2014. november

Lurkóink elmúlt hónapjának történései...

Zselyke. Ez a kis tündér a továbbiakban is egy varázslatos tünemény a két darab fogával és a széles nagy mosolyával...! Néha persze kacag is, azzal is nagyon hatásos tud lenni... mostanában sok időt tölt el hordozóban üldögélve és nézelődve - sokszor az étkezőasztalra tesszük, onnan nagyon sok mindent lát, ami körbeveszi. Még az utcára is kilát az ablakokon, észreveszi a kiscicákat, amik nagyon szeretnek bemászkálni a kertünkbe... enni sokszor nem lehet mellette, mert szabályosan kinézi az ember szájából a falatot, tekintetével az élelmet tartalmazó kezet követi, és alaposan vizsgálja a végfelhasználás helyét és folyamatát. Sokszor persze csak nézelődő, de időnként egy kis keksz, alma vagy kenyérdarab jut neki is, amit boldogan elrágcsál, elreszelget ezzel a két hatalmas foggal. Kora estétől hajnalig is aktív életet él: sokszor keservesen felsír, rendszerint alkalmazza is a maximális hangerőt... kétszer sikerült elaltatnom a nappaliban felszerelt hintában, de kivenni már nem sikerült csendben. Érthető módon eléggé anyás, így igazából túl sokat nem tudok tenni vele annak érdekében, hogy megnyugodjon, és egy kicsit jobban érezze magát... persze azért amennyire lehetséges, próbálkozok (na és most, először sikerült kézbe véve visszaaltatni). A napokban másodszor is megjelent az arcán egy kisebbfajta szürke folt, az orvos 3 napot adott az eltűnésre, és ha marad, csak akkor vigyük hozzá a lánykát... és ismét elmúlt, úgyhogy fogalmunk sincs, mi lehet(ett) ez. Mindezektől függetlenül alapból egy boldog, kiegyensúlyozott baba, sok mosollyal, rengeteg szemkontaktussal (néha szabályosan kicsavarodik, hogy láthasson), akit próbálkozásként külön altatunk magunktól: a nappaliban a járókában (a babakocsi már kényelmetlennek tűnt számára). Még vizsgáljuk, van-e ennek bármiféle pozitív hozadéka, és jobban alszik-e ettől éjszakánként... mindenesetre reggel általában nem sírva ébred fel. Egyébként vígan és szomorúan egyaránt "dájdájdáj"-ozik...

Bernát. A hónap elején még nagy lelkesen örültünk minden kimondott szónak, illetve hogy ezt majd megjegyezzük, megírjuk, de mostanra már olyan szinten bővült a szókincse (azaz elkezdett elég rendesen beszélni), hogy már nem tartjuk számon minden szavát. Boldogan mond mindenfélét, a legújabb tanult szavait is hosszú percekig... reggel és este az ágyából anyázik, szinte minden nap erre ébredhetek, ugyanis nem viszi túlzásba az alvást: korábban kel, mint a nap... napközben pedig sokszor "Anya. Apa" van, minekutána néha tréfásan mondjuk vissza: "Andris, Luca, Bernát, Zselyke"... amolyan kis létszámellenőrzés lehet, hogy mindenki megvan, vagy talán éppen nem tudja eldönteni, kihez is kell igyekeznie valami fontosabb dolgával. Az elmúlt hónapban egyébként kissé érzékenyebb, emellett alapból csetlik-botlik, így elég sűrűn vadászik ránk eme nagy vadászterületen... erről pedig eszembe jut, hogy kicsit körülményesen ugyan, de fogtunk egy egeret a házban. Kikerült az udvarra egy nagy hordóba, aztán hordóstul elvittük az utca végére, és a szántóföld közepén elengedtük. Gyerekek persze utána, Andris véletlenül (?) rálépett egy kicsit, de aztán futott tovább... ez a történet ebéd előtt volt, és aznap egész esti alvásig Bernát az "egé" szót sűrűn mondogatta. És akkor megemlítem azt is, hogy a maga módján már sokszor el tudja mondani, mi történt vele... "anya... visz", azaz anya megmosta a mosdónál ebéd után... testvéreit már rendesen megnevezi, pedig Andris eleinte (nem is olyan régen) "S!" volt, Luca "Ta!", Zselyke "Cik!". Most már mindenki rendes nevén élhet általa... a délutáni alvás előkészületei ismét zömmel nálam zajlanak (sokat lehetek itthon), sokszor hozza nekem a párnáját, hogy na akkor alvás, de előfordul, hogy spontán megjelenik és ölelget. Mindezekkel együtt egy anyás kisgyermek, aki jellemzően nem hozzám szalad vigasztalódni (nyilván szerepem is van benne, de alapból is anyásnak tűnik a kissrác). 

Luca. Nagy énekes és nagy dumás leányzónk van mostanában. Nagyon szeret énekelni, persze szigorúan csak ha szívből jön... kérésre többnyire megmakacsolja magát, és nem hajlandó folytatni a nótázást. Spontán művész... ha nem énekel, akkor beszél. És rengeteg jó beszólása van, csak mindig elfelejtjük írni... ma: nézegette a karján néhány szőrpihéjét, erre kijelentette, ha felnő, olyan szőrös lesz, mint apa. Valamelyik nap azt mondta, nem jó a buli Andrissal, be szeretne jönni a kertből (Andrissal kissé nehéz mostanában együtt játszani). Ruhaválogatás közben (amit nagyon szeret egyébként, és kérés nélkül is szívesen tölt el időt a nagy halom ruhából névre szóló kupacok gyártásában): ez a zokni apáé, akit nagyon szeret... tény, hogy nagyon apás, ragaszkodó kislány, és mindennaposak az "apavegyélfel" kérések. Persze lehet, hogy csak a magasban levést szereti, vagy a liftezést, mert sűrűn felveszem, aztán arányosan sűrűn le is rakom... délután teljes mértékben nem hajlandó már aludni, este-éjjel viszont hagyományosan lerúgja magáról a takarót, leesik az ágyról, illetve keresztbe fekszik, hogy az egész lába kinn van. Nem győzzük takargatni (meg persze sokszor amint betakarjuk, a következő pillanatban kitakarózik). Ezzel együtt nagyon sokszor megjelenik éjszaka közepén a fejünknél, hogy velünk szeretne aludni, s amint befogadjuk és boldogan elalszik fél percen belül, mi nem tudunk aludni a rengeteg forgolódása miatt. Így hamarosan visszatelepítjük a helyére... telepítés, erről eszembe jut, hogy nagyon szereti magát az ölünkbe vagy a hasunkra telepíteni, igényli a közelségünket. És talán a babáéit is, ismét előkerült Tünde baba (talán február óta nem láttam) és társai. Ma fordítva vette fel a kabátját, hogy az újfent elől lévő kapucniba beleültethesse Tünde babát, és bemutathassa neki az egyre inkább kopárrá váló kertet... végül majdnem közös ebéd lett a dolog vége.

Andris. Luca megmondta, hogy "nem jó a buli", és elmenekült a bátyja elől - nagyfiunk pedig kicsit csodálkozott, hogy miről is van szó, pedig elmondtuk már neki, hogy a játék lényege nem a leuralás, az állandó parancsolgatás, hanem a közös játék. Nagyon sok konfliktus van ebből, hiába, úgy látszik, ő egy vezető alkat... általában velünk kell párbajoznia, mert mi próbáljuk korlátozni illetve rávezetni, hogy nem mindig az ő akarata kell, hogy teljesüljön, de időnként már a húga is kifejti ezzel kapcsolatos nemtetszését. Amikor pedig némi felvilágosítás / fellázadás után Andrisunk egyedül marad, hirtelen elkezd unatkozni... egyébként jó szándékú, egyre sűrűbben szeretne segíteni nekünk ebben - abban, Bernáttal is, Lucával is vígan eljátszik, sőt Zselykét is képes időnként boldogítani, megmosolyogtatni. Egyik nap pedig azt mondja, azt is tőlem tanulta, hogy szeplős... mondom Luca is, erre meglepődött, hogy nem csak a fiúk szeplősek? Kellően jó arc... a legózással nagyon sokáig el tud lenni, emellett szeret mindenfélét vagdalni, és ő van leginkább ráhangolódva jelenleg a karácsonyi ajándékkészítésre. Nagyon szeret anya feladványaival foglalkozni, egyre ügyesebb és kitartóbb. Persze időnként még továbbra is kell noszogatni, de egyre önállóbban tud dolgozni... a fontosabb betűket már megismeri: Andrisbetű, Lucabetű, Bernátbetű (következik majd a Zselykebetű...), és egészen 17-ig el tud már számolni. Mindeközben pedig már kompletten három csontfoga nőtt ki, miközben még alig múlt el öt éves... délutáni csendes pihenőkor bevackolja magát az ágyba, kinyitva felállítja a könyvét, csendesen fekve nézegeti, és el is alszik közben... nem szoktuk bánni, mert akármennyire nagy is, időnként nem árt neki sem egy kis délutáni szundi. Meg nekünk sem egy kis átmeneti csend a házban... :) Nem zajos egyébként, de tény, hogy egy kis csendes nyájunk van egy igen erős(hangú) vezetővel.