Könyv: Igazából mennyország

Todd Burpo és Lynn Vincent szerzésében egy igazán érdekes és elgondolkodtató könyv került a kezembe: Colton, a négy éves kisfiú egy betegség következtében a halál közelébe kerül, majd felépülése után folyamatosan és részletesen arról számol be, hogy milyen a mennyország - ugyanis ő ott járt, miután rövid időre meg is halt a kórházi ágyban.

Keresztyénként hisszük és valljuk, hogy van örök élet, van mennyország, és nem mindegy, milyen körülmények között élünk itt a földön. Amit itt vetünk, azt aratjuk halálunk után... a Biblia részletesen leírja Jézus, Isten Fiának életét, Aki önként, helyettünk, a bűneinkért halt meg a keresztfán, hogy nekünk - elfogadva Őt - örök életünk lehessen, és a mennybe kerülhessünk földi életünk vége után.

Azt, hogy hogyan is kellene élnünk itt a földön, a Biblia, Isten szava szintén világosan elénk tárja: a legfontosabb, hogy szeretetben éljünk, és törekedjünk a békességre. Mindez "természetesen" nem elég, mivel ugyan ez a legfontosabb parancsolat, de nem az egyetlen. A Bibliát olvasva egyre inkább megismerhetjük Isten akaratát az életünkre nézve, és egyre világosabbá válik számunkra, amit sokszor nem szeretnénk elismerni: hogy bizony bűnös emberek vagyunk. Megismerhetjük Isten akaratát az életünkre nézve: hogy az Ő teremtményei vagyunk, és Neki terve, célja van az életünkkel - azaz nem véletlenül vagyunk, élünk ezen a földön, mindannyiunknak feladata, szolgálata van. Életünk végén pedig két irányba mehetünk: vagy a mennyországba, vagy az örök kárhozatra...

Mi határozza meg, hogy hova kerülünk? A földi életünk. Az, hogy mit és hogyan teszünk, mi van a szívünkben, lelkünkben, és milyen úton - módon éljük a mindennapjainkat. A kulcs Jézus Krisztus: ha elhiszem és elfogadom, hogy Ő Isten Fia, Aki az én bűneimért, helyettem halt meg a keresztfán, hogy nekem örök életem legyen; ha kérem, hogy bocsássa meg elkövetett bűneimet és vallom, hogy Ő a Megváltó, s igyekszem a továbbiakban az Ő akarata szerint élni, akkor elnyertem az örök életet, és a mennybe kerülök. A mennyben maga Isten vár ránk; Istenhez pedig nem vezet más út, csakis Jézuson keresztül. Ahogyan a Biblia írja (Jézus mondja): "Én vagyok az út, az igazság és az élet: senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam" (János evangéliuma 14. fejezet, 6. vers). Azaz nem elég önmagában, hogy szeretem embertársaimat és pl. jótékonykodok, mert ez kevés. Ettől még nem nyerem el az örök életet: az egyetlen út, hogy Jézust elfogadom Megváltómnak; hogy Ő a szívemben él, és igyekszem az Ő akarata szerint élni.

Colton betegsége során a mennyben járt, de visszatért; felkelt a halálos ágyból, meggyógyult, és szülei megdöbbenésére bejelenti, hogy a mennyben járt, és egyre érdekesebb részlettel szolgál az ott tapasztaltakról. Olyan dolgokról számol be, amikről - koránál fogva - nem is tudhat, illetve néhány olyan dologról is, amiről nekünk is csak sejtéseink lehetnek, pontos ismereteink nem. Mindenképpen érdekes és elgondolkodtató olvasmány, ami sok kérdést megválaszolhat és sok továbbit fogalmazhat meg minden egyes emberben.