A mai napon Isten tulajdonságainak megismerését folytattuk. A vizsgált igeszakasz a Mózes 1. könyve 12. fejezetből az első három vers volt, mely így hangzik:

"És monda az Úr Ábrámnak: eredj ki a te földedből, és a te rokonságod közül, és a te atyádnak házából a földre, amelyet én mutatok néked. És nagy nemzetté teszlek, és megáldalak téged, és felmagasztalom a te nevedet, és áldás leszel. És megáldom azokat, akik téged áldanak, és aki téged átkoz, megátkozom azt: és megáldatnak te benned a föld minden nemzetségei.”

     Isten nem egy népet választott ki magának, hanem egy embert, akit gazdagon megáldott, és tőle származik egy nép.

     Miért Ábrahámot hívta el Isten, ki volt Ábrahám? Pl. Énókh a hite miatt lett kiválasztva Isten számára (Zsidók levele 11. fejezet, 5. vers), Noé „igaz és tökéletes ember volt” (Mózes első könyve 6. fejezet, 9. vers). Ábrahámról nem tudunk semmit, nem találunk utalást az életére. Talán a hite miatt, ami megmutatkozott abban, hogy Isten hívta, és ő követte Őt.

     Isten szuverén, azaz független és korlátok nélküli: Ő a döntéshozó, és nem tudhatjuk a döntései okát, nem is szólhatunk bele azokba. Sokan kérdezik, Isten miért választotta ki az egyik embert kisebb, a másikat nagyobb feladatra; miért adott többet az egyik embernek, és kevesebbet a másiknak; miért születik az egyik ember egészségesnek, a másik betegnek; miért születik valaki fehérnek, a másik négernek. Az ember nem tehet arról, ahogyan, ahova és amibe születik, de felelőssége van azért, hogy hogyan éli le az életét. A nemzetiségéről senki nem tehet! Nem vonhatjuk felelősségre Istent, hogy milyennek születtünk, mert Ő tudja, mit miért és hogyan tesz, és nem tartozik nekünk magyarázattal, de tiszteletben kell tartanunk az Ő döntését. Ugyanígy pedig azt is, hogy kit mire, milyen szolgálatra hív el.

     Zsidók levele 11. fejezet, 8. vers: „Hit által engedelmeskedett Ábrahám, mikor elhívatott, hogy menjen ki arra a helyre, a melyet örökölendő vala, és kiméne, nem tudván, hová megy.” A választ itt találjuk az előbbi kérdésre: Ábrahámot is a hite miatt választotta ki Isten, és ezért áldotta meg őt gazdagon.

     Isten egyik tulajdonsága ezen rész alapján az, hogy elkülönítette Ábrahámot az ő népétől. Valószínűleg nem az Úr útjain járt saját népe, nem Isten uralkodott abban az országban, nem Ő volt a középpontban, és Isten ebből a bűnökkel teli környezetből ragadta ki Ábrahámot.

     Fontos kiemelni, hogy nem az érdemei alapján lett kiválasztva Ábrahám (főleg hogy nem ismert előttünk életének korábbi szakasza), hanem a hite miatt. Mielőtt Ábrahám bármit is tett volna, már megkapta ezt az ígéretet. Igaz, nem ez volt az első ígéret Istentől az új földre vonatkozólag: Ábrahám apja már elindult a Kánaán földjére (Mózes 1. könyv 11. fejezet 31. vers:” És felvevé Tháré Ábrámot az ő fiát, és Lótot, Háránnak fiát, az ő unokáját, és Szárait, az ő menyét, Ábrámnak az ő fiának feleségét, és kiindulának együtt Úr-Kaszdimból, hogy Kanaán földére menjenek. És eljutának Háránig, és ott letelepedének.”), de nem tudjuk, hogy ez Istentől jövő indíttatás volt. Ábrahám azonban nem a „hagyományokat” követte, hanem Istent.

     Isten másik fontos tulajdonsága, hogy tud áldást adni. Nagy áldás Istentől, hogy ezt is képviselhetjük, de Istennek nem kötelessége megáldani bennünket (szuverenitás, mindenkitől független). Mikor Ábrahám elvált Lóttól, Lót szétnézett és a jobbnak tűnő, gazdagabb rész felé indult, Ábrahám pedig a kietlen pusztába. Nem nézett szét, nem válogatott, hanem bízott Isten ígéretében és áldásaiban (Mózes 1. könyv 13. fejezet 10-11. vers:” Felemelé azért Lót az ő szemeit, és látá, hogy a Jordán egész melléke bővizű föld; mert minekelőtte elvesztette volna az Úr Sodomát és Gomorát, mind Czoárig olyan vala az, mint az Úr kertje, mint Egyiptom földe. És választá Lót magának a Jordán egész mellékét, és elköltözék Lót kelet felé: és elválának egymástól”). Lót útja nem volt áldásos, sok menekülésben volt része, Ábrahám azonban végig Istenre tekintett, és meggazdagodott.

     Az áldás mindig Istentől jön; bármilyen kilátástalan vagy kecsegtető is a helyzetünk, Isten áldhat csak meg bennünket, s ez az áldás nem a körülményeinktől vagy a lehetőségeinktől függenek.

     Szintén észrevehető a hűség, mint Isten tulajdonsága ebben a pár versben. Isten megígérte Ábrahámnak, hogy nagy nép lesz az övé, nem volt „ha”, azaz feltétel nélkül. Máskor azonban Istennek vannak olyan ígéretei, hogy „ha”, „akkor”. Ezeknél az ígéreteknél ha nem teljesítjük, amit Isten vár tőlünk, akkor nem kapjuk meg azt, amit megígér nekünk. Nem hűtlen, hanem pont hogy hű és következetes; a büntetésre vonatkozó ígéreteket is beváltja a feltételek nem teljesítése esetén. Mi emberek sokszor vagyunk következetlenek, és nem tartjuk be az ígéreteinket, de Isten mindig állja a szavát. Ha Istennek teszünk ígéreteket, Ő észben tartja, és nem felejti el! Számon fogja kérni rajtunk, ebben biztosak lehetünk. S ha nem teljesítettük, akkor elfordulhat tőlünk, mert nem tartottuk meg, amit ígértünk.

     „Teljesítsd az Úrnak a te fogadásaidat” (Máté Evangéliuma 5. fejezet, 33. vers) – Isten nem mondja, hogy ne fogadjunk meg semmit, de ha tettünk fogadalmat, tartsuk is meg! Isten megtartja az Ő ígéreteit, akár feltétellel, akár feltétel nélkül.

     Nem tudjuk siettetni az ígéret betartását: mindenkitől független, hogy Isten mikor váltja be azt. Türelmes, és pontosan tudja, mikor minek van itt az ideje. „Isten sohasem késik, és sohasem siet.”

     Isten nem azt nézi, hogy ki kicsoda, nem a legnagyobbat választotta ki, hanem a legkisebbet mind közül.

     Isten mindannyiunkat megpróbál, annak ellenére hogy tudja, mennyire erős vagy gyenge a hitünk. A próbákba sokszor nem azért esünk, hogy mit fogunk csinálni, hanem hogy meglássuk magunkat; valamikor többet, valamikor kevesebbet képzelünk magunkról – téves képzet, hogy mik, kik, milyenek vagyunk. Isten nem kísért, de próbákat ad; a kísértést, elbukást nem Ő akarja.

     Jób: Isten megengedte, hogy a Sátán kezébe kerüljön, és mindent elvesztett. Jelen volt a kísértés, hogy megátkozza Istent, de Jób kiállta a próbát, és kitartott a kísértésben.