Néhány éve lenn élünk egy alföldi kisvárosban. Eleinte semmink se volt, egy tanyasi szolgálati lakásban húztuk össze magunkat, aztán megannyi kis csoda, áldás és segítség folytán felépült a városi kis házikónk, melyet a beköltözés óta egyre több gyerkőccel igyekszünk hatékonyan kihasználni, lakni, és az igényekhez, valamint a lehetőségekhez mérten folyamatosan szépíteni, bővíteni, fejleszteni. Isten érezhetően jelen van, jelen volt az életünkben az eltelt évek alatt, munkám is lett (igaz, közmunka), szépen fejlődik a kis birtok, és eddig félig-meddig a gyerekek növekedésével arányosan bővült a lakrész, a kert is egyre szebb… csodálatos életünk van, de vajon akarhatunk-e többet, elégedetlenek vagyunk, ha egy kicsit többre vágyunk?

Nagy nehezen sikerült elszabadulni a munkahelyről egy tíznapos nyaralásra, és végre volt idő egy kicsit megállni, gondolkodni… volt idő, lehetőség kiszakadni a mindennapokból, és ráébredni arra, hogy nem egy életpálya-modell, amiben benne vagyok. Nem lehet semmit se alapozni az évente megújuló közmunkás programra, főleg úgy, hogy van szerencsém kihasználtnak lenni olyan szinten, hogy alig látom a családomat. Nagy ajándék, hogy van, hogy létezik, de ha az ember nem lát kiugrási, előrelépési lehetőséget belőle (és most nem arról van szó, hogy szereti vagy nem szereti, amit csinál), akkor mindenképpen érdemes más irányba kutakodni. Ami nehéz egy olyan térségben, ahol szinte mindenki közmunkásként éli mindennapjait hónapról hónapra, kezdve a köznevelésben dolgozóktól a kultúrában tevékenykedőkön át a hivatalban ülőkig…

Ahogy sikerült ráébredni erre, sikerült arra is, hogy semmi nem köt a kis városunkhoz igazán. Felépült a kis birtok, amit nem lehet elcipelni egyik helyről a másikra, ezen kívül viszont se iskola, se óvoda, se kapcsolatok, se munka… tényleg semmi. S vajon ha ez tényleg így van, akkor kell-e ragaszkodni a városhoz, vagy lehet-e egy nagyot álmodni, és azt mondani, hogy megpróbáljuk máshol, valahogyan? 

Milyen lehetőségeink vannak? Lehet álmodni abban, hogy legális kreatív munkával (pl. festegetés, könyvírás), vállalkozás formájában keressük a kenyeret és az új házra valót - mert a festegetés szekere hála Istennek bizony már szépen fut, csak idő hiányában az utóbbi hónapokban kissé döcögős az út, nehéz tolni a szekeret... viszont ilyen munka mellett nincs semmi ráfordítható szabadidőm. Más, fix beosztású munkahely mellett talán lenne egy kis esély rá, hogy több időt fektethessek ebbe a dologba... talán... munkahely nélkül viszont havi 50.000 ft adó mellett kellene még azt a pénzt is megkeresni, amiből meg tudunk élni, ami első olvasatra sem alacsony összeg. Mindenesetre ha vállalkozás irányába mennénk, csakis legálisan, számlával, hiszen többet ér a becsületem, a tisztaságom a pénznél... lakhatási lehetőség: közmunkások nem igényelhetik a CSOK nevű találmányt, így arra nem alapozhatunk, illetve az is olyan megkötésekkel jár, amik vállalhatatlanok számunkra. A szocpol összege szintén kevés ahhoz, hogy egy megfelelő méretű, állapotú, elhelyezkedésű házikót találjunk magunknak... ami biztos, hogy így, komplexen, ami most van, az nem jó. Legalábbis hosszú távon nem fenntartható. Talán lépni kellene valamilyen irányban...

Ebben vagyunk most. Keressük a helyünket, ismét… vagy megerősítésre várunk. Ott szeretnénk lenni, élni, ahol Isten szeretne látni; ahol feladatunk, dolgunk, szolgálatunk van, és értelmesen, hasznosan telnek a mindennapok. Ahol értelmes és értékes életünk lehet, s abban vagyunk, abban élünk, ami a feladatunk, a szolgálatunk... vagy kreatívan, vagy nem. Néha szükséges megállni és elgondolkodni, útmutatást kérni...