Cirmoska

Két hete ilyenkor még arra vágyott, hogy december közepe óta nem látott hat kis dédunokáját ölelhesse, a fotelból nézegesse zajos nyüzsgésüket…Karácsony óta nem láttuk egymást… pedig olyan remek volt az a másfél nap, amit szüleimmel és Cirmoskával együtt tölthettünk nálunk decemberben! 84 évesen vállalta azt az autóval is jó esetben három és fél órás utat hozzánk, mert szeretett bennünket, szeretett velünk lenni… személyesen felköszöntött a szülinapomon, a gyerekeknek átnyújtotta az ajándékait és gyönyörködött örömükben… a hallókészüléktisztítással járó előzetes fáradalmak (hogy jól hallja a vékony dédunoka-hangocskákat), a kényelmetlen utazás, vendégágyon nálunk alvás a nappalinkban, mind megérte, hiszen hajnalban kócos-pizsamás gyerektársaság közepette kavargathatta szokásos reggeli italát boldog dédi-mosollyal az arcán…

 Mi is megajándékoztuk, mi mással, mint önmagunkkal: a gyerekek apró kis készítményeikkel, meg persze az elmaradhatatlan egy évet felölelő fotóválogatásunkkal, amit aztán minden nap megnézegetett, elővett, olykor ide-oda magával is vitt…

Csodálatos emlékek egy csodálatos dédivel…

…a kisebbek mostanság kezdtek csak jobban összebarátkozni vele… kedvence, a nagy barna szemű Bernát magától az ölébe ült, hosszan ölelte és azt mondta, nagyon szereti a Cirmoska-szagot…

Ő pedig örömmel olvasta fel nekik saját irományú meséjét este-milyen jó, hogy felvettük a hangját! Esténként sokszor ez a telefonra felvett mese altatta el a plafont bámuló, aludni még nem tudó egyik-másik csemetét…

Örömmel vártuk a karácsony utáni következő találkozást. Most mi utaztunk, rajtunk volt a sor. Egyelőre csak a szüleimhez, hat gyerekestül, tíz napra…

Majdcsak összejön egy Cirmoskázás is-reméltük. Hiszen mindig találkoztunk vele, amikor Budapest közelében jártunk. Hol mi utaztunk be hozzá, hol őt hozta ki apukám autóval, vagy maga buszozott ki, hogy láthassuk egymást.

Önálló és független szeretett lenni még ennyi idősen is.

„Jól vagyok, remekül érzem magam, nekiindulok”- gondolta két hete vasárnap reggel tízkor. Bepakolta a kis papucsát, néhány maradék szaloncukrot a gyerekeknek, és nekivágott a rózsadombi nagy lépcsőnek. Felérve szusszant egy aprócskát biztosan, hiszen azért bármilyen jó egészségnek örvend, az a sok lépcső azért megdolgoztatta…

… aztán át a zebrán a buszmegálló felé…

hozzánk indult…

…és megérkezett Sügérkéhez és az Úrhoz.

Előző nap még telefonáltunk… érződött, hogy magányos, kicsit el is van keseredve, nagyon vágyik már utánunk… próbáltam felvidítani, mindenféle mókásat meséltem a csemetékről…

Délután gyülekezetbe ment… akik látták, egy mosolygó, fehér hajú Palánta-nagyit láthattak. Nagyon szeretett hívő testvérek között lenni, együtt imádkozni, Igét hallgatni: „Ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert Te velem vagy”- épp erről volt szó aznap.

Készen állt, sokszor mondta nekem.

Hogy már úgy vágyik odaát lenni…! Szeret minket, de hát olyan nagyon, annyira kimondhatatlanul nagyon hiányzik a kedves Sügi!!! És már jobb lenne színről színre látni az Úr Jézust… megállni Előtte, meglátni arcát…

Teljesen megértettem, én is így lennék a helyében... leéltek egy életet együtt, megöregedtek együtt, ott lehetett mellette, mikor elköltözött, foghatta a kezét… és ő itt maradt másfél éve egyedül. Két gyerek, kilenc unoka, tizenkét dédunoka+érkezőben az ikrek az öcséméknél. Szerette a családját, kivirult, ha bármelyik kis apróságról csak hallott is valamit, hát ha még láthatta, megfoghatta őket!

Ám a hétköznapok magányosan teltek az emlékekkel telizsúfolt, fotókkal, Sügérke festményeivel borított falú aprócska budai lakásában. Sokat imádkozott, Bibliát olvasott, küzdött a megkeseredés ellen, aktívan részt vett sok dologban, nem zárkózott be… de szeretett volna már elköltözni.

Tudtam ezt. Éppen ezért volt kincs minden perc, amit vele tölthettünk…

Igen, mi vágynánk még többre… nekünk hiányzik… de ő már betelt az élettel… neki így jobb és majd találkozunk vele, ott, ahol nem lesz többé könny és fájdalom, ahol már nem kell imádkoznia, hiszen szemtől szembe beszélhet a Teremtővel.

Így kellett lennie. Nem szeretett volna senkinek a terhére lenni, és Isten megkímélte ettől. Nem szenvedett sokat, olyan súlyosak voltak a sérülései a gázolás során, hogy rövid időn belül elvérzett (vérhígítót szedett), az eszméletét is elveszítette hamar… nem kellett másokra szorulnia, éveken át leépülnie. Egyszerűen fogott egy „taxit” a Mennybe… morbid, tudom, de én így közelítem meg, hogy elütötték…

Az első sokkoló hír után felmegyünk anyukámmal a lakására néhány papírért… a jól ismert citrommintás függöny, a piros hímzett díszpárnák, a nyitott Bibliája az asztalon, ahogy hagyta, a puha lila kabátja a fogason, hát hihetetlen, hogy ő nincs már itt, pedig reggel még innen indult el!

Ahogy keresgélünk, mindenütt igéslapokba botlunk. „Azért jöttem, hogy annak akaratát teljesítsem, aki elküldött engem”- olvasom egy kis cetlin, Jézus szavai magáról… Drága Cirmoska írásával alatta: „így legyen velem 2018-ban…”

Hát igen, aznap is Isten akaratát teljesítette. Nem engedte kifuvarozni magát hozzánk, valamilyen érthetetlen makacsság volt benne és utána jött a baleset. Mert Isten akarata ez volt.

Nehéz megválni a lakástól. Búcsúpillantás a burjánzó emlékkel teli kertre… mintha most ott ülnének Sügérkével a kerti asztalnál, olvasgatva, sütkérezve, almát hámozva a pitéhez… nem csak egy rossz álom az egész…?

Hazamegyünk a családhoz, kiosztom a gyerekeknek a szaloncukrait… potyogó könnyekkel majszolják el és sokat, sokat beszélünk a halálról, de még többet a feltámadásról.

Lucához néhány nappal később jut el a 7. szülinapjára Cirmoskától kapott áhítatoskönyve. Különösen értékes így… reggelenként elsőként ezt olvassa, mert dédi is így csinálta.

És sorra jönnek még az sms-üzenetek, e-mailek tőle, amiket a gyülekezetüknek 40 napra ő állított össze igékből minden napra.

S törnek fel az emlékek megállíthatatlanul, csodálatosak és szépek, persze a hibái is, és igenis nem vagyok elfogult, amikor azt írom, hogy kevés volt neki.

Különös kapcsolatunk volt, talán mert első unokája vagyok, meg mert a főiskolai négy év alatt náluk laktam hétközben. Ezért is szólítottam Cirmoskának meg Sügérkének a nagyszüleimet, mert egymás közt ez volt a becenevük. Mióta messzire költöztünk, hetente többször is hosszan beszéltünk és minden kis gondját megosztotta velem, örömmel hallott mindent a gyerekekről. Hányszor bíztatott, hogy írjak, írjak még blogot… mindig tudatosan gyűjtöttem vidám kis történéseinket, a gyerekek aranyköpéseit neki, hogy elmesélhessem majd a következő telefonban…

Hat gyerek mellett nem volt könnyű mindig telefonálni vele, s olykor helyszíni közvetítésbe mentünk át, amiket rendkívül élvezett (élénken előtte állt az aktuális helyzet, ahogyan elképzelte):

„jaj, Donát, ne nyúlj bele a bilibe, várj, Cirmoska, kitörlöm a popsiját, igen, most lezuhanyzik, mert csupa maszat volt, juj, közben Zselyke narancsot lopott a kamrából, várj, Bernát, mindjárt leveszem azt a könyvet”, ---közben a háttérben Zselyke énekel, Luca meg a rajzát mutogatja, hogy azt is meséljem el Cirmoskának, Andris meg puszit küld…”

Most is annyira felhívnám, és milyen jó lenne megbeszélni most vele mindezt, elmesélném neki, hogy nemsokára lesz a temetés…

Igazából a távolból napjaink része volt ő. Ha meg személyesen találkoztunk, a fotelban elüldögélt és boldogan addig nézegette őket, míg meg nem telt velük a szeme (így fogalmazott), s napokig ezekből a találkozásokból élt…

Emellett bölcs volt, rendkívül megértő és mindig hasznos, építő tanácsokkal tudott ellátni. Nagyon sokakat lelkigondozott. Nyugdíjas, idős létére rendkívül aktív életet élt és sok gyülekezeti szolgálatban részt vett.

De a legfontosabb, hogy imádkozott a családunkért. Minden nap, mindenkiért.

S a családból mindenki számára kapott Istentől bibliai ígéreteket, azokat fel is jegyezte (idén karácsonyra kis arany füzetben édesanyám ezt kapta ajándékba)… de a telefonomban is megvan sok sms, amit ő írt, bemásolom ide a legutóbbiakat, hogy ne vesszenek el:

„Kicsi Lucánk, hetedik szülinapodon Isten szavával köszöntelek: Ne félj, mert én veled vagyok! Nagyon szeret Cirmos”

Donátnak: „És szeretni fog téged és megáld téged, és megsokasít téged és megáldja a te földednek gyümölcsét. Boldog első szülinapot, Doncika! Cirmos”

„Andriskám, első dédunokánk! Isten vezessen egész életedben, hogy első lehess hitben, szeretetben, segíteni akarásban! Így leszel boldog! Imádkozik érted Cirmos”

„Kicsi Bernát, Édesatyánk rendelje ki kegyelmét és hűségét, hogy őrizzen téged! 61. zsoltár 8. Cirmos”

Vagy csak ennyi: „Mikeás 7,7-8-9. Petinek” (szembaleset)

„Drága kicsi Almavirág! Az Úr a te pásztorod. Őrizzen, vezessen egész életedben! Cirmos”

Köszönöm, Mennyei Atyám, hogy meghallgattad Őt és már Nálad lehet. Köszönöm az áldást, amit rajta keresztül örökölhettünk és örökölhettek a gyerekeink is!!! Olyan jó lesz találkozni vele és Sügérkével! De addig is nagyon, borzasztóan nagyon fog hiányozni!!!

bor.jpg