Az utóbbi időszak nagy izgalmai közepette megfeledkeztünk egy apró(nak tűnő), de fontos eseményről: Luca Anna születése előtt pontosan két évvel kezdtük írni blogunkat...

Emlékszem, kinn dolgoztam az erdőben, elég hideg és esős idő volt, és egy kisebbfajta baleset következtében elgondolkodtam: ha kórházba kerülnék, és túl sok szabadidőm lenne, akkor mit kezdenék magammal? Rávágtam magamban: toll és papír mindenképpen kell! Írni, írni, írni... Istenről, az Ő kegyelméről, szeretetéről; arról, hogyan tapasztaljuk meg az Ő jelenlétét és áldásait a mi kis életünkben... hogy mindig emlékezhessünk ezekre, és megoszthassuk másokkal is ezeket a csodálatos dolgokat, megtapasztalásokat, hogy másokat építhessünk vele. Egy darabig még harcoltam - magammal, az érzéseimmel, a gondolataimmal -, aztán belevágtunk... égett bennünk a vágy, hogy minden tettünkkel, cselekedetünkkel Istent szolgáljuk, Neki kedveskedjünk. Hiszen ezért vagyunk a világon mindnyájan: hogy Azt szolgáljuk, Aki teremtett minket, embereket...! És az Örömhírt, az evangéliumot, ezzel együtt Isten szeretetét és kegyelmét hirdessük.

Általában egy honlap születésnapján elemzik az elmúlt időszak statisztikáit: hány látogató volt, hány letöltés történt, hány komment, visszajelzés érkezett a tartalmat illetően, stb. Én nem szeretnék ezzel jönni, mivel számunkra nem ezek a fontosak. Természetesen látom, hányan nézték meg a blogot, hányan kommenteltek a bejegyzésekre, azonban egyrészt nem ezek a fontosak, másrészt pedig nem teljesen hitelesek ezek a számok (a mi saját látogatásaink, a szerkesztések közötti megtekintések, utólagos javítások is belekerülnek a látogatás számába, a kommentekre adott reagálásaink, válaszaink szintén a kommentek számát emelik). Szóval nem ez számít nálunk, hanem az, hogy Istent szolgáljuk blogunkkal, és szeretnénk az embereket közelebb vinni Hozzá a saját megtapasztalásaink által. 

Hogy jó úton járunk - e, és Istennek kedves - e ez a szolgálat? 

Vannak hosszabb - rövidebb "csendes" időszakok, amikor sorra következnek a bejegyzések, írjuk az újabbnál újabb megtapasztalásainkat Istennel kapcsolatban, vagy a gyerkőcökről teszünk fel fotókat, kisebb leírásokkal tarkítva, illetve időnként könyveket, filmeket elemzünk. Hosszú hónapok eltelnek, éljük az életünket, írjuk a bejegyzéseket, és látszólag semmi visszajelzés nincs. Nem azért írjuk, vezetjük a blogot, hogy megtudjuk, hány embernek tetszik, és hány embernek nem. De amikor gyanúsan nagy a csend, akkor azért esetenként elgondolkodik az ember, hogy vajon jó az, amit csinál? Vajon Isten áldása rajta van, kedves Neki ez a szolgálat? Szerintem amúgy is szükséges ezt időnként megvizsgálni... és amikor az ember már kezd elbizonytalanodni, akkor mutatja meg magát Isten: jön egy komment (és Istené a dicsőség, hogy általában pozitív!), vagy kiderül, hogy egy - egy (sok esetben hitetlen) ismerősünk rendszeres olvasónk... gyerekek és szülők egyaránt... ezek azok, amik meg tudnak erősíteni, hogy igen, jó dolgot csinálunk - az Úrért! Hogy Neki kedves ez, és Ő megáldja ezt a kis megtapasztalás - halmazt... és öröm, hogy egyáltalán tehetünk valamit Istenért!

Szeretnénk ez úton is megköszönni minden kedves olvasónknak a nálunk töltött perceket és a kommenteket, visszajelzéseket! Reméljük, hasznosnak ítélik meg ezt a kis időt, és tényleg hálás a szívünk, hogy ez a munka, szolgálat egy kicsit közelebb hoz(hat) bennünket - egymáshoz, és Istenhez.

A kéréseket, kérdéseket, bizonyságtételeket az alábbi mail - címre várjuk: keripetyaa@gmail.com

Áldott szép napot mindenkinek!