A héten egy kicsit hirtelen meg kellett tanulnom vezetni az iskolabuszt, mert szükség volt rá(m).

Gyakorlatilag csak annyiban másabb ez a szekér, mint egy személyautó, hogy nagyobb; szélesebb és hosszabb, egy kicsit nehezebb kormányozni, száguldozni se lehet vele (bár amúgy is felesleges), és szokni kell a sebességváltót is (mintha minden járgányban más lenne...). Az igazán izgalmas az egészben az, hogy szerdán, mikortól vezetnem kellett a buszt, tele gyerekekkel, sok hó esett, ami aztán délutánra szépen lefagyott. Elmondhatom, hogy ugyan nyár végétől tavaszig jártam tanfolyamra a sima személyautó végett, de egyszer se vezettem úgy, hogy esett volna akár eső, akár hó, vagy jeges lett volna az út, esetleg köd lett volna... ezek az izgalmak mind kimaradtak, úgyhogy lényegében teljesen új helyzetben kellett egyből megtanulnom vezetni.

El is indultunk, persze óvatosan, szép lassan, kényelmesen. Néha kicsit csúszkált a busz, de nem mentünk gyorsan, úgyhogy sikerült végig az úton maradnunk. Az első izgalmas rész akkor következett, mikor jöttem vissza a második körömért; teljesen sötét országút, sehol semmi autó vagy egyéb fény a közelemben, és sűrűn esett a hó... természetesen szembe, úgyhogy kb. 20 métert láttam előre a teljes sötétségben, és így jöttem vissza több kilométeren keresztül (mást nagyon úgyse tudtam csinálni). A második izgalmasság már a városban volt: befordultunk egy kis utcába, mentem vagy hússzal, aztán szép lassan megindult a busz, és keresztbeállt az utca közepén, egy facsemete előtt álltunk meg. Jól van, gondoltam... aztán nagy nehezen megfordultunk, és mentünk tovább.

Csütörtökön szintén jeges volt az út reggel is, délután is, de nem volt semmi különösebb történés, azt leszámítva, hogy egész nap a busszal járkáltam, szinte nem is voltam itthon.

Pénteken délután már nem a busszal jöttem hazafelé, de akkora köd volt, hogy - nem számoltam meg, de - 15 méternél messzebb nem láttam... aztán az egyik kanyarban az egyik szembejövő éppen előzött, ködben, jeges úton... érdekes volt. Le kellett húznom a kocsit a fűbe megint, így sikerült rendben visszaérni.

Szerda délutántól péntek reggelig kellett buszoznom, végig ilyen kellemes körülmények között... pénteken pedig az alábbi ige volt az Útmutatóban: "A mi Istenünk az Úr! Megőrzött bennünket minden úton, amelyen jártunk" (Józsué könyve 24, 17. vers). Jó volt olvasni, mert ezt nagyon megtapasztaltam a hét második felében... akármilyen csúszós, jeges volt az út, akármennyire hideg volt is, Isten megőrzött minket... és nagyon hálásak lehetünk ezért! De az egész életünkre visszavezethetjük ezt... az Övéi vagyunk, hozzá tartozunk, és Ő nem hagy minket magunkra, mindig velünk lesz (és ez nem azt jelenti, hogy soha nem fogunk meghalni, soha nem történik velünk semmi rossz, hanem azt, hogy tudhatjuk, Ő mindig velünk van... volt, és lesz is. De ezen a héten úgy volt kedves Neki, hogy megtart bennünket... pedig történhetett volna bármi...).