Bernát hetedik hónapja...

észrevétlenül eltelt. Azt hittem néha, neki már SOHASEM nőnek ki a fogacskái, de a napokban végre megjelent valami fehér kis foltocska felül az ínyén. Rág is eszeveszettül a kincsem!

Kedvence a víziló (jó kis műanyag kiadásban), Andris adta egyszer a kezei közé, azóta élvezettel rágicsálja hol a lábait, hol az orrát, farkát...

Megismerkedett a kanállal (egy kanalas köptető orvosság kapcsán); ha megpillantja a kezemben a kanalat, eszeveszettül rúgkapál és sóvárogva lesi, mikor jut a szájába (a jó édes köptető)... néha nála hagyom a kanalat, boldogan rágja azt is (persze utána egyszer csak a kiságy rácsain kidobja, s kezdődne a kidobjuk-anya beadja-játék, ha vevő lennék rá)...

Kiborított már néhány bögre teát, ma egy tányér levest is magunkra rántott egy óvatlan pillanatban.

Birtokba veszi a lehető legnagyobb területet, perdül-fordul, vidáman hempereg, s addig tornászik, míg sikerül a nagy franciaágyunk veszélyes szélére érnie, ahonnan le is eshetne, ha nem vigyáznánk rá.

Megismeri messziről a hordozókendőt; örömmel kalimpál, ha meglátja, hogy előveszem és kiterítem...