Húsz hónapos Andris kalandjai a nagyszülőknél

"ANDRIS! ÁLLJ MEG!!! NE MENJ TOVÁBB! OTT AUTÓK VANNAK! VESZÉLYES! NEM SZABAD! VIGYÁÁÁÁÁZZZZZ!!!!"


-kiáltottam volna, de megint eszembe jutott, hogy ezzel csak ráijesztek, és akkor valóban kiszalad a kocsik elé. Már a kapun kívül volt. Valaki nem csukta be rendesen, és ő azonnal észrevette az apró rést, máris kinn termett, alig másfél méternyire az úttesttől. Amilyen sebesen csak tudtam, robogtam felé és gyorsan megfogtam a kezét. Majd hosszas magyarázat kezdődött, miért nem szabad kimenni, milyen veszélyesek az autók, stb. ...

Felmászott már sokszor a lépcső tetejére, csak egy pillanatra hagytam őrizetlenül, s azonnal az emeletről lehetett hallani a jellegzetes Andris - pakolászás leszűrődő hangfoszlányait. Újabban csak a lépcsőfordulós ablakig jut általában, s elmerül az onnan láthatók tanulmányozásában (kinka! dadda!! gekke! utt!!! ótó! gigaaa! stb... felkiáltások keretében - cinke - labdarózsa - lepke - ott - 
autó - csiga). Hát lepottyant valahogy onnan is... az a baj, hogy az ilyen balesetei mindig pont úgy történnek meg, hogy épp abban a tizedmásodpercben nem nézek oda, szóval fogalmam sincs, hogy is  eshetett le.

Nagy sírás - rívás után inkább bejöttünk a szobába. Valamiért kimentem a konyhába, utánam akart szaladni és szegény elvágódott a parkettán, aztán jött a nagy bömbölés. Anya karjaiban megnyugodott, s készen állt a fürdésre. Minden rendben lezajlott, kivéve a kapaszkodást... Andrisunk szegény elcsúszott a kádban is alaposan... törülközést és hosszas ölelgetést -megnyugtatást követően bevonultunk felöltözni a szobába. Ráadtam a hálózsákot is, leültettem a fotelba, ahogy szoktuk, majd kimentem bevizezni a fogkeféjét. Abban a pillanatban szaltózott le hálózsákostul a fotelből, mikor beléptem a szobába.

Hogy teljes legyen a napi kalandsor, idegileg amúgy is megviselt csemeténk alatt háromszor egymás után leszakadt a kiságy. Összeillesztettem mindannyiszor, ám ugyanúgy darabjaira hullott. Ezt nem tanították a főiskolán. Sehogy sem jutottunk dűlőre, ezért kivettem a matracot és megpróbáltam azon altatni nyűgös kisfiamat. Annyira felzaklatták a történtek, hogy sehogy sem bírt elaludni. Állandóan feltérdelt, és mutogatott az ágy felé nyenye - nyenye mondogatások közben. Próbáltam meggyőzni ugyanis arról, hogy a kiságy NEM JÓ, most a matrac a JÓ és azon fogunk aludni, ott van Andris HELYE (kulcsszó nála!). Félórás kínlódás után megérkezett Papa és megdrótozta az ágyat. Andris megkönnyebbülten hajtotta álomra fejét és boldogan aludt el, hiszen újra megszokott helyén fekhetett.

Ez csak egy nap alatt lezajló eseménysor volt, mondhatni átlagos hétköznap Andris huszadik hónapjából. Csoda, hogy még életben van - ezzel a gondolattal nézem most megdrótozott ágyában szundikáló kis fiacskámat és végtelen hálát érzek Isten felé, hogy aznap is megőrizte; amikor én figyelmetlen voltam vagy nem tudtam mellette lenni, Ő megóvta... és kérem, hogy másnap is, meg MINDIG legyen mellette, vigyázzon rá, mert nagyon szeretem ezt az édes kis gyermeket és szeretném épségben felnevelni.