BetyárBingye 47. hónapos

Amikor ránézek erre az egyre nagyobb csemetére, mindig eltűnődök rajta, hogyan alakul, formálódik a személyisége, a jelleme; mit visz tovább, mit tanul tőlünk, milyen hatással vagyunk az ő kis életére, milyen példát mutatunk neki. Sajnos nem csak jót, hanem sok rosszat is lát, hal, tanul tőlünk, de igyekszem inkább a pozitív dolgokra koncentrálni - nem vagyunk tökéletesek, és mindenkinek vannak hibái, ugyanakkor tagadhatatlan, hogy mi is formálódunk Andris, és úgy egyáltalán a gyermeknevelés által, amit Istennek köszönhetünk. Szeretnénk jó szülei lenni gyermekeinknek, és próbálunk mi is változtatni azokon a dolgokon, amikben nem vagyunk túlzottan jók… így formálódunk együtt, kölcsönösen, közösen a mindennapokban…

Gyerkőcünk változatlanul szeret utazni, s amennyire tapasztaljuk, a vonatozást nagyon szereti. Kevés alkalommal buszozunk pont a szűk tér, az erős lekorlátozás miatt, de a vonatozás mindenképpen nagy kaland számára, akármerre is megyünk. Mindig les kifelé az ablakból egy-egy nyúl, őz vagy éppen róka látványának reményében, a (vasúti) hidakat és a vizeket pedig különösen szereti. Ha előre szólunk neki, hogy „most megyünk fel a hídra”, akkor akármit csinál is éppen, mászik az ablakba, és gyönyörködik a pillanatnyi mélységben…

Az elmúlt héten vendégségben voltunk, így lehetőség adódott néhány alkalommal fürdésre is, egészen pontosan a Dunában. Andrist alig lehetett távol tartani a víztől, ami egy kicsit másabb volt, mint a Balaton, mert a Balaton nem mozog ennyire… viszont volt sok-sok hajó, rengeteg kagyló, lehetett bóklászni a part mellett a sekély vízben, ijedősen elrohanni a kutyák elől,  nagy köveket kigurítani a folyóból a partra, végül a vendégség lezárásaként áthajózni a másik partra erősen az ablakra tapadva, hiszen talán még nem is volt hajón gyermekünk (a Dunában is talán egyéves korában volt legutóbb). A kutyák kapcsán, nos igen. Andris eleinte módfelett távolságtartó a kutyákkal, a legkisebbtől a legnagyobb méretűig válogatás nélkül kerüli, vagy legalábbis tisztes távolságot tart ezekkel az állatokkal. Persze amint úgy ítéli meg, hogy egy kutyával lehet barátkozni, mert az se nem morog, se nem harap, akkor kezdődik a „ki bírja tovább elviselni a másikat”játék… egyébként pedig marad a „megijedek-elrohanok”, aminek hatására több kutya is a nyomába eredt a strandon, nem kis ijedtséget okozva számára.

A múlt héten még azt is megtapasztalhatta, hogy nem minden macska fut el alapból az emberek elől, van, amelyik bizakodik… és ha nem tetszik neki a bánásmód, bizony karmol és odébbáll. Fiunk egy kicsit meglepődve közölte, hogy otthagyta őt a macska, hiszen félig-meddig megszokta, hogy nem tudja megközelíteni őket, most pedig meglepő volt, hogy a kezdeti nyitottság után végül az állat karmolni kezdett, és elhagyta a terepet. Lassan négy éves, és most volt először alkalma igazán megtapasztalni, hogy a macska is meg tudja védeni magát, ha úgy alakul…

Mostanában elég sokszor kimarad a délutáni alvás, mert vagy egyszerűen úgy alakul, vagy nem tud elaludni (nem akar?), vagy pedig nem látjuk értelmét egy órán keresztül viaskodni vele, hogy igenis szüksége van még a délutáni alvásra. Mondjuk alapból egész hamar elalszik, ha kellőképpen fáradt, ugyanakkor ha nem is alszik, sok esetben nagyon jól bírja. Mindenesetre ha délután nem alszik, este három perc alatt már húzza a lóbőrt… komolyan foglalkoztat a kérdés, hogy van értelme délután egy órát azzal tölteni, hogy legyen olyan kedves és aludjon el végre, vagy hagyni kellene az egészet, és elég, ha csak este alszik…? Egyébként akárhogyan is alakul egy-egy délután, másnap reggel Andrisunk kászálódik ki legkésőbb az ágyából… nehéz eltalálni és megvalósítani, hogy korán feküdjünk és korán keljünk, emiatt eléggé szanaszét vagyunk időnként.

Talán először esett meg vele az az esemény is, hogy elromlott a vonat. Bejött a szerelvényünk, furcsa hanggal és szaggal, felszálltunk, majd pár perc múlva közölték, hogy nem megyünk sehova, szálljunk le. Aztán előkerítettek egy másik szerelvényt, arra felkerültünk valahogy, és eljutottunk a célba, de Andrist komolyan foglalkoztatta, hogy miért nem ment tovább a vonat, mit csinálnak vele, és ami vonattal végül mentünk, az miért nem romlott el…? Tulajdonképpen a gázolaj folyt erőteljesen a vonatból, ezt meg is néztük, míg vártuk a pótszerelvényt, aztán próbáltuk megbeszélni, hogy van villanyvonat is, de azt hiszem, ez majd később lesz jobban érthető a számára.