Gyermekeink friss fotói... időhiány miatt az elmúlt két hónapról, melyben sok itthonlét mellett két Balatonozás is összejött.

Zselycink nem nagyon érzékelte a nagy víz közelségét, mivel (bár rá alapból ez jellemző mostanság) főleg azzal volt elfoglalva, hogy a kezeit nézegette. Jót mosolyogtunk rajta, mert akár Zánkán, akár Balatonfüreden fotózzuk, mindig csak a kezét nézi... nem túl nagy fotótéma...

Időközben egyre határozottabban észrevehetővé vált az első két fogacska, alul középen. Jókat is harapott belém, mikor egyszer hozzám került... már nem mindig biztonságos kézben cipelgetni a kis hölgyikét. Elő is vettük a kengurut, melyben - látszólag - előszeretettel tartózkodik...

Bekapcsolt a beépített magasságérzékelő is. Az utóbbi héten vált jelentőssé a felvételi kérelem: már nem olyan jó a saját helyén vagy a kanapén feküdni; sokkal izgalmasabb valaki kezében lenni, onnan jobban lehet szemlélődni. Lerakását pedig szinte mindig csalódott és szomorú hanghatások kísérik...

"He", "höe" - boldogságában gyakran hallatja, illetve sokat mosolyog, kacag napközben. Ha a kéz- és lábfejét forgatja, akkor különösen jó kedve van...

Bernát. Egyre inkább kezdjük érteni, amit - immár - kétévesünk eddig a sajátos nyelvén próbált meg közölni velünk. Kaka, csíp, tyúk, inni és társai... ma este megszomjazott, és mivel nem tudtam, melyik a pohara, a legközelebbit nyújtottam felé. "Ta!" - Jó, akkor ez Lucáé. Másik pohár: "Sss!" - ez volt akkor Andrisé... a harmadikat már szó nélkül elfogadta. Mikor fotókat nézegettünk róluk, akkor is ilyen kedvesen nevezte testvéreit, Zselyke nála "Cik" (tőlünk Zselyci-Zselycike-Cike). 

Mostanában koránkelésben megelőzi nővérét: van, hogy már fél hatkor kimászik az ágyából, miután jó hangosan "Anya!" kiáltásokat hallat. Igaz, ő cserébe még alszik délután másfél-két órát, de Luca valamivel később kel (és nem alszik nap közben). Ha éppen itthon vagyok és alszok még, akkor a Bernát általi hajnali anyázások biztosan felébresztenek...

A Balaton nagyon bejött neki, az elsők között volt, aki a szeptember elejei hideg szeles napokon beszaladt a nem túl meleg vízbe, és vígan elpancsikolt benne hosszú ideig. Aztán persze nehezményezte, amikor a várható megfázás elkerülése miatt kirendeltük a vízből.

Luca. Nagylánykánk apás ragaszkodása arányos a távollétem mennyiségével. Továbbra is be kell vinni este az ágyába; inkább várakozik fáradtan az ajtóban, semmint hogy a saját lábán jusson el az ágyikójába. S mivel Zselyke sokszor nálam van fekvés előtt, így a kis nővérkének bizony sokszor kell várakoznia perceket...

Kedvenc játéka továbbra is a kirakózás. Képes ugyanazt kirakni egymás után akár háromszor - négyszer (és még többször), legalább fél órán keresztül. Ilyenkor odaköltözik az asztalhoz, és belemélyed a munkába, sokszor meg se hallja, ha szólunk hozzá. A másik favorit pedig a fakockák egymás mellé rakása, szinte végtelenül hosszú kanyargós csíkot alkotva...

A Balaton nagyon tetszett neki, főleg a kacsák kergetése. A hattyúkkal azért távolságtartóbb volt... mindenesetre még szeptember végén is sűrűn kérdezte, mikor megyünk megint a Balatonra, és nem nagyon akarta elfogadni, hogy ilyenkor már hideg a víz, hideg a nyaraló is, és egyébként sem lehet túl sok mindent csinálni ott, ha esik az eső és fúj a szél.

Andris. Ha már játékokról volt szó, nála ismét előkerült a favonat, és a legkülönfélébb sínpályákat alkotja meg napról napra. Bernát nagy érdeklődéssel szokta figyelni, aztán nem ismerve saját méreteit véletlenül néha el is rontja az alkotást, amit ötévesünk nem nagyon szokott pozitívan értékelni... a favonat szinte szent, és nagyon figyelni kell, mikor Andris ezzel játszik, mert különösen könnyen összeakad ilyenkor a testvéreivel. A legózás viszonylag kötetlenebb ehhez képest, ott kicsit tágabbak a határok...

A Balaton egyértelműen tetszett neki, esős időben is alig lehetett visszatartani, hogy lemenjen a partra... érdekes módon őt a hattyúk ijesztgetése vonzotta, a kacsák annyira nem foglalkoztatták (önmagukban, bár az elég motiváló volt számára, mikor Luca sikítva - kiabálva elindult a kergetésükre). Nemegyszer a két nagy lurkó közösen hajkurászta szerencsétleneket, de a hattyúk végül kimaradtak a buliból - feltehetően méretük és haragos sziszegésük miatt.

Újabban "felnőtt takarjon be!" kérése van esténként, ami már nem teljesen személyre szabott igény, így könnyebben megvalósítható, és nem személyválogató. Időnként megoldhatatlan nehézség egyszerre többfelé szakadni, és minden gyerkőc igényét kielégíteni, mindenhol ott lenni...