalva valamivel, és látszólag kizárja a környezete történéseit.

Ma hogy, hogy nem, amikor jöttünk vissza a boltból, kitalálta, hogy elbújik mögém minden autó és bicikli elől. Nem hiszem, hogy félelemből, sokkal inkább játékból, bár nekem ezt nehéz megérteni, hogy mi a játék ebben… mindenesetre szembejövő ismerőseink nagyon meglepődve néztek ránk, hogy lányunk mit csinál és miért bújik el. Az azért természetes, hogy ilyen módon jóval lassabban haladtunk hazafelé, mint egyébként…

„Nem foglalkozom Andrissal!” – mondogatja kicsit dacosan, amikor inkább egyedül szeretne játszani, és nemet mond bátyja hívó szavának. Szeret együtt játszani a testvéreivel, ugyanakkor időnként jól érzi magát egyedül is… és képes sokszor órákig eljátszani magában, hiába jön Andris újra és újra, s próbálja egy kis közösségi játszadozásra invitálni. Ezen felül sokszor mondja, hogy nem foglalkozik ezzel vagy azzal, és ezzel szépen kifejezi, hogy valami éppen nem érdekli.

Időnként meglep bennünket, amikor nem kér csokit, nem eszi meg a joghurtját, és nem is annyira édesszájú, amint az egy kisgyerkőctől elvárható. Egy igazi egyéniség, aki ha valamit nem akar, akkor nem eszi meg és kész… tud nemet mondani a finom falatokra is, ha éppen olyanja van. Nem egyszer én eszem meg a joghurtját, mert nem eszi meg a kis pohárnyi adag felét sem, a többit pedig egyszerűen nem kéri… akkor sem, ha elrakjuk neki későbbre, pedig ez is egy választható opció. Sokszor a süteményt is szétnyomkodja ahelyett, hogy megenné, bár ez néhány esetben annak köszönhető, hogy már jól van lakva – de ennek ellenére sem tömi magába feleslegesen.

„Leettem és olyan lett, nem látszik, kész”. Ezzel a mondattal részéről el volt intézve a dolog, hogy az új sarokülőre pottyant ebédjének valamelyik alkotóeleme. És tényleg igaza van, ha nem látszik, hát nem látszik… nem csinált ügyet belőle. Meg legalább korrekten bevallotta, hogy mi történt…

Mostanában anya (és Bernát) nélkül, a nagyokkal járunk tejért, alkalmanként háromnegyed órányi esti sétát jelent ez. Útközben át kell mennünk a vasúti síneken, és mindig szólok előre a lurkóknak, hogy nézzenek körbe, jön-e a vonat… lányunk kényelmesen, rendszerint pont a sínen áll meg körbenézni… remélem azért idővel hamarabb, még a sínek előtt fogja ezt megtenni.

Lányunk nagyon sok esetben bátran beleveti magát a sötétségbe: akár az esti séták alkalmával azon a részen, ahol nincs közvilágítás, akár a sötét fürdőszobába lép be bátran – annak ellenére, hogy nemrég még állandóan félt a sötétben, és sok ideig tartott, mire sikerült megnyugtatnunk. Persze kivételek mindig adódnak (főleg a fürdőszobával kapcsolatban), mindenesetre látványos ez a fordulat nála. Sokszor akkor is bátran nekivág a sötétségnek, amikor Andris inkább a közelemben marad…

Bernát

Talán ez az utolsó bejegyzés, amikor ő még mint legkisebb szerepel a beszámolókban… szóval legkisebbünk mostanában már néha-néha átalussza az éjszakát, de jellemzően fel-felsír még éjszakánként, délutánonként pedig egy ideig nagyon rossz hangulatban ébredt. A kedvenc, amikor reggel szép csendben, jókedvűen ébred: első hangja a „ty!”, miközben éppen mutat valamire… emellett a „ká!” jelent mindenféle madarat, ennél többet egyelőre nem nagyon mond. A „ty!” kifejez mindent, ami érdekli, amit kérdez, amit lát, a „ká!” pedig a kacsát, madarat, verebet, galambot és mindenféle egyéb szárnyast.

Nagyon szeret könyveket nézegetni, és folyamatosan kérdezi a maga módján, hogy éppen mi látható a képen. A legszebb az egészben, hogy első hallás után mikor kérdezzük tőle, hogy melyik pl. a zsiráf, gondolkodás nélkül pontosan megmutatja… ha én is ilyen friss lennék még, lenne már vagy három nyelvvizsgám és öt diplomám…

Ma majdnem fél órát eljátszott anyával egyetlen lego-figurával: szétszedték, összerakták, és nagyon pontosan megnézett mindent, mi hogyan is van, hova való, mire jó. Alapból nagyon jól elvan a legapróbb dolgokkal hosszú ideig, jól le tudja kötni magát a legkisebb és legegyszerűbb játékokkal is.

Elmúltak a havas, jeges napok, amikor kétségbeesve sírt mindenért: hogy havas lett a keze, a lába, a cipője, hogy a hó hideg, a jég pedig csúszik… kíváncsian vártuk, mit fog szólni a nagy sárhoz, és ugyanúgy 10 perc után bemenekül-e a házba, de azt vettük észre, hogy nagyon jól érzi magát ilyen körülmények között. Persze időnként elcsúszik, ilyenkor nem feltétlenül boldog, összességében azonban nagyon jól elvan a nagy sártenger ellenére. Ráérzett a vízzel és homokkal játszás ízére, így most már háromból három gyermekünk jön be sárosan ebédelni… Bernát kezében általában ottfelejtődik a legutóbbi kinti játék, és nem mindig érti, hogy nem hozhatja be a sáros lapátot, a vödröt vagy éppen valamelyik legújabb szerzeményét, csigát, botot és egyebeket. Valamilyen okból kifolyólag mindig fadarabokkal, botokkal mászkál a kertben…

Egyik nap talált néhány üres csigaházat, és rettentően boldog lett tőlük. Aztán – ahogyan valószínűleg Andristól látta – jól elkezdte széttaposni őket… nem tudom, a gilisztatépésre megtanították-e már a testvérek, de feltehetően az lesz a következő, állatvilág ellen elkövetett merénylete.                              

Délután még mindig együtt alszunk. Magamra veszem, és rajtam fekve alszik el, majd hozzávetőlegesen egy óra múlva elkezd fészkelődni, addigra leszek kényelmetlen neki. Akkor leteszem magam mellé, és alszik tovább… este viszont már a saját ágyában, anya kis segítségével alszik el: bemászik, lefekszik, és szép csendben elalszik. Nem nagyon akartuk ezt megbolygatni így szülés előtt, de valahogyan így alakult… és talán ma volt először, hogy egyedül mászott ki reggel, mert eddig mindig beakadt a válla. Kiszedtük az egyik rácsot, hogy tudjon ki – be közlekedni (ezáltal a nagyok a nap egy részében Bernát ágyában játszanak), és ma sikerült kijönnie, így egy kedélyes „ty!” és mutogatás mellett ez is dobott a hangulatán… a miénken is. Mert mennyivel másabb egy jókedvűen ébredt Bernát egy sírós hangulatúnál…

Miközben a nagyok már nem annyira érdeklődőek a keddi kukásautó és a mindenféle traktorok iránt, Bernát szinte követeli, hogy rakjuk fel őt az ablakba, ha valami jármű megy el a házunk előtt. Nem akar lemaradni semmiről, mindent látni akar… és nagyon mérges lesz, ha nem tesszük fel az ablakba, és nem láthatja, hogy mi megy el éppen előttünk.

Zselyke

Második leánykánk egy hónap múlva már feltehetően kézzel fogható lesz. Most még csak rejtőzködik anya egyre gömbölyűbb pocakjában, de nemsokára eljön az idő… a sok, szinte állandó pocak-keményedés, anya napközben is állandósult pihenési igénye azt sejteti, hogy már nem kell túl sokat aludnunk…!