Kicsit végre megállva, szusszanva, visszatekintve röviden átgondoljuk, milyen is volt a mögöttünk álló évünk...

A lassan már megszokott izgalmak közepette, március második felében megérkezett közénk a kis Zselyke Zsuzsanna, negyedik kis lurkónkként. Meglehetősen pontosan érkezett; reggel bebuszoztunk Anyával és egyik gyerkőcünkkel a kórházba (a többiek segítő felügyelet alatt tartózkodtak itthon), s míg Anya felvételre került, mi a játszótéren próbáltuk hasznosítani az időnket. Sokáig nem szerettünk volna távol lenni a többiektől, így dél után pár perccel, mikor már a busztól sétáltunk hazafelé, ért utol a hír, hogy megszületett a kis Zselyci. Nem sokkal maradtunk le róla... 

Munkanélküliként kezdve, és így is fejezve be az elmúlt évet, a nyarunk teljes egészében a lakásbővítéssel és a fűtés korszerűsítésével telt. Korábbi fizetéseink felhalmozásával és a tágabb család bőkezű támogatásával sikerült egy új szobát és egy kazánházat csapni a korábbi birodalmunkhoz, így két kisebbfajta álmunk valósult meg (ugyan még nem 100% - osan, mert tartanak még az utómunkálatok, de a nagyja talán már megvan): kályha helyett kazánnal fűthetünk, és egészen elérhetővé vált a saját szoba is számunkra, amire ennyi gyerek mellett egyre nagyobb igényünk volt. 

Májusban egy kisebbfajta csoda ért bennünket: hosszú ide - oda hányódás után végre megtaláltuk a helyünket az egyik helyi gyülekezetben. Jártunk templomba, volt házicsoportunk is, de utóbbi pont májusban szűnt meg, így éppen magunkra maradtunk volna... de Isten gondoskodott számunkra a közösségről (is), így azóta tartozunk végre valahova. És ami a legjobb, hogy pont a blogunk alapján találtak ránk... ilyen történésekkor érzem azt, hogy van értelme írni, csinálni...

Ősszel úgy éreztem, ideje elmennem dolgozni, elég nagyok már a gyerekek, és szépen boldogul velük Anna is, megbirkózik egyedül a feladatokkal... sikerült is elhelyezkednem. Eleinte volt fizetés, ígéret is a szerződésre, aztán egy hónap múlva már mindkettő elmaradozott, így azóta is itthon vagyok. Ez egy kicsit elkeserít, hogy dolgoznék, ha lenne nem csak hogy munkahely, hanem egy korrekt, tisztességes munkáltató is, aki megbecsüli a dolgozóit, de eddig háromból három munkáltató ügyeskedett így vagy úgy... sűrűn elgondolkodok azon , hogy vajon tényleg így kell - e ennek lennie, vagy a saját utamat kell járnom...? Még várom a választ, de ha a magam feje után mennék, bizony dehogy keresnék munkát ezek után...

Ezért (is) különösen elgondolkodtató, hogy a festegetések nagyon jól mentek idén. Volt sok megrendelés, sok munka... általában új helyek, de volt, ahova tavalyról visszahívtak, ami azért alapból jól tud esni. Többnyire cégek logóit, feliratait kellett kifesteni; pár helyen teljesen szabad kezet kaptam, így teljesen változatos és kihívásokkal teljes volt a tavalyi festőszezon - amire szükségem is van.

Ha azon kell gondolkodnom, milyen rossz dolgok történtek tavaly, komolyan kell erőlködnöm, mert nem nagyon jut eszembe semmi.

Összességében egy minden tekintetben teljesen pozitív évet zártunk. Minden területen megtapasztaltuk, hogy Isten gondot visel az Övéiről, rólunk, az Őt szeretőkről. És mivel Isten nem változik, így bátran nézünk az új év elé, mert tudhatjuk, hogy Ő 2015-ben is velünk lesz, s nem hagy magunkra... kívánjuk ennek megtapasztalását minden kedves olvasónknak!