Jennifer Rees: Longfield réme (könyv)

Amikor azon kesergünk, milyen rossz nekünk, vagy hogy olyan az életünk, amilyen; amikor rágódunk, hogy a gyerekkorunk sokkal jobb és szebb is lehetett volna, normális körülményekkel, rendes környezetben, akkor nem szabad(na) elfelejtenünk, hogy biztosan vannak nálunk sokkal rosszabb helyzetben lévő, élő emberek, gyerekek... nekem is ez a gondolat, felfedezés segített túllépni a saját gondjaimon gyerekkoromban, és kezdtem el a pozitív dolgokat keresni inkább.
Ez a könyv egy hányattatott sorsú gyerekről szól, akit szülei ellöktek, kitaszítottak, ennek következtében pedig otthonba, majd nevelőszülőkhöz került. Az évek alatt az elkeseredettség, a düh, a magány és a gyűlölet lett rajta úrrá; ez töltötte be a mindennapjait, és egyre kezelhetetlenebbé vált. Végül az utolsó családban megtapasztalta a szeretetet, az elfogadást, végül pedig megismerte Jézust, és mellette döntött, Általa megváltozott az egész élete.

Valahogyan az én életem is ehhez hasonló. Nem teljesen normális családban nőttem fel, sok dolog, példa kimaradt az életemből, csakúgy, mint egy nyugodt, biztonságos otthon. Az állandó jellegű rettegés, félelem, nélkülözés kialakította nálam is a lázadást, a magányt, a menekülést és a gyűlöletet. Amikor viszont egy kicsit közelebb kerültem Istenhez, elkezdtem gondolkodni a létezésén, eszembe jutott, hogy biztosan vannak sokkal rosszabb helyzetben lévő gyerekek is a világon, és nekem relatíve milyen jó dolgom van hozzájuk képest. Megpróbáltam és megtanultam örülni annak, amim van, vagy amim épp nincs-viszonyítás kérdése, hogy a pohár félig üres vagy félig teli... s mikor Jézus megtalált, onnan kezdve gyökeresen megváltozott az életem, értelme lett, szépen alakultak a dolgok. 

Amikor azon tűnődünk, hogy de jó lenne Jézust megismerni, közelebb kerülni Hozzá, talán eszünkbe jut, hogy esélyünk sincs, hiszen olyan bűnösök vagyunk, hogy nem érdemlünk kegyelmet; Jézus nem is foglalkozna velünk, nem is bocsátana meg nekünk, annyira tele vagyunk bűnnel, mocsokkal. Én is éreztem ezt, hiszen nem voltam mintagyerek... és főhősünk is érezheti, hiszen sok verekedés, testi sértés, gyújtogatás van a rovásán. Mégis Jézus ugyanúgy elérhető számára, mint bárki másnak, és ugyanúgy megváltoztatja az ő életét, mint másét... 

Nem árulom el a legnagyobb csattanót, de mindenképpen érdemes elolvasnia ezt a könyvet annak, aki kíváncsi, Jézus hogyan (és miből) változtathat meg életeket.